I. oldal
Ma már lehetetlen vitába szállni az állítással, mely szerint a Call of Duty egymaga képes elcipelni a hátán a fél videojáték-ipart. Teljesen mindegy, ki fejleszti, mikor jelenik meg, miről szól vagy hogy néz ki, ha kijön az "új cod", a játékosok tömegével nyomulnak a közeli boltba megvenni, telepítik, és már durrannak is a perkek meg a headshotok a szervereken, miközben az adott rész szinte semmi fejlődést nem mutat a tavaly megjelent óta. A Modern Warfare 2 remek volt, felüdülés a World at War nulla eredetisége után, a Black Ops viszont ismét vegyes képet fest, hála a Treyarch és az Activison szigorú szabályainak. Persze megijedni nem kell, az idei kiadás is megér egy misét, de összességében elmarad attól a szinttől, amit az Infinity Ward nagy durranása után elvárna az ember.
Szigorúan bizalmas
Ha viszont van olyan pont a Black Opsban, ami köröket ver a Modern Warfare 2-re, akkor az a történet. Bár a dramaturgia és a pörgés ott is jól hozta a CoD-hangulatot, itt a sokáig változatlan koncepciót is felrúgta a Treyarch, újszerűséget csepegtetve a kampányba. A sorozat hagyományaitól eltérve most egyetlen, beszélő és arccal is rendelkező karakterre összpontosít a játék, Alex Masonre, aki a '60-as és '70-es évek egyik leginkább foglalkoztatott "problémamegoldója" volt. Nem kérdezett, nem gondolkodott, csupán végrehajtotta a parancsot úgy, hogy arról rajta, csapatán és az amerikai vezetőségen kívül senki más nem tudott. A játék elején azonban Alex minden eddiginél nagyobb slamasztikába kerül. Egy beteges műszerekkel teli szobában ébred egy csomó tévéképernyővel körülvéve, székhez kötözve (Fűrész?), s egy nyugtalanító, eltorzult hang tudtára adja, hogy fogoly marad, míg el nem árulja, mit jelentenek a számok. Milyen számok? Na itt a gond, ezt Alex sem tudja, mint ahogy azt sem, hol van, hogy került oda és kik azok az emberek, akik távolról egy homályos üveglap mögül elektrosokkal kínozzák. Masonnek vissza kell emlékeznie az USA titkos hadműveleteire, mi pedig ezeket az emlékképeket játsszuk végig, Kubától kezdve Oroszországon át Vietnámig minden fontosabb hidegháborús állomáshelyet bejárva.
Bár az eddigi Call of Dutyknak is volt valami minimális történetvezetése, mely főleg a militarista atmoszféra alátámasztásául szolgált, a Black Ops kiváló karaktereket, remek forgatókönyvet, és egy olyan rejtélyt tár elénk, ami még a sokszor unalmas lövöldözéseken is képes átjuttatni csupán azért, hogy rájöhessünk, mi folyik a háttérben. Ugyan sokat nem beszélgetünk a mellékszereplőkkel, az a pár mondatuk is elég ahhoz, hogy megjegyezzük a nevüket és érdekeljen, mi történik velük. Maga Alex furcsa érzéseket kelt a játékosban, lévén eleinte nem több egy zsoldosnál, később viszont kiderül, mennyi mindent képes kockára tenni csak azért, hogy nyugodt lelkiismerettel térhessen haza a csatatérről. Furcsamód a Black Ops megfordítja a Modern Warfare 2 receptjét, mert ott a sztorit inkább elviseltük a jó játékélmény miatt, míg ez esetben a már ismert, meg nem újuló koncepciót "tűrjük el" puszta érdeklődésből.
II. oldal
Az egyjátékos mód
Kegyetlen leszek. SEMMI sem változott. Aki játszott a Modern Warfare 2-vel, és emlékszik, hogy működött a játék, az itt is ugyanazt a megvalósítást találja, nincs semmi fejlődés vagy javulás a régi metóduson túl. A Black Ops pontosan azt az agyatlan darálást képviseli, mint a tavalyi epizód, vagyis megyünk előre a lineáris pályákon és lelövünk mindenkit, akin pirosra vált a célkereszt. A fejlesztők azért törekedtek a változatosságra, most is van motoros harc, autóvezetés, sőt, még egy helikopterrel is garázdálkodhatunk, összességében viszont elmondható, hogy a Treyarch bőszen követte a "nem romlott el, ne javítsd meg" receptet, ezzel kicsit aláásva az egyjátékos küldetések tekintélyét.
Ahogy megkapjuk az irányítást, egyértelművé válik, miről is beszélek. A játék egyből a lecsóba csap, minden sarokról ellenfelek tucatjai özönlenek elő, mi pedig lövünk, ahogy a csövön kifér, nem is gondolva a munícióra vagy a taktikázásra. Utóbbi sajnos kimerül abban, hogy jókor jó helyen kell lenni, és nem árt tele tárral előugrani a fedezékből. Ezen túl viszont nem igazán adható tanács, mert a játék annyira egyértelmű és egyszerű, hogy bárki, aki látott már FPS-t, érteni fogja a lényeget. A Black Opsban nem az észen van a hangsúly, hanem a folyamatos akción, ami viszont kevésbé igényes, mint a Modern Warfare 2-ben volt. Én a korábbi CoD-os tapasztalataimból kiindulva egyből hardened nehézségen álltam neki a kampánynak, és meglepő mód az első küldetésekben alig sikerült megölnie az ellenfeleknek. A kihívás épp csak megütötte az elvárható szintet, Vietnámba érve viszont van egy olyan helyszín, ahol a végtelenül özönlő ellenséggel szemben kellett átmasírozni egy domboldalon. A végtelent pedig tessék szó szerint érteni, míg nem robbantottam fel a Woods által legurított hordókat, a vietkong egységei folyamatosan jöttek, teljesen mindegy volt, mennyit is lövök le belőlük. A Black Ops pár helyen egyébként nehézzé változik, az ember szinte képtelen felvenni a játék által diktált iramot, de az esetek többségében (mint például a Vietnámot követő Hong Kongban is) inkább úgy érezzük, hogy senki sem állhat az utunkba, felrúgva ezzel az ismert szabályokat. Nem ártott volna, ha jobban kiegyensúlyozzák a szóló módot, mert így nehéz eldönteni, milyen nehézségi fokozattal is kezdjünk neki a játéknak. Az opciókban persze bármikor könnyíthetünk a Black Opson, visszanehezíteni viszont most sincs lehetőségünk, szóval bánjunk csínján ezzel a beállítással.
Mesterséges intelligencia nincs, csak az ellenfelek száma és sebzése okozhat nehézséget. Társaink ugyan folyamatosan mellettünk vannak, legtöbbször csak arra jók, hogy belegyalogoljanak a barátságos tűzbe, így bár úgy néz ki, hogy ez egy csapatra koncentráló játék, most is végig egyedül vagyunk. A készítők pár scriptelt eseménnyel ugyan igyekeztek pótolni az AI-t, ám ezek a trükkök nagyon átlátszóak, így rövid úton rájövünk, hogy a Black Ops legalább annyira megrendezett, mint elődje. Ami viszont rosszabbul sikerült, az a hatalmas pályák beillesztése a designba. Túl nagyok, túl szabadak, s ezért elfecsérelt potenciálnak tűnnek egy olyan FPS-ben, amiben csak egyetlen út vezet a küldetés végére. A járműves részek segíthetnének ezen a problémán, viszont túl rövidek és scripteltek, úgyhogy nincs mit tenni, el kell fogadnunk a méretes helyszínek díszleti mivoltát. A lövöldözéses szakaszokon ráadásul még árt is a nagy játéktér, mert a sok kőbuta ellenféltől úgy néz ki a dolog, mintha valami deathmatchbe keverednénk. Ezt a fajta, eszelős káoszt pedig nem könnyű megszokni.
Persze vannak pozitív tulajdonságok is, mint az állandó adrenalin, a helyszínek változatossága, és a hossz, ami a Modern Warfare 2 öt órájával ellentétben itt legalább hét-nyolc órára rúg. Mivel pedig a fél világot bejárjuk, a különböző küldetések nem válnak unalmassá vagy monotonná. A fegyverarzenál is kellemes meglepetés, a sok évet felölelő sztori miatt rengetegféle mordályt kipróbálhatunk, s mivel a Treyarch szereti a naturalista szemléletet, ezek a fegyverek látványos sérülések okozására is képesek. Leszakadt végtagok, vért köpő ruszkik, rángatózó vietnámi katonák... Itt nem csak duma, hogy a háború brutális. Egyedül azt sajnálhatjuk, hogy ezek a sérülések elég gyakran ismétlődnek, ebbe belekötni viszont már tényleg csak szőrszálhasogatás lenne. Főleg, hogy a kampány azért hozza az elvárható szintet, igaz, a magas elvárásoknak már nem képes megfelelni, így csak a történet emeli a többiek fölé.
III. oldal
Van azonban egy oldala a Black Opsnak, ami nem magát a sorozatot, hanem a fejlesztőcsapatot dicséri. Már maga a főmenü is érdekes, hisz egy székhez kötözve kell kiválasztani az opciókat, ha viszont lenézünk és nyomogatni kezdjük a space-t, Alex kiszabadítja magát és szabadon sétafikál a teremben. Ha hátramegyünk, egy bekapcsolt számítógép fogad, melyen két különleges minijátékot is feloldhatunk. Ha begépeljük, hogy Zork, akkor az egyik első szöveges kalandjátékba csöppenünk, mely egyszerű címszavakkal kommunikál a játékossal. "Előtted egy ház, mellette egy utca. Mit teszel?" Ekkor egyszerűen begépeljük, hogy "Turn right", vagy valami hasonló, s ha a játék ismeri a parancsot, akkor emberünk továbbjut (ha nem ismeri, rögtön a tudtunkra adja, hogy valami bibi van). A másik, még ennél is viccesebb extra akkor oldódik fel, ha begépeljük, hogy BOA, ami a Black Ops Arcade rövidítése. A parancs lefuttatása egy régi stílusú, felülnézetes akciójátékot aktivál, melyben őrjöngő zombikkal kell felvennünk a harcot egyre jobb felszerelés és sok-sok kilockolható extra segítségével. Érdemes egyébként még begépelni a Help parancsot is, mert sok easter eggre lehet lelni a segítségével (működik pár DOS-os parancs, és vannak szövegfájlok a gépen).
A következő játékmóddal már a multis vizekre evezünk, bár való igaz, hogy komoly egyszemélyes támogatás is szorult bele. A Treyarch korábban nagy sikert aratott Zombies módjáról van szó, melyben a célunk hasonló a BOA-éhoz, csak épp FPS-ként, a teljes értékű program szabályai szerint kell életben maradnunk az egyre erősebb zombihordák között. Egyedül játszva a Zombies piszok nehéz, csak mazochistáknak ajánlott, kooperatív azonban igen ütős, néha már-már vetekszik a Left 4 Deaddel. Egyszerre négyen küzdhetünk a foszló húsú élőhalottakkal, sőt, olyan hírességek bőrébe is belebújhatunk, mint... na ez inkább maradjon meglepetés. Legyen elég annyi, hogy ezek a kis extrák akkora élményt jelentenek, hogy még azok is imádni fogják őket, akik hozzám hasonlóan bosszankodnak picit a hadjárat ügyetlenkedésein.
IV. oldal
Minden más...
Bár a multi sem változott túl sokat, ez a része a játéknak olyan minőséget képvisel, hogy bátran kijelenthetjük, még mindig a CoD a király a netes FPS-piacon. Na jó, a Bad Company 2-vel fej-fej mellett állnak (bár az inkább a csapatjátékra fókuszál), azt viszont már rongyosra nyúzták a rajongók, így épp itt az ideje egy kis változatosságnak. A Black Ops maradt az Infinity Ward által használt perkes és szintlépéses megoldásoknál, vagyis most is tapasztalati pontokat gyűjtünk a meccseken, melyekkel különféle képességeket tudunk feloldani. A perkek közül sok új van, mondhatni rengeteg, a killstreakeket pedig már meg se lehet számolni. Újdonság, hogy karakterünket össze-vissza fejleszthetjük, hogy erősebb és egyedibb legyen, valamint van pár speciális játékmód, amik modokból már ismerősek lehetnek a CoD-os körökben (pl. a csak egy lőszeres játék). Valamint gyakorolhatunk botok ellen, amik szintén oldhatnak fel perkeket, ezek viszont nem vihetőek át a multis meccsekre, elérve így, hogy a tanulási fázis ne legyen több annál, mint ami. Apró, de annál fontosabb újítás, hogy végre le is hasalhatnunk a földre, így ha a megfelelő helyen vagyunk, nem mutatunk sokat magunkból az ellenfélnek. Összefoglalva az eddigieket, a Black Ops nem tesz csodát, de nem is kell neki, elég, hogy finomítja a klasszikus CoD-multit, és további ráadás, hogy a srácok most is olyan jól felépített pályákkal jelentkeztek, mint a World at War esetében. Az egyedüli, ami miatt elkeseredhetünk, a járművek mellőzése. Még az első Call of Duty kiegészítőjében, a United Offensiveben mutatkoztak be a többjátékos járgányok több, mint hat évvel ezelőtt, a sorozat azonban azóta is hanyagolja őket, ami különösen fájó pont a kampány igen sok vezetős része után. PC-n egyébként akadtak gondok a multiplayerrel. Mivel a játék steames, csakis az ott található szerverekre csatlakozhatunk, viszont a rendszerrel nem stimmelt valami a startkor, és a CoD olyan erősen laggolt a legtöbb játékosnál, hogy sokan játszhatatlannak titulálták a programot. Már a cikk írásának pillanatában is javították a hibát, de ez azért elég erős kezdés volt, ami nem biztos, hogy jó jel a számítógépes portok jövőjére nézve.
Ha már szóba jött a PC, ideje kicsit beszélni a Black Ops technikai hátteréről is. A játék a Modern Warfare 2 alatt is dohogó engine-nel működik, amivel alapvetően nincs sok baj, de tény, hogy fele annyira nem üt manapság, mint tavaly ilyenkor. Nincs mese, a Bad Company 2 magasra tette a lécet, és ennek tükrében a CoD csak egy sima "jó" osztályzatot érdemel. A textúrák sokszor elnagyoltak, a mellékszereplők kevéske poligonból állnak, az animációk pedig sokszor ismétlődnek és egyáltalán nem meggyőzőek. Persze vannak olyan pillanatai a játéknak, amikor remekül néz ki a képernyőn, de valljuk be, ennél láttunk már sokkal szebbet is. A gépigény sem az igazi egyelőre, mert a program többször be-be szaggat az erősebb gépeken is, így lehetséges, hogy kell még pár patch a tökéletes framerate eléréséig. A tesztgépen (AMD Athlon II X2 @ 3,4 GHz, 6 GB RAM, ATI HD5770) átlagosan 50-60 fps-t ment a játék maximális textúra beállítások és 1280x720-as felbontás mellett, de ha magasabbra állítottam a felbontást vagy ne adj isten engedélyeztem pár látványjavítót, a motor szabályosan szaggatni kezdett, mint mikor valaminek a futtatásához nincs elég memória. Annyit egyébként a teljesség kedvéért illik hozzátenni, hogy a konzolos változatok sebességére nem lehet panasz (igaz, cserébe ott csökkentett felbontással kell barátkoznunk).
A zene és a hang a grafikával ellenben tökéletes, igazi öröm hallgatni a játékot aláfestő licencelt számokat. Az akció alatt a megszokott, hősies ritmusok mennek, de korántsem olyan eltúlzottak és unalmasak, mint a Medal of Honor próbálkozásai. A szinkron egyenesen szuper (Gary Oldman, Ed Harris, Ice Cube... soroljam még?), a forgatókönyvről áradozni lehetne, a fegyverropogás és egyéb effektek pedig olyan jól szólnak, hogy szinte sírnak egy 5.1-es hangrendszerért. Hihetetlen munkát ölhettek bele a Black Ops audió részébe, és bár nem mindennel lehetünk maradéktalanul elégedettek, az biztos, hogy ezen a fronton új etalon született.
Akkor most ez jó?
Igen, a Black Ops jó. Tény, hogy a kampány el lett nagyolva itt-ott, de a történet az összes hibájával elviszi a hátán, és bár nincs AI, sem igazi újdonság, nem tudunk haragudni rá. Aztán persze ott a még mindig remek multiplayer, mely idén is rengeteg játékórát ígér. Vagy ez mind csak a látszat, és az utálkozóknak van igazuk? Ugyan a játék élvezetes, és a rajongóknak megéri az árát, azoknak, akik nem voltak annyira oda a Modern Warfare 2-ért (bizony, ők is sokan voltak, csak max nem kiabáltak elég hangosan), semmiképpen sem ajánlható. Ráadásul egy év hosszú idő, és egy teljesen új epizód ne legyen már összetéveszthető a tavaly kiadott előzővel. A Treyarch és az Activison túlságosan is árnyékban akart maradni, féltek a változástól, attól, hogy valami elronthatja a Call of Duty aranyat érő hírnevét. Pedig ha a játékmenettel is úgy bántak volna, mint a forgatókönyvvel és az extra tartalmakkal, lehet, hogy az év legjobb játékát ünnepelnénk a Black Ops személyében. Így viszont nem több egy igen jó, de semmiképpen sem kihagyhatatlan alkotásnál, ami nem biztos, hogy megérdemelten lesz ott több millió karácsonyfa alatt.
Platformok: PC, PS3, Xbox 360, Wii, DS
Tesztelt platform: PC
Webshop: PC | PlayStation 3 | Xbox 360
