1. oldal

Ez a játék nem egy csapatnyi horrortól eltiltott 10 éves gyereknek szól, akik valami húsbavágó, borzongató rémtörténetre vágynak, mert már alig találnak olyan dolgot, ami kellően tudja stimulálni az érzékeiket, mivel az ingerküszöbük már olyan magasan van az internetnek és a tévének köszönhetően, hogy egy ember lefejezésének láttán a szemük sem rebben. A titokban éjfél után fennmaradó 10 éves gyerek ugyanis nem képes megérteni a játék mélységeit. Ha azt mondom neki filantrópia vagy szociáldarwinizmus (még a Word is aláhúzza), esetleg azt, hogy egy társadalom mércéje abban áll, hogy hogyan bánik a gyengékkel, akkor jó esetben elkezd guglizni az előbbi kifejezésekre, rossz esetben pedig tovább kattint valami „érdekesebbet” keresni. Mint például egy újabb részt a Spartacusból, amely nyomja le a torkunkon a népbutító mocskát. Mert mi más is kellhet az ember fiának, mint szex és erőszak. Este 8 után már nem akarhat gondolkodni vagy szembesülni a társadalmi felelősségvállalás fogalmával. Nem?

A cikk írása helyett igazából idetehettem volna egy felvételt az arcomról is játék közben. Az érzelmi paletta teljes skálája ott volt ugyanis rajta. Aki ettől a „játéktól” nem retten meg, annak számára van egy rossz hírem: eluralkodott benne a közöny és az empátia teljes hiánya tapasztalható esetében… vagy nagyon buta. Ilyet nem illik írni, de sajnos egy ilyen mélyen szántó alkotás esetében, mint az Amnesia: A Machine for Pigs, nem lehet elkerülni a végleteket és finoman adagolni a politikailag korrekt kritikát, mert ez a játék az arcunkba vágja az igazságot… zsigerien őszinte. Ahogy haladtam előre a történetben, ismét úgy éreztem, hogy az általam irányított karakter nem érdemli meg, hogy túléljen ebben a kálváriában. Ugyanez az érzés uralkodhatott bennünk az előző játékban is (Amnesia: Dark Descent), csak attól nem kaptunk akkora pofont, hogy erről nekünk nincs jogunk dönteni. Ki éljen, ki haljon? Mi az etikus vagy az igazságos? Ki mit érdemel, mit tehet jóvá és miként… olyan kérdések törnek felszínre percről percre, hogy játék közben folyamatosan csaponghatnak a gondolataink. Igazából nem is szabad egyhuzamban túl sokat ülni előtte (5-6 óra hosszú az egész), mert nem lehet feldolgozni az átélteket. Ja igen, mellesleg a játék több helyen nagyon félelmetes, a szó elsődleges jelentését véve is.

Fel kell készülni arra, hogy felszínre tör majd az is az emberben, hogy mekkora felelősséggel és veszéllyel jár gyermeket hozni erre a világra. Vajon a XX. század hajnalán vállaltátok volna-e egy gyermek megszülését, tudván, hogy két világháború borzalmait kell megélnie? Most vállalnátok-e, ebben a bizonytalan világban, ahol a vezetőink az orrunknál fogva cibálnak, és a sötétben tartanak… bedobnátok-e egy gyermeket az információs szupersztráda közepére a legvadabb kapitalizmus pöcegödrébe? Ha körülnéztek akár a közvetlen környezetetekben, látni, hogy mennyi felelőtlen ember van, aki hagyja, hogy a gyermeke ott bolyongjon a világhálón anélkül, hogy bárki megtanította volna túlélni abban a vadonban. Az idősebb generáció meg csak mutogat rájuk, hogy nahát, milyenek ezek a mai fiatalok, de azt hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a mi életünkben (gyermekkorunkban) nem volt szélessávú internet és 200 tévécsatorna, hanem volt egy buta doboz, amin 6 adót lehetett fogni, nem nyomták az agyunkba a meséket, filmeket és pornót…

2. oldal

Visszatérve a kritika alanyára, tulajdonképpen nem is lehetett mást várni a thechineseroom-tól, akik azt a Dear Esthert is készítették, aminek végigjátszása után én magam 1 órán keresztül nem bírtam megszólalni. Egyébként a játékkészítő stúdió neve már önmagában is sokat mond az Amnesia: A Machine for Pigs-ről, de abba nem mennék bele, hogy miért. Igazából oldalakat lehetne írni a játék filozófiai mélységeiről, de tovább már nem szeretném taglalni, inkább azt javaslom, hogy álljatok neki Ti is, azt pedig mondanom sem kell, hogy ne hagyjátok ki az itt-ott található papírok, naplódarabok elolvasását sem.

Most pedig térjünk rá a program világiasabb oldalára és értékeljük, mint játékot. Ahogy elindítjátok az új Amnesiát, rögtön ráismertek majd benne az elődre. Nagyon sok meglévő modellt és textúrát újrahasznosítottak a régi programból, beleértve a menüt is például. Eldobták viszont az inventory rendszert (nincs több gyufa, lámpaolaj és tárgygyűjtés) és az ép elménk megőrzésével sem kell „bajlódnunk” többet. Ezáltal a fejtörők szinte teljesen eltűntek, ami maradt, az is triviálisan egyszerű. No, nem mintha a Dark Descentben bonyolultak lettek volna, ott inkább az adta a nehézséget, hogy nyomás alatt kell teljesíteni. A főszereplő most nem fogja kocogtatni a fogát vagy a földön fetrengeni a rémülettől, ami ha nagyon magyarázni akarjuk, lehet azért is, mert elemi erővel hajtja előre az elhatározás, hogy megtalálja a kisfiait.

Akárhogy is nézzük viszont, ezek a játékelemek, plusz az, hogy már attól is kikészült a karakterünk, hogy ránézett egy szörnyre, tették horror JÁTÉKKÁ a Dark Descentet. Kaptunk vele egy kiválóan tálalt történetet, jó játékmenettel és a horror műfaj egy igazi klasszikusa született meg vele. A Machine for Pigs egészen más tészta. Ha nagyon sznob kifejezéssel akarnék élni, mondhatnám azt is, hogy az értelmiségi ember elméjének és érzékeinek borzongatására született, arra, hogy megnyissa a gondolati csapokat bennünk. Játéknak gyenge, hisz majdnem annyira kevés interakció van így benne, mint a Dear Estherben, de én nem is definiálnám annak, mert nem való skatulyába.

Mindettől függetlenül én úgy gondolom, hogy nem vette volna el a lényegről a figyelmet, ha a készítők egy kicsit több interakciós lehetőséget hagynak meg nekünk. Az előző részben jó volt, hogy több szekrényt nyitogathattunk ki és rengeteg tárgyat tudtunk felemelni és dobálni. Ha már az inventory rendszert kukázták, ez jó lett volna, ha megmarad.

3. oldal

A Machine for Pigs külső megjelenésében bizonyos értelemben szinte semmit, másfelől nézve viszont rengeteget változott a Dark Descenthez képest. A grafika ugyanolyan baltával faragott lett, mint az előző epizódban, de a részletek és a környezet kidolgozottsága ezúttal szintet lépett. Dizájn szempontból mindenképpen ötöst érdemel a játék, mert el tudta érni a tökéletes elmélyülést a játékosnál, vagyis most nálam.

A hangok, a zene és a szinkron nem hagynak kívánnivalót maguk után, a thechineseroom ért a feszültségkeltéshez és ahhoz, hogy úgy helyezze el a keresztény liturgia egyik legfontosabb imáját, hogy attól felálljon a szőr a hátunkon és félelemmel vegyes ámulattal töltsön el. (Természetes, hogy egy ilyen filozofikus műben a vallás is megjelenik, ezzel nyilván nem lepek meg senkit.)

A Machine for Pigs alábbi értékelése az ég adta világon nem jelent semmit. Odabiggyesztek nektek néhány számot, csak azért, hogy akkurátusak legyünk, de igazából nekem tökéletes volt így, még a megnyirbált játékmenettel is. Legszívesebben 100%-ot adnék rá, de az nem lenne reális, mert garantáltan nem fogtok úgy rettegni ettől, mint akár a Dark Descenttől, csak hogy hazafelé mutogassak a szérián belül. Így mint horror játék, nem hibátlan. A hosszával ezzel együtt nincs gond, hiszen ebben a műfajban ember legyen a talpán, aki 10-20 órán keresztül rettegésben tudja tartani a játékost.

Platformok: Windows PC, Mac, Linux