Az Apple és a Samsung kapcsán is az a hír járja, hogy olyan okostelefonon dolgoznak, ami nagyon vékony lesz, a saját kínálataik eddigi legvékonyabb tagjait tehetik le az asztalra. Azt még nem tudni, hogy milyen néven jönnek majd ezek a termékek, egyelőre csak iPhone 17 Slim és Galaxy S25 Slim néven emlegetik ezeket.

Újra élesedhet az a verseny, amit 2013-15 táján a kínai gyártók már megrendeztek egymás között, akkor az Apple és a Samsung nem kvalifikálta magát. Most viszont a piac nagyjai vehetik magukhoz a kezdeményezést.

Először az Apple kapcsán jöttek olyan pletykák, hogy az iPhone 17 szériában egy Slim verzióval állhat elő, nem sokkal később pedig a Samsung nevéhez köthetően is egy kecsességre kihegyezett eszköz érkezéséről kezdtek szállingózni az információk. Most pedig az a hír járja már, hogy mindkét termék fejlesztői nagyon hasonló problémákkal küzdenek. A készülékek elvékonyítása ugyanazokon a pontokon ütközik nehézségekbe, ami annyira talán nem is meglepő.

Az alaplap és az akkumulátor adja fel a leckét az Apple és a Samsung mérnökeinek.

Az Apple állítólag az alaplap tervezésénél már látja a fényt az alagút végén, de az akkumulátornál még keresik, hogy mi lehet majd a megoldás. A belső információk szerint a cupertinói mérnökök egy olyan új technológiát alkalmaznának a telepnél, aminek egyelőre problémás a kiemelkedően nagy volumenben történő előállítása.

Galéria megnyitása

Az eddigi legvékonyabb Apple okostelefon az iPhone 6 volt, az mindössze 6,9 milliméterre emelkedett ki a síkból. Most a pletykák szerint egy olyan eszköz érkezésére várunk, melynek mindössze 6 milliméter környékén lesz a vastagsága. Ming-Chi Kuo, az Apple ügyeiben igen jártas elemző, nem számít különösebben nagy sikerre az újdonság esetében, véleménye szerint a teljes eladásoknak legfeljebb az 5-10 százalékát teheti majd ki az iPhone 17 Slim forgalma, de az Apple-nek arra kell készülnie, hogy akár 10 milliós nagyságrendben vásárolhatják ezt az érdeklődők.

A Samsung kapcsán is arról lehet hallani, hogy az alaplap elvékonyítása nagyon komoly fejtörést okoz a tervezők számára. A mérnöki gárda sok kihívással nézhet szembe, de a vékonyabb alaplap megtervezése jelentheti az egyik legnagyobb nehézséget. Emellett pedig a Samsung is dolgozik egy új, nagyobb energiasűrűségű akkumulátoron, aminek a nagy volumenben történő előállítása egylőre nem úgy megy, ahogy azt szeretnék.

Galéria megnyitása

Arról egyik esetben sem lehet hallani, hogy milyen akkumulátoros újításokra kell gondolni, de valószínűleg az Apple és a Samsung is a szilícium-karbid alkalmazása felé nyithat. Ezt a kínaiak már korábban alkalmazni kezdték, de a távol-keleti márkáknál nem kell attól tartani, hogy akkora kereslet mutatkozna csúcsmodelljeik iránt, mint a szóban forgó párosnál.

A 2010-es évek derekén olyan gyártók, mint a Vivo, az Oppo vagy a ZTE több olyan mobiltelefont is letettek az asztalra, amik 5 milliméter körüli vastagsággal büszkélkedhettek. Érdekes lesz majd azt látni, hogy az Apple és a Samsung ilyen irányba nyitása mit indít majd el. Mert abban szinte biztosak lehetünk, hogy ha ezek a gyártók meg akarják mutatni a többi piaci szereplőnek, hogy mire képesek, akkor a válasz sem marad majd el.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

8 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2024. nov. 13. 12:47
#4

Lassan jobban kiáll a kamerasziget ezeken a telefonokon, mint amilyen vastag a többi részük. Már az iPhone 7-nél is ment a sírás, hogy mindenbe beleakad meg billeg a telefon a kiálló kamera miatt, aztán hova jutottunk mostanra... Huawei egy konkrét indukciós főzőlapot rak a teló hátuljára, az iPhone kamerán meg le tudnán kaparni a sarat a cipőmről...

piterpen
piterpen
2024. nov. 12. 17:41
#3

Aztán meg jön a sírás,hogy nem bírja az aksi,meg elhajlik a mobil.

axe
axe
2024. nov. 12. 14:46
#2

nem tudom hova akarnak még vékonyítani, az említett iphone 6(+) is már bőven elég volt nekem tok nélkül (sőőőt), és nincs egy hatalmas kezem. vagy elvékonyítják, hogy tokkal együtt legyen egy még pont használható vastagság? viszont ha megismétlődik a 6-os feature, akkor legalább nem fog leérni az asztalra a kamerasziget, nagyobb lesz a telefon íve

Resike
Resike
2024. nov. 12. 14:37
#1

Egy újabb olyan ficsőr amit senki se kért, mehet a IP68 hosszában 2 méterig, az üveg ragasztott hátlap, indukciós vezetéknélküli lábmelegítő meg a néger terhes férfi mellé...
Még nyígnak egy kört a 2027-es EU akkuszabályozás előtt.
RCS mikor is?

Resike
Resike
2024. nov. 13. 20:20

@Grador Igen amikor fel vannak sorolva a tények akkor a wók banda nekiáll nyüszíteni mint a fába szorult féreg miközben izzadva próbál témát váltani és keresi azt akire át lehet hárítani az egészet. Good luck in life clown.

Vissza az oldal tetejére