I. oldal

Vannak olyan játékok, amiket egyszerűen csak el kellene engedni. Ez persze nem egyszerű, hiszen úgy látszik, hogy manapság a nép egész egyszerűen mindenre kap, ami egy kicsit is retro, ráadásul a Kickstarter még mindig remek platformot nyújt arra, hogy ezek a projektek meg is valósulhassanak. Nem történt ez másként a Carmageddon esetében sem. Az 1997-ben megjelent eredeti játék sosem volt egy kiemelkedő alkotás, egyedül a brutálisa miatt hívta fel magára a figyelmet. Olyannyira, hogy a mai napig ez, a Rockstar-féle Manhunt és a Postal a három játék, amit a legtöbb helyen betiltottak - ezzel persze tulajdonképpen ingyen marketinget szolgáltatva.

Mert ha elmebeteg poszt-apokaliptikus roncsderbire vágytunk, azt később a Twisted Metal-sorozat sokkal jobban csinálta. Ha pedig mezei ámokfutásra egy városban, azt simán meg lehet csinálni a Grand Theft Auto újabb részeiben. Szóval látszólag semmi ok nincs arra, hogy valaki feltámassza a Carmageddont, hacsak nem az, hogy valamennyi pénzt remél látni a jelen esetben nagyon is helytelen nosztalgiából. Márpedig a Stainless Games láthatóan csak erre ment rá, így a Kickstarter-kampány után tavaly megjelent a Carmageddon Reincarnation, ami a várakozásoknak megfelelően borzalmasan sikerült.

A rajongók annyira nem voltak elégedettek, hogy a fejlesztők inkább behúzódtak a fészkükbe, és még mielőtt a PC-n kívül bármi másra is kiadták volna az anyagot, nekiálltak egy kis renoválásnak. Ebből született meg a Carmageddon Max Damage, ami most megérkezett PS4-re és Xbox One-ra, ám jelen esetben ironikus módon a PC-s verzió késik valamennyit. Valószínűleg addig, amíg a Stainless kitalálja, hogyan nyomja le a felhasználók torkán szinte ugyanazt a játékot.

Mert az utóbbi egy évben a Carmageddon nem sokat fejlődött. Kicsit több benne a tartalom, és jobban strukturált a játék, azonban összességében továbbra is egy gyenge közepes próbálkozásról van csak szó. Mindenféle bevezető, vagy kontextus nélkül belevágunk a kampányba, ahol a kezdetek kezdetén kétféle karakter közül választhatunk, és a régi rajongóknak vélhetően mindkettő ismerős lesz: itt van kedvenc kopasz Max Damage-ünk a maga nagyobb, de kicsit lassabb autójával, és a csinos Die-Anna a fürgébb, de sérülékenyebb járgányával. Azt sosem tudjuk meg, hogy ezek az őrült ámokfutók miért szabadulnak be egy városba egymást és a jónépet halálra gázolni.

II. oldal

Kár pedig, mert egyébként a tutorial feliratok és a töltés közben megjelenő tippek eléggé szellemesek, szóval simán fel lehetett volna valami kis körítést építeni. Apropó töltés: lesz elég időnk olvasni a különböző megjegyzéseket, ugyanis a Carmageddon annyit tölt, hogy egész egyszerűen nem akartam elhinni. Már éppen kezdtem elfelejteni a Just Cause 3-at, ahol látható mértékben megnőtt a hajam, mire bejött a pálya, de a Carmageddon most újra visszahozta ezt a rémálmot. Ráadásul miután betöltött és elkezdi a kamera pásztázni a pályát, még mindig hozza be és cseréli ki a textúrákat, szóval az egész röhejes.

Ezzel együtt akkor sem kerülünk sokkal jobb helyzetbe, miután hosszú szenvedés után végre mindent betöltött a játék, mert olyan ronda szegény, hogy arra szavak nincsenek. Sokak hajlamosak homályos nosztalgiával visszaemlékezni az Xbox 360-as játékokra, és azt mondani egy-egy csúnyább next-gen cím láttán, hogy "ennél még egy előző generáció is szebb volt", de ez az esetek többségében nem igaz. Jelen esetben viszont nagyon is az, sőt: a Carmageddon még az előző generáció elején sem nagyon állta volna meg a helyét. Mindenhol borzalmasan mosott, egyforma textúrák, primitív, szögletes geometria és nulla változatosság vár ránk.

Ezt még talán el is lehetne nézni, az viszont már sokkal nagyobb probléma, hogy habár a Carmageddon Max Damage egy autós játék, valójában egyáltalán nem élvezetes dolog benne autózni. Minden egyes járgányt olyan érzés irányítani, mintha egy darab téglát próbálnánk meg terelgetni két rákötött damillal. Nem tudni, hogy az autó mit miért csinál, vagy túl érzékeny, vagy túl érzéketlen, kanyarodáskor pedig rengetegszer vagyunk rákényszerítve a kézifék használatára, különben esélytelen, hogy bevegyünk egy-egy élesebb fordulót. A játékban összesen több, mint harminc autótípus kapott helyet, de legyen szó fürgébb, sportosabb járgányról, vagy hatalmas monster trukcról, egyik sem élénkíti majd fel a kedvünket.

A kampány egyébként szimpla versenyek sorozatából áll, melyek bizonyos időközönként váltakozva más-más játékmódot tárnak elénk, és melyek közt fejleszthetjük az autónkat, vagy válthatunk egy teljesen újra. A legfontosabb játékmód természetesen a klasszikus Carmageddon-féle őrület, ahol vagy úgy nyerünk, hogy megtesszük a szükséges mennyiségű kört, vagy rommá zúzzuk az összes ellenfelet, vagy elgázoljuk az összes járókelőt. De ezen kívül akad sima verseny is, illetve talán a legjobb, amikor a játék egy pontot, vagy egy járókelőt jelöl ki célpontnak, és aki előbb odaér, az viszi a pontot.

III. oldal

A probléma, hogy a borzalmas vezetési modell, az ötlettelen, unalmas pályák és a nagyon ritkásan felvonultatott járókelők miatt egyik versenymód sem különösebben élvezetes. Ugyanazokat a karaktermodelleket fogjuk elgázolni, csak esetleg más ruhákban (esetenként bejön pár biciklis vagy kerekesszékes), akik néhány kivételtől eltekintve pont ugyanúgy placcsannak szét. És körülbelül hasonló a helyzet a törésmodellel is, ami a Carmageddon egyik központi eleme kellene, hogy legyen: igen, törnek az autók, igen, szakadnak le dolgok, de nem túl részletesen, és szinte mindig ugyanúgy. De nem kell aggódni, menet közben bármikor on-the-fly javíthatunk némi pénz feláldozásával.

Mi van még? Ja igen, egy multiplayer mód, ahol ugyanazt csinálhatjuk online, mint egyébként, csak legalább a rémesen buta mesterséges intelligencia helyett élő emberek ellen. Cserébe viszont innen kimaradtak a járókelők, ami mondjuk pont a Carmageddon lényegét veszi el. Elvileg erre azért volt szükség, hogy játék tudja tartani a 30fps-t, ami egyébként még a kampányban sem mindig sikerül neki, ez pedig ugyebár erősen gáz ilyen ronda grafika mellett. Ezek után már azon sem csodálkozom, hogy osztott képernyős multiplayer sincs, elvégre az még lejjebb húzná a képfrissítést, pedig egy ilyen jellegű játékhoz marhára adná magát.

Ennyi. Nem tudok többet írni a Carmageddon Max Damage-ről. Egész egyszerűen ez a játék még a középszert sem üti meg. Nem bánt meg senkit, nem bugos, nem fagy le. Működik, és körülbelül ennyi, amit el tudok mondani róla. Olyan, mint egy asztaltársaságnál a csendes srác az asztal végén. Nem utálod, nem szereted, nincs róla véleményed, mert azt sem veszed észre, hogy ott volt.

Magrathea épp most tesztelte a Spiders új játékát, a The Technomancert, és erről eszembe jutott, amikor én írtam annak a stúdiónak az egyik előző címéről, a Bound by Flame-ről. Rettenetes volt, de azt legalább tudtam szenvedélyesen utálni, és élvezettel írtam meg róla a kritikát. Látszott, hogy ott a fejlesztők tényleg próbálkoztak, csak hát ennyire futotta pénzből és tehetségből. A Carmageddon Max Damage-en azonban nem érződik semmi. Én személy szerint az ilyen játékokat vetem meg a legjobban, és ha nem kellene legalább valamennyire objektivitásra törekednem a pontozásnál, akkor nullást adnék neki, mert még egy ásítást sem tudott kiváltani belőlem.