Oldal I.

A Battlefield sorozatot talán senkinek sem kell bemutatni, hisz 2002-es feltűnése óta ragyogó csillaga a többjátékos módra specializált FPS-eknek. Épp ezért volt érdekes próbálkozás a fejlesztő DICE-tól a Bad Company alcímet viselő, kizárólag konzolokra (PS3, X360) fejlesztett epizód, mely ahelyett, hogy a jól megszokott multit helyezte volna át a tévék képernyőjére, masszív egyjátékos móddal felszerelve érkezett, és a készítők a fejlesztés ideje alatt is váltig állították, hogy ez lesz a program legerősebb része. Nos, akár igazuk volt, akár nem, a játék jó lett és fogyott belőle elég, így most itt a folytatás, ezúttal PC-re is! Az első résznek voltak apróbb hibái, és nagyon kíváncsiak voltuk, hogy vajon sikerült kiküszöbölni ezeket?

Sivatagi cápák

Nos, nem csigázom tovább a Kedves Olvasót: igen, sikerült. Sőt, az eredmény olyannyira magasan emelkedik ki az átlagos FPS-ek közül, hogy már most megválaszolnék egy korábban sokat taglalt kérdést, melyre a válasz szintén igen, azaz a legújabb Battlefield még a tavalyi év legvártabb (és talán legjobban sikerült, bár ezt sokan vitatják) katonai akciójátékát, a Call of Duty: Modern Warfare 2-t is heveny shareware demóvá avanzsálja. Persze ez a kijelentés elsőre botrányosnak tűnik, ám amint kipróbáljuk a Bad Company 2-t, megemésztjük, hogy igaz, még akkor is, ha már hónapok óta az Infinity Ward üdvöskéje előtt töltjük minden szabadidőnket.

Az első dolog, amiben a Bad Company 2 tetézi a konkurenciát, az egyjátékos mód, ami már az előző részben is fontos szerephez jutott, ám ott még nem volt ennyire jól megszerkesztett és stílusos. A történet szerint szedett-vedett csapatunk ezúttal egy elveszettnek hitt, már-már mitikus, a második világháborúban kifejlesztett titkos fegyver nyomába ered, melyet egy megalomán orosz neokommunista tábornok akar megszerezni. Az Aurorának nevezett eszköz felkutatása adja a tizenhárom küldetésre tagolható, jó 10 óra hosszú kampány gerincét, és bár maga a sztori kissé B-film szagot áraszt, a karakterek elviszik a hátukon a közepes forgatókönyvet. A Bad Company első részéből ismerős fickók ugyanis mindig hozzáfűznek valamit az eseményekhez, és egyfajta bizarr humorral fűszerezik a kalandokat, mi több, a játékos is egy hús-vér embert alakít, akit Preston Marlowe-nak hívnak, s kinek kidolgozott személyisége, véleménye van. Végre nem egy "nem szól szám, nem látszik fejem" fickóval kell végigszaladni a világon, arról már nem is beszélve, hogy scripthegyek helyett igazi játékmenetet kapunk.

Oldal II.

Nesze neked, Crysis...

A játékmenet két részre osztható, ugyanis a Bad Company 2 az igen erős egyjátékos támogatása mellett minden eddiginél addiktívabb multiplayerrel is rendelkezik. Előbb azonban vizsgáljuk meg a szóló részt: a játékélmény itt nagyjából olyan, mintha az alcímben említett Crysist összemosnánk a Call of Dutyval, és erre öntenénk egy kis Red Factiont, afféle ínyenc szószként. Adva van a "B" csapat, akiknek tagjai végig mellettünk vannak a játékban, azaz a dolog kicsit emlékeztet a CoD-ra, és van egy rakás hatalmas pálya, millió kisebb elágazással, útvonallal, amiket viszont csak akkor veszünk észre, ha igazán érdekelnek minket. Ami tehát egy lineárisan felépített szintsorozatnak tűnik, valójában tetemes opcionális tartalommal bír, így kicsit eszünkbe juttatva a Crytek 2007-es alkotását, amin szintén végigrohanhattunk pár óra alatt, ha nem érdekelt minket, mi van az agyonshaderezett bokrok mögött.

A sztoriorientált küldetések mellett azonban helyet kapott egy rombolhatóságért felelős motor legfrissebb változata is, aminek köszönhetően ezúttal tényleg igazi csatatéren érezheti magát a játékos. A talajt leszámítva minden elpusztítható, vagyis ami más FPS-ekben stabil fedezéknek tűnne, itt csak ideiglenes védelmet nyújt, vagy talán még annyit se. Épületek tűnnek el egy pillanat alatt, falak lesznek a semmivé pár keményebb találat után, de még az olyan látszólag biztos pályaelemek, mint a radartornyok sem állnak ellen örökké. Épp ezért az akció nagyon pontos stratégiát követel, s mivel a pályák szabadok (azaz láthatatlan falakkal nem találkozunk), úgy kell mozognunk, taktikáznunk, hogy a biztosnak vélt pontokat is sűrűn hagyjuk el. Eleinte nehéz lesz és sokszor halunk meg, de ahogy belejövünk, úgy leszünk egyre jobbak, és a játék első két küldetése után már valódi terminátorként daráljuk majd a terroristákat, miközben elegánsan elszökkenünk egy-egy mázsás betontömb elől.

Ezt a darálást azonban elősegíti az is, hogy a mesterséges intelligencia nincs a helyzet magaslatán. Aktuális gonosz terroristáink nyugodtan sétafikálnak a lángoló épületek és a golyózápor között, de sokszor van, hogy egy nem is valódi fedezék, csupán néhány falevél vagy vékony ajtó mögött várják a megváltó halált. Társaink sem a legjobbak e téren, ugyanakkor furcsa mód mégis embereknek érezzük őket, és ehhez az is hozzátesz egy keveset, hogy még ha nem is segítenek sokat, a terhünkre sincsenek, azaz hagyják, hogy tegyük a dolgunkat. Mindennek ellenére az olyan okos játékok után, mint a Call of Pripyat, ez kicsit csalódás, való igaz, a Bad Company 2 minden mással igyekszik kárpótolni az AI hiányosságait, és ebbe beleértendő a játékmenet változatossága is. Gyakran használunk majd járműveket, fegyverből olyan sok van, hogy megszámolni is nehéz (az én kedvencem az alap gépfegyver volt), az pedig, hogy a hófödte hegyektől az afrikai hőségig mindent bejárunk, tényleg garantálja, hogy elégedettek leszünk.

Oldal III.

A többjátékos mód

Mivel a Bad Company 2 mégiscsak egy Battlefield, már a bejelentése óta izgalomban tartotta a multijátékok szerelmeseit. Az év eleji bétateszt csak fokozta a várakozást, s most, hogy megjelent, végre bebizonyította, hogy a DICE nem ismer tréfát, ha folytatásról van szó. A számokkal most nem untatnék senkit (legyen annyi elég, hogy 15 féle jármű van), hanem inkább amolyan általános áttekintést nyújtanék a program eme oldaláról. 32 fővel (konzolon ez 24), 4 fős csapatokra bontva lehet egymás ellen nyomulni a Bad Company 2 négy kompetitív játékmódjában, melyek a Conquest, a Rush, a Squad Rush és a Squad Deathmatch neveket viselik.

A Conquest már régi ismerős a Battlefield sorozatban, a cél pedig itt nem más, mint kontrollpontok (zászlók) elfoglalása, melyeken járművek oldhatóak fel. A két csapat addig harcol, amíg az összes kontrollpont az övék nem lesz, és addig tartják azokat, míg a másik csoport kifogy az újraéledési lehetőségekből. A Rushban az egyik fél védi, a másik el akarja pusztítani a két M-COM állomást, a Squad verzióban pedig csak egy-egy csapat mérkőzhet egyetlen radarért. A Squad DM már érdekesebb dolog, főleg, mert csak 4 fős csapatok játszhatják, abból is maximum 4, tehát 16 ember. Addig ölik egymást a felek, míg az egyik el nem éri a szükséges fragszámot (ez alapjában véve 50). Ugyan ez a pár mód nem tűnik soknak, a remek pályák és a tökéletes kiegyensúlyozottság miatt valahogy nem lehet lekattanni róluk. Sőt, olyannyira beleszeret az ember a dologba, hogy csak játszik és játszik, míg arra nem eszmél, hogy már reggel van. Modern Warfare 2-szag? Igen, kicsit.

A Bad Companyban eddig nem volt fegyverfejlesztés (csak a régebbi BF-ekben), most viszont lett, így a játékosok feloldhatnak különféle kiegészítéseket szeretett flintáikhoz. Ehhez tapasztalati pontokat (XP-k) gyűjthetünk, amikkel viszont katonánk felszerelését is jobbra cserélhetjük, azaz a dolog picit hasonlít az ingyenes Battlefield: Heroes-ra. A karakterosztályok az első Bad Comapany óta négyre redukálódtak, tehát Assault, Engineer, Recon, és Medic van, Specialist nélkül. Nem is baj, így jobban kiéleződnek a küzdelmek, és a medálokkal is élvezet szórakozni. Azaz a Bad Company 2 olyan, mint egy csiszolgatott, letisztított Battlefield 3, csak épp egyjátékos móddal.

Oldal IV.

Atomvillanás

A Bad Company 2 a DICE saját engine-jét használja, és teszi ezt úgy, hogy az állunk is leesik. A textúrák, a shaderek, a karakterek modelljei, de még az animációk is mind-mind hihetetlenül jól néznek ki. Főleg az in-game átvezető jelenetek alatt esett le az állam a tökéletes árnyékolás miatt, de azt azért megjegyezném, hogy szerintem akkor komplexebb modellekkel dolgozik a motor. Most, 2010 elején merem csak kijelenteni, hogy van élet a Crysis után is, és hogy a bolíviai dzsungel szebb, mint a koreai, még ha technikailag alul is marad valamivel a BC2. Az egész hihetőbb, filmszerűbb, és mindennek még csak magas ára sincs. Mivel a játék Xbox 360-ra és PS3-ra is megjelent, jól futó motort kellett alkotni alá, ami sikerült, mert a nem épp csúcs tesztgépen (AMD Athlon II X2 @ 3,4 GHz; ATI HD3870; 6 giga RAM) meg se kottyant neki a maximális grafika 720p-ben, 2x-es élsimítással és 4x-es anizotropikus szűréssel.

A zene és a hang már nem ilyen kiemelkedő. Előbbi alig van, főként a fegyverropogást halljuk annak, utóbbi viszont jó, csak épp nem elég változatos. Félreértés ne essék, tudom én, hogy egy háborútól hiába is várok többet, de a nagy rivális, a Modern Warfare 2 ebben az egyben jobb volt vetélytársánál, hogy a szimulátorok királyát, az ArmA II-t már ne is emlegessük. Vigasztaljon minket a szinkron, ami viszont tökéletes, hála a jól megírt és gyakran megszólaltatott szereplőknek.

Summa summarum

A Bad Company 2 remek játék lett, messze a legjobb FPS, amit az utóbbi időkben láthattunk a militáns témában (egyedül az ArmA II verhet rá, de az ugye más stílus szülötte). Tökéletesnek nem nevezhetjük, de az, hogy az EA az első - kissé kihagyott ziccernek érzett -  rész után egy ennyire kiforrott és hatásos programmal jelentkezett, jól prezentálja a cég politikájának pozitív változásait, és azt is alátámasztja, hogy a folytatások és mellékágak sokszor messze jobban sülnek el, mint azt általában gondoljuk. A tavasz kötelező akciójáték-vétele, vétek kihagyni.

[bold]Platformok: PC, PS3, Xbox 360

Tesztelt platform: PC[/bold]