Intel with Radeon
Úgy fél éve lehetett, hogy felbukkantak az első pletykák, amik azt állították, az Intel az AMD-től fog grafikus chipeket venni, hogy a saját termékeiben használja fel azt. Rövid töprengés után félresöpörtem őket, gondolván, hogy ez valami teljesen eszement ábránd lehet, valakinek elgurult a gyógyszere, de mint utólag kiderült, tévedtem. Novemberben ugyanis az Intel bejelentette, hogy a pletykáknak elég komoly valóságalapjuk van, érkeznek a Radeonnal egybepakolt Core i processzorok, amik alacsony fogyasztás mellett lesznek mini-erőművek. Éjjel aztán be is futottak az első fecskék: összesen 4+1 termékről rántotta le a leplet az Intel, amiket csak úgy hívnak, hogy „Intel 8th Generation Core with Radeon RX Vega M Graphics” vagy rövidebben „Intel with Radeon Graphics”.
A koncepció az, hogy egy tokozásba kerül egy Core processzor, egy Vega alapú GPU és a hozzá társított HBM2-es memória. Utóbbi kettőt ráadásul az Intel Embedded Multi-Die Interconnect Bridge (EMIB) köti össze, így nincs szükség a HBM-es videókártyáknál látott extra interposer rétegre, a vastagság megmaradhat 1,7mm. A processzor és a grafikus chip között PCI-E 3.0-s kapcsolat húzódik, nyolcsávos (x8), ami elég sávszélességet biztosít ebben a teljesítménykategóriában, a maradék nyolc szál pedig használható akármi másra.
Az Intel mobil processzorai eddig három osztályba voltak besorolhatóak, ezekhez csatlakozik most egy új osztály:
Y – 4,5W-os SoC-ok, ventilátor nélküli és kettő az egyben gépekbe
U – 15W-os SoC-ok, amik a legtöbb felhasználónak már elég teljesítményt biztosítanak
H – 35/45W-os processzorok több maggal, gamer konfigurációkba és munkagépekbe
G – Maximum 100W-os processzorok, extra grafikával (nem feltétlenül külön chipben)
A termékek alapját a H szériás mobil erőművek adják, tehát lesz, ami kihajtsa a grafikus vezérlőt. Négymagos, akár nyolc szálon dolgozó processzorokról van szó, amik 4 GHz fölé is mehetnek Boosttal, viszont akárcsak az új U szériás processzorok esetében, a 8. generációs most sem Coffee Lake alapokat jelent, maradt a Kaby Lake, a kávé megmarad az asztali gépek kiváltsága.
Ahogy az a táblázatból is leolvasható, a processzorok nagyon hasonlítanak az aktuális H szériás megoldásokra, csak kaptak maguk mellé egy Radeont (a 8706 és a 8705 között csak a vPro támogatás a különbség). Valószínűleg az energiamenedzsment miatt, de az Intel úgy döntött, hogy az integrált HD Graphics 630-as videó vezérlőt is aktívan hagyja, így ha nincs rá szükség, szinte teljesen kikapcsolható a Radeon és a HBM memória. Van tuningolható páros is a kínálatban, a legerősebb példány, aminek minden órajele húzható (CPU, integrált GPU, a Radeon magórajele, HBM órajel és természetesen a külső DDR4-es memória is).
Kétféle Radeonnal szerelik az új processzorokat, a Vega M GH-val és a GL-lel. A H jelöli a felsőkategóriát (High) az L pedig valószínűleg az alacsonyabbat (Low), de nagyságrendi különbség azért nincs köztük. A chipeket az egyedi megoldásokat tervező részleg készítette az AMD-nél, ahol a PlayStation 4-ek és az Xbox One-ok központi egységei is megszülettek. Ez az első alkalom, hogy középkategóriás Vegát láthatunk akcióban, asztali fronton még csak felsőkategóriás példányok léteznek, sokkal több shaderrel.
A Radeonok és teljesítményük
A GH jelű chip 24 Compute Unittal, vagy shader tömbbel rendelkezik, így összesen 1536 feldolgozót állíthat csatasorba. 64 ROP falja benne a pixeleket, a 4 GB-nyi HBM2-es memóriája pedig több, mint 200 GB/s-os sávszélességet biztosít a számára, ami elégnek is tűnik ennyi kakaó mellé. Az órajele maximum 1190 MHz-ig emelkedhet, és ha ezeket így összeadjuk, akkor azt mondhatjuk, hogy kis jóindulattal félúton lehet a teljesítménye egy RX 560-as és egy RX 570-es között.
A GL jelzésű chip minden fronton szerényebb. 1280 stream processzort foghat munkára, 32 ROP-pal rendelkezik és a memória-sávszélessége is kisebb. Ha csak a nyers számítási teljesítményéből indulunk ki, akkor körülbelül az RX 560-as szintjén lehet (egy 1024 shaderesén, nem egy karcsúsított példányén). Bár saját tesztjeink még nincsenek, hiszen kész terméket élőben még nem láttunk, de az Intel már közzétette a belsős méréseit, mindjárt mutatjuk is őket, de előtte még pár szó az energiamenedzsmentről.
Mivel minden egy tokozáson van, az Intel sokkal jobban kontrollálhatja a különböző részegységek fogyasztását. Létrehozott is erre egy új technológiát Dynamic Tuning néven, ami figyeli az aktuális terhelésformát, a chipek fogyasztását és hőmérsékletét, és mindennek tudatában változtatja a működési paramétereket. Amikor egy notebook gyártó akar létrehozni egy gépet, amiben van CPU és GPU is, akkor meghatároz egy úgynevezett SDP-t (System Design Point), ami fölé nem akarja engedni a részegységek fogyasztását. Ez nem a két alkatrész TDP-je összeadva, mert az nem valószínű terhelésforma, hogy minden maximumon pörög. Összehangolni a részegységek fogyasztását viszont annyira nem egyszerű feladat, hogy az Intel mérései szerint a saját rendszere egy 62,5 W-os SDP-vel rendelkező gép teljesítményét képes hozni játékokban, mindössze 45 W-ra belőve.
Most pedig lássuk mire elég az új megoldások által szállított teljesítmény. Még egyszer, ezek nem saját mérések, hanem az Intel sajátjai, független oldalak még nem erősítették meg őket, de kiindulási alapnak tökéletesek.
Bár valószínűleg nem véletlenül választotta az Intel ezeket a játékokat a demózásra, de azt láthatjuk, hogy a kisebbik Radeon simán lenyomja a GTX 1050-est, a nagyobbik pedig a GTX 1060-as ligájában játszik, tehát bőven elég lehet 1080p-s felbontásban magas beállítások melletti játékra. A specifikáció alapján egy kicsit rosszabb teljesítményre számítottunk, úgyhogy kíváncsian várjuk a tesztlaborunkba az első gépeket. A CES-en be is jelentenek közülük párat. Az Intel elárulta, hogy a Dell és a HP is készül valamivel, ráadásképpen pedig készített egy saját NUC-ot is, és még rengeteg ötlete van a vállalatnak, hogy hogyan használhatná fel az újdonságot. Az egyik az, hogy például felhős játékközpontokban nagy sűrűséget lehetne elérni velük.
Aki kíváncsi a teljes diasorra (beállításokkal és megjegyzésekkel) a mérésekről, az itt találja meg.