Egyelőre még Donald Trump kezében van a kormány az Egyesült Államokban, és a leköszönő elnök az utolsó napjaiban is azon van, hogy kellemetlen helyzetbe hozza Kínát. Illetve egészen pontosan a kínai kötődésű vállalatokat próbálja sorra megizzasztani a döntései révén.

Némiképp váratlanul érte az érintett alkalmazások fejlesztőit az amerikai tiltás bevezetése, bár azért azt hozzá kell tenni, hogy Donald Trump kormányától szokatlannak ezt egyáltalán nem lehet nevezni. Az indoklás esetében az Egyesült Államok vezetése már nem is gondolkodott sokat, egész egyszerűen a szokásos érvet hozta fel.

Olyan kínai fejlesztésű alkalmazásokról van szó, amik az illetékesek véleménye szerint veszélyt jelentenek a nemzetbiztonságra. És ezt arra alapozzák, hogy Kínában a cégekre olyan szabályok vonatkoznak, amik alapján az általuk tárolt adatokhoz a kormány és a hadsereg bármikor hozzáférést kérhet. Természetesen az érintettek eddig még mindig úgy nyilatkoztak, hogy soha nem szolgáltattak ki semmilyen adatot illetéktelenek számára.

Galéria megnyitása

Valószínűleg most is csak azt látjuk majd minden érintett fél irányából, amit eddig az összes kitiltási esetben. Szóval az érintett cégek biztosan tagadni fogják, hogy bármikor együttműködtek volna a kínai vezetéssel, az Egyesült Államok pedig szilárdan ki fog állni amellett, hogy ezek a szolgáltatások mind veszélyt jelentenek a nemzetbiztonságra, ezzel együtt pedig az állampolgárokra is.

No, de ezúttal mely alkalmazásoknál döntöttek a betiltásról? A kérdéses applikációk sorát az Alipay nyitja, ami folyamatosan növekvő népszerűségnek örvend, és az Alibaba (Aliexpress) alól emelkedett fel, és van másik pénzügyi platform is a sorban a WeChat Pay és a QQ Wallet személyében. Tiltás alá került az Egyesült Államokban a SHAREit és a WPS Office irodai programcsomag is, ami sok készüléken előre telepítve van jelen. És érintett még az ügyben a VMate, a CamScanner és a QQ (Tencent) applikáció is.

Galéria megnyitása

A felsorolt programoknak 45 napja van arra, hogy bármilyen módon gondoskodjanak arról, hogy megfelelően biztonságossá tegyék az adatkezelésüket. Ha nem történik ezen a téren semmilyen lépés, akkor egészen biztos, hogy elérhetetlenek lesznek az Egyesült Államokban. Korábban csak a TikTok esetében merült az fel, hogy megoldást próbál nyújtani a biztonságra, de ez igazából azóta sem történt meg, csak folyamatosan halogatják a dolgot.

Donald Trump már rövidesen távozik hivatalából, és Joe Biden veszi át a helyét, akiről egyelőre azt nem igazán lehet tudni, hogy a Kína elleni hadjáratban milyen lépésekre fogja magát elszánni. Szakértők szerint nem érdemes arra számítani, hogy hirtelen megkönnyebbülhetnek majd a kínai cégek, de talán olyan váratlan és szigorú csapásokra sem kell számítani, mint amiket Donald Trump kormánya tett.

Galéria megnyitása

A leköszönő elnök a teljes ciklusa alatt kiemelkedően nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a Kínával vívott kereskedelmi háborúban jobb pozíciót tudjon elérni. Az általános vélekedés az, hogy csak emiatt volt neki fontos, hogy a kínai vállalatokat megszorongassa, szóval a Huawei is a „Make America Great Again” kampány áldozata, és a mostani appokkal is ez a helyzet.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

1 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
_PARASZT_
_PARASZT_
2021. jan. 7. 16:54
#1

" Donald Trump már rövidesen távozik hivatalából, és Joe Biden veszi át a helyét, akiről egyelőre azt nem igazán lehet tudni, hogy a Kína elleni hadjáratban milyen lépésekre fogja magát elszánni. "

Régóta lehet tudni mire lehet számítani... főleg, hogy teljesen irreleváns ki a báb ember az USA élén...

Az usában két párt van, egyik kutya, másik eb. Mind a kettő a nagy cégek zsebében van, és ugy táncolnak ahogy ök fütyülnek. Kína rosz (amerikának)... teljesen mind1 ki van hatalmon, a helyzet soha nem lesz jobb, ugyanis Kína veszélyt jelent az USA számára, és így lépniük kell.

Ez nem olyan dolog amibe Trumpnak, Bidennek, neked vagy akár Soros Györgynek beleszólása lenne... ez már egy régóta folyamatban lévő játszma kezdete, ami csak egyre jobban el fog durvulni. Itt nincs választása a feleknek. Ha az USA meghátrál, vagy nem szigorit be, akkor Kína meg fogja fojtani, és eltünik a szülyesztőben.

Vissza az oldal tetejére