Shop menü

ÁLMODTAM EGY EXTRA SZÉLESVÁSZNÚ VILÁGOT MAGAMNAK

Olvasói kérésre virtuális világokban barangoltunk, 21:9-es képaránnyal.
Svindler ^2
Svindler ^2
Álmodtam egy extra szélesvásznú világot magamnak

Miért is jó nekünk a 21:9?

Kezdetben vala a 4:3-as képarány és mindenki szerette, bár ha jobban belegondolunk, igazából választék sem volt. Ha szélevásznú filmet akartunk látni, elmehettünk a moziba, vagy megkaptuk a fekete csíkokat a TV-ben, hogy az amúgy is kis képernyő és felbontás még kisebb legyen. Aztán valahogy átestünk a ló túloldalára. Az LCD-k elterjedésével megjelentek az 5:4-es kijelzők és sokáig uralták a piacot, pedig hozzájuk képest már a 4:3 is szélesvászonnak tűnt. De valaki, valamikor, valahol, valamiért úgy döntött, hogy kell még egy képarány nekünk, mert miért ne. Aztán jöttek a szélesvásznú monitorok, először 16:10-es képaránnyal, majd 16:9-essel. A Windows asztalunk és játékaink könnyen idomultak a változásokhoz, de a média nem. A fotóink véletlenül sem passzoltak egyik kijelzőhöz sem, ha pedig filmeket néztünk, akkor választhattunk, hogy hova szeretnénk fekete csíkokat. Sokáig mentek még 4:3-as adások, majd a TV csatornák egy része átváltott a 16:9-es képarányra, így a filmek mellett már a sorozatok is elkezdték ezt favorizálni, igazi mozis képaránynak pedig megmaradt a 2.39:1-hez. Végül Dél-Koreában az LG mérnökei gondoltak egy nagyot, és kitalálták, hogy miért ne csinálhatnának extra szélesvásznú monitorokat is? Megjelentek hát az első 21:9-es kijelzők és úgy néz ki, hogy most már velünk is maradnak. Az LG ugyanis jövőre is készül nekünk újdonságokkal a témakörben, és egyre több gyártó vesz tőlük paneleket (néhányan pedig saját gyártásán gondolkodnak), így találkozhatunk 2560*1080-as felbontású kijelzőkkel például az Acer, az Asus, a Dell és a NEC kínálatában is.

Ilyenkor jöhet a kérdés, hogy na de szükségünk van nekünk erre az egészre? A válasz borzasztóan egyszerű: van akinek igen, van akinek nem. A képarányok vitája nem ma kezdődött, és nem is holnap fog véget érni, de igazából csak mindenkinek hagyni kéne, hogy eldöntse mi fontos neki. Nem akarok most végigmenni az összes szemponton, de azért íme néhány a kalapból: böngészésre és levelek írogatására még mindig felesleges a szélesvászon. Munkára attól függ mivel foglalkozik a monitort vásárolni szándékozó, film és sorozatnézésnél pedig attól, hogy miből fogyaszt többet a felhasználó. A mai gyors bemutató témáját viszont nem ezek a dolgok adják, hanem a játékok, ugyanis Terror becenevű olvasónk azt találta mondani a fórumunkon, hogy: „Gondolom nem kívánságműsor, de legközelebb lehetne ugyanezt 21:9-es monitorokkal is?” Miért ne lehetne? Elvégre mindjárt Karácsony van! :) Viccet félretéve, a jó ötletekre mindig vevők vagyunk, de így az utolsó pillanatban már nem volt időnk egy átfogó teljesítmény tesztre, így inkább azzal foglalkoztunk, hogy a játékok hogyan boldogulnak az új felbontással. Nem mindegyik van ugyanis felkészítve arra, hogy kezelje a 21:9-es képarányt. Meglepő módon végül egész kellemes tapasztalataink voltak, alig futottunk bele olyan játékba, ami nemet mondott volna a plusz pixeleknek, vagy nem váltott volna át nagyobb látószögre.

Mielőtt azonban belevetnénk magunkat a képek nézegetésébe, nem szeretnénk igazságtalanok lenni a Philips-szel szemben, így meg kell jegyezzük, hogy nem az LG volt az első, aki arra gondolt, hogy mi lenne ha extra szélesvásznú kijelzőkkel kábítana minket. A Philips már 2009-ben készített egy TV-t, ami 21:9-es volt, de a piac nem volt rá vevő, nem látjuk, hogy elárasztották volna a boltok polcait a hasonló készülékek. Az LG valószínűleg ezért nyitott először a monitorok piacán. A játékosok, akik már több monitorban is hajlandóak gondolkodni, talán örülnének valami ilyesminek. Nos, úgy látszik örültek. Persze van, aminek a gazdája csak lesajnálóan nézhet még ezekre a monitorokra is. Ez a „kis” csoda a NEC-től érkezett, és még mindig szívesen felraknánk az asztalunkra, hogy kipróbáljuk, de valószínűleg erre már sosem lesz lehetőségünk. *sóhaj*

Galéria megnyitása

Vissza a valóságba, nézzük meg manapság mi számít reális alternatívának.

Monitorok, teljesítmény

Monitorok

Mi az Asus-tól kértük kölcsön az MX299Q nevű dizájnmonitorukat. Azt kell mondjuk az alatt az idő alatt, amíg nálunk volt, kellemes tapasztalatokat szereztünk vele. Meglepő volt például, hogy a vékonysága ellenére nagyon jó hangszórói vannak. Persze a SonicMaster technológia, amit a Bang & Olufsen ICEPower-rel közössen fejlesztettek ki, már bizonyított mobil fronton, de azért nem ehhez szoktunk, a monitorok „csipogói” nem sokszor vannak az átlag notebookos szint felett, sőt…

Az MX299Q, ahogy a nevéből is kitalálható, 29 colos képátlóval rendelkezik, ahogy szinte minden 21:9-es monitor manapság. Jövőre érkeznek a méretesebb variánsok, amikre szükség is lehet. Hogy miért? Mert bár a 29 col soknak hangzik, a valóságban nem jelent óriási képfelületet az extra szélesvásznú képarány miatt. Ha nem is sokkal, de egy 27 colos, 16:9-es monitornak nagyobb a felülete, és még a felbontása is (2560*1440), ha abban az árkategóriában nézelődünk, ahol például az MX299Q is tanyázik. Hogy legyen viszonyítási alapunk, a 29 colos extra szélesvásznú monitorok kb. olyan magasak, mint a 23 colos szélesvásznú társaik, csak éppen szélesebbek azoknál bő 30 százalékkal. Ha elég közel vagyunk, és hunyorítunk, mint Clint Eastwood a Piszkos Harry-ben, akkor teljesen kitöltik a látómezőnket (de ezt nem kellemes sokáig csinálni, úgyhogy jöhetnek a nagyobb példányok).

Teljesítmény

Ha csak a pixelszámot nézzük, akkor azt gondolhatnánk, hogy mivel a 2560*1080 kb. félúton van az 1920*1080 és a 2560*1440 között, ezért a videokártya teljesítmény igényét nézve is ez lehet a helyzet. A képletbe azonban beleszól a szélesebb látószög is. Nem elég, hogy több pixelünk lett, mint a Full HD-s kép esetében, de még több objektumot is látunk az esetek többségében. Ha mondjuk épp egy barlangban mászkálunk, akkor persze semmi probléma, két oldalt csak falak lesznek, de ha kint sétálunk a szabad ég alatt, akkor azért jobban izzadhat a grafikus vezérlőnk. A régebbi méréseink alapján a Crysis 3 és a Tomb Raider sebessége közel pixelarányosan esett egy GTX770-nel, ha 1080p-ról felváltottunk 1440p-re. Sorrendben ez 40 és 38%-ot jelentett (a pixelarányos a -44% lenne). Ugyanazokon a helyeken mérve az esés mértéke 29 és 42%, ha 2560*1080-ra váltottunk fel. A második már kb. mérési hibán belül van a 2560*1440-hez hasonlítva. Sajnos sok idő nem volt a tesztekre, de már ebből is levonható az a következtetés, hogy sok függ attól, hogy éppen mit látunk a képen, hol vagyunk az adott játékban, de átlagban a teljesítményigénye a 2560*1080-nak közel lehet a 2560*1440-hez. Konkrét számokban nézve egyébként a Crysis 3 45,5fps-ről 32,5-re esett le, a Tomb Raider pedig 52,8-ról 30,7-re. Előbbinél az első pályát használtuk mérésre, utóbbinál pedig a beépített benchmarkot.

Most viszont jöjjenek maguk a játékok, és hogy mit mutatnak magukból egy ilyen monitoron!

Játékok 1/2

Megjegyzés: minden játékhoz odaraktuk az összehasonlító képet, de ha valakinek úgy kényelmesebb, a következő oldalon képgalériában is megtalálja az összes képet.

Battlefield 4

Galéria megnyitása

Nem túl meglepő módon a friss BF4 tökéletesen kezeli az extra szélesvásznú felbontást. A HUD kitolva a szélekre, a látószög pedig külön piszkálás nélkül is beáll tökéletes értékre (mert a BF-ben egyébként külön változtatható a FOV értéke).

Borderlands 2

A látószög a Borderlands 2-ben is tökéletes, nincs semmi torzítás, viszont itt a fejlesztők vagy úgy döntöttek, hogy marad középre igazítva a HUD, Eyefinity-szerűen kezeli a játék az extra szélesvásznú felbontást.

Company of Heroes

Szerettünk volna régebbi játékokat is bemutatni, mert a friss játékoknál kb. elvárás hogy kezeljék a 2560*1080-as felbontást. A Company of Heroes felemásan teljesít: a 3D-s rész rendben van, annyival nagyobb teret látunk be, amennyivel növeltük a felbontást, de a minimap helye és a menü nincs felkészítve az extra szélesvászonra, így a játék széthúzza őket.

Crysis 3

A CryEngine az egyik legfejlettebb motor mostanában, úgyhogy csúnya lett volna, ha bebukja ezt a tesztet, de szerencsére nem tette. A HUD kiment a szélekre, a látószög tökéletesen módosult, minden rendben van.

Dragon Age: Origins

Anno előszeretettel demózgatták az Eyefinity-t a Dragon Age-dzsel, pedig nem lehetett egyszerű működésre bírni, a BioWare és a programozás nem állnak túl közel egymáshoz. Viszont akkoriban úgy látszik rendbe rakhatták a képarányok kezelését a játékban, csak ettől egy kicsit ragaszkodóvá vált a natív felbontáshoz. Ha átállítottuk 1920*1080-ra, akkor is extra szélesvásznú látószöget használt, így úgy nézett ki a kép, mintha össze lenne nyomva (itt megnézhető). Egy kis ini fájl piszkálással meg lehet oldani a dolgot, a lényeg pedig úgyis az, hogy egyébként azonnal hajlandó volt rendesen használni a 2560*1080-at.

Dead Space

A Dead Space első része sem egy mai darab, de meglepő módon semmi baja nem volt azzal, hogy olyan felbontás használatát kértük tőle, ami az ő idejében még nem volt divat.

Játékok 2/2

GRID2

A GRID 2 egy olyan játék, amit manapság előszeretettel mutogatnak többmonitoros rendszereken, bár valószínűleg ez inkább azért van, mert nem túl erőforrás-igényes. A HUD-ot kirakja a szélekre, és jól kezeli a felbontást, de a látószög váltásokhoz újraindításra van szüksége, különben úgy járunk vele, mint a Dragon Age-dzsel. Monitorcsere után azonban egyből az új felbontáson indult, úgyhogy nem kellett vele vacakolni, nekünk csak a Full HD-s kép készítéséért kellett kilépnünk egyszer.

Sleeping Dogs

A Sleeping Dogs érdekesen kezeli az extra szélesvásznat. A menü, és érdekes módon még a benchmark is marad 16:9-es, de a játék átmegy 21:9-be, csak… míg a horizontális látószög megnövekszik, addig a vertikális csökken. Ez azért különös, mert a 16:9 és a 21:9 arányaiban egyforma magasak. Egy 16:10-es vagy 4:3-as felbontáshoz viszonyítva ez rendben lenne, de így egy kicsit fura.

Star Wars: The Old Republic

Egy MMO-t is bevettünk a buliba, de lehet nem a BioWare-től kellett volna választani, mert hasonló problémával találkoztunk, mint a Dragon Age esetében. A 21:9-et szépen kezeli, semmi gond, de ha lemegyünk 16:9-re, akkor a látószög marad, és ettől minden összenyomott lesz, csak a menü nem… lehet hogy ini piszkálással ezt is meg lehet oldani, de nem volt időnk foglalkozni vele. A lényeg úgyis az, hogy az extra szélesvásznú akadályt könnyen vette a játék.

Skyrim

A BioWare mellett a Bethesda a másik mumusunk, ha programozásról van szó, szegényekre ráférne még néhány C++ kurzus. Az indító menü opcióiban fel sem bukkan a 2560*1080, és a választható képarányok között sincs 21:9. Hmm… pedig ezeket az erdőket jó lenne így látni. Nos, szerencsére lehet, de az ini fájlba kell hozzá írogatni egy kicsit. Semmi olyat, amit ne tudnánk megoldani 1 perc alatt, de azért ez elég csúnya, a Skyrim nem ezer éves játék (egyébként a felbontást kell átírni és a látószöget, kb. 90 fokra).

Tomb Raider

Minden tökéletesen ment, egy pöccre. Egy rossz szavunk sincs.

Total War: Shogun 2

A Shogunt se akasztotta ki az extra szélesvászon. Villant egyet a kép, és máris sokkal nagyobb terepet láttunk be.

Egyebek: megnéztük a StarCraft 2-t is, de fel sem ajánlja a megfelelő felbontást, a Blizzard is csak a vállát vonogatja a témában, elvileg egyszer kiadtak egy nyilatkozatot, hogy nem akarják megoldani a dolgot, mert előnyhöz juttatná azt a játékost aki ilyen monitorral játszik, de ezt a posztot nem sikerült megtalálnunk. A többi játékuk úgy-ahogy támogatja azért a felbontást. A World of Warcraft könnyen beállítható, a Diablo 3-nál pedig az a trükk, hogy windowed-fullscreen módban kell futtatni, és akkor menni fog.

Készen állunk?

A végére jöjjön egy kis szubjektív rész. Megéri így játszani? Az első indok az extra szélesvásznú monitorok mellett az szokott lenni, hogy az emberi szem látószöge horizontálisan nagyobb, mint vertikálisan. Nos, ezen a témán sokat lehetne rágódni, de alapvetően, a perifériás látást is számolva így van. A kérdés, hogy mennyire, hiszen már a 16:9 is szélesvásznú. Az extra szélesvásznú monitor több szemmozgást igényelt és néhány játékban elsőre szokni kellett, de voltak, amikhez nagyon illett (pl. Skyrim, ami vicces módon pont nem támogatja natívan). Érdekes élmény, hogy forgolódás nélkül is nagyobb területet látunk be, csak a szemünkkel kell nézelődnünk egy kicsit.

Filmeknél jó volt, hogy még a YouTube extra szélesvásznú videói is teljes képernyőn jelentek meg, nem voltak szoftveres problémák. Cserébe persze a 16:9-es dolgok két oldalt fekete csíkosak lettek, de hát ez már csak így megy, nincs olyan lehetőség, hogy egyszerre mindkettő jó legyen. Dolgozni érdekes volt 21:9-es képarány mellett, aki szereti, ha középen van, amire épp fókuszál (például most a Word), annak sok lesz a kihasználatlan területe, de ha akarjuk, egymás mellé kipakolhatunk pl. egy böngészőt és valami mást, kényelmesen elférnek (de ez igaz egy 2560*1440-es monitor esetében is). Visszaváltani egy 24 colos (16:9-es) monitorra nagyon fura volt, eleinte hiányzott az Asus 29 colosa, de nehéz lenne megmondani, hogy a mérete, vagy a méretaránya miatt. Játékok alatt talán az utóbbi, de Windows asztalon inkább a méret volt impozáns.

Galéria megnyitása

Eléggé szubjektív lehet tehát, hogy kinek van szüksége erre, de aki úgy érzi, hogy neki igen, az valószínűleg tényleg boldog lesz egy 21:9-es monitorral, mert vitathatatlan, hogy megvannak az előnyei. Már csak a játékok támogatása kérdéses ugye, mert bár mi beszéltünk ma bő egy tucat programról, a kínálat több ezerből áll. Szerencsére erre is van megoldás, egy folyamatosan frissülő adatbázis/fórum formájában, amit a közösség menedzsel. A Wide-Screen Gaming Forum-ról van szó. Aki extra szélesvásznú kijelzőben, vagy több monitoros konfigurációban gondolkodik, az mindenképpen nézzen be hozzájuk. Sok játék van, ami "gyárilag" nem hajlandó ilyen környezetben rendesen futni, viszont a legtöbb problémára van megoldás, és az jó eséllyel a wsgf-en megtalálható. Szinte minden játékról vannak képlopatok és infók, hogy mit támogat gyárilag, így mindenki leellenőrizheti előre, hogy a saját kedvencei jól futnának-e új monitorán (vagy monitorain).

Az Asus MX299Q-t az Asus hazai képviseletétől kaptuk kölcsön a teszt idejére, ezúton is köszönet érte!

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére