Oldal I.

A konzolos RTS jelensége nem új keletű, hisz a Command & Conquertől kezdve a Dune 2000-ig kismillió cím látott napvilágot tévéképernyőkön is. Az utóbbi évek sikeres portolásai (pl. The Battle for Middle-Earth 1-2) és az újgenerációs konzolok térhódítása az Ubisoft fejeseit is arra ösztökélte, hogy nyissanak a stílus más gépekre való kiterjesztése felé, és ennek eredményeként 2005-ben bejelentették az - akkor még - X-box 360 exkluzív Tom Clancy's Endwart. A játékot nem csak a platformja tette kakukktojássá az RTS-ek madárfészkében, de ráadásként a fejlesztők eltökélt célja volt, hogy az egész programot hanggal lehessen irányítani. Az Endwar tavaly már megjelent X-box 360-ra, most pedig beesett a PC-s változat is, így végre mi, monitorhuszárok is kipróbálhatjuk, mire képes érces hangunk a csatamezőn.

"Ellopták az oroszok a tankot..."

Az Endwar története meglehetősen ingoványos talajra téved, hisz mindaz, amit a korábbi, az író nevével fémjelzett (csak zárójelben: maga Clancy úr már az első Rainbow Six óta nem vesz részt a játékok készítésében, csak a jogdíjat zsebeli be) játékokban igyekeztünk megakadályozni, most bekövetkezik: kitör a harmadik világháború. A játék két kampányban meséli el az emberiség pokoljárásának történetét. Az első a háború kitöréséhez vezető úton kalauzol végig, míg második már magát a világégést mutatja be a maga teljességében. Sajnos az utóbbi - s kétségtelenül érdekesebb - szál csak az első végigjátszása után válik elérhetővé.

A két kampány meglehetősen eltérő irányvonalat képvisel. A "Prelude to War" esetében ahelyett, hogy a különböző nemzetek egy-egy küldetéssorozata szerint bontakozna ki a történet, az események kronológiai sorrendben követik egymást, így az oldalakra bontott kampányokat el lehet felejteni. Egyik küldetésben az oroszokat, másikban az amerikaiakat, megint másikban pedig már az európai nemzeteket irányíthatjuk. A "World War III" viszont oldalválasztással kezd, s egy karaktert megszemélyesítve gyűrhetjük le benne az épp aktuális ellenséget. Maga a sztori elcsépeltnek tűnhet első ránézésre, mégis azt kell mondanom, hogy meglehetősen jól sikerült. Lesz pár váratlan fordulat a végigjátszás rövid ideje (egy nép esetén a Prelude to Warral együtt sem tart sajnos tovább 10-12 óránál) alatt, így nem is szeretnék lelőni egyetlen poént sem. Legyen elég annyi, hogy a közeljövő olajválsága idején járunk.

Oldal II.

"Hall engem, katona!?"

A játék legérdekesebb része kétségtelenül a hangalapú irányítás, avagy az ún. Voice Command rendszer. Akármilyen abszurdan is hangzott régebben, a dolog szemlátomást működik, noha még messze sem tökéletesen. Nem lesz szükségünk másra, mint egy mikrofonra, vagy még inkább headsetre. Állítsuk be a mikrofont úgy, hogy az 2 cm-re legyen a szánktól, ezt követően pedig csináljuk végig a program belső tutorialját, ahol egy kedves női hang utasításait követve sajátíthatjuk el a hangvezérlés alapszabályait. Itt még nem lesz nehéz dolgunk, de ez sajnos nem mondható el magáról a játék irányításáról. Elvileg le kell nyomnunk a Space-t, bemondani a parancsot a "ki, mit, merre" szabály alapján (pl. "Unit 1, go to Foxtrot", vagyis "'1-es egység, irány Foxtrot objektum") a megnevezett csapat pedig követi az utasításainkat. Nekem azonban ez több bosszúságot okozott, mint élvezetet. Nem tudom, hogy a saját hangom vagy kiejtésem miatt-e, de a játék egyes szavaim rendre félreértette (pl. a "two", azaz kettő nagyon sokszor "eight", azaz nyolc lett), a legrosszabb esetben pedig szimplán kiírta, hogy a parancs nem volt értelmezhető.

Furcsa játéktervezési lépés, de a hangvezérlés miatt a játék csak nehezebb lett. Ha mondjuk be szeretnénk keríteni az ellenséget egy csapat egységgel, nem tudjuk megtenni, hacsak nincs valami objektum a támadók háta mögött, amihez rendelni lehetne embereinket. Így az igazi stratégia kizárólag manuális, egérrel történő irányítás esetén valósulhat meg, gyakorlatilag értelmetlenné téve a Voice Command opciót. Az első két pálya után már eszem ágában sem volt hanggal irányítani a játékot, hanem a megszokott sémák alapján a perifériákhoz nyúltam. Ilyenkor szembesül az ember a ténnyel, miszerint az Endwarról messziről ordít a konzolos eredet. Először is a kamera mozgása a végsőkig korlátozott. Csak úgy láthatjuk be a csatateret, ha épp valamely kijelölt egységünket követjük, így a terepviszonyok kibogarászását el is lehet felejteni (persze ott van a parancsnoki nézet is, de az ugye nem az igazi). Továbbá maga a játékmenet is egyszerűsödik az egér használatakor. Nem viccelek, az Endwar az egyik legkiegyensúlyozatlanabb AI-val megáldott játék, amivel valaha találkoztam. Billentyűzet és egér nélkül az ellenség erői okosnak tűnnek, mi több, egyes manőverekkel valóban meglephetnek, még közepes (itt a nehezet lehet annak venni, lévén a "Normal" a legkönnyebb) nehézségi szinten is. Ha viszont "kezünkbe vesszük" az irányítást, nagyon hamar elvéreznek. A hátukba került csapatokkal az ellenséges erők nem tudnak mit kezdeni, összezavarodnak, és széthullnak. Tényleg ennyire bíztak a fejlesztők abban, hogy többen választják majd a Voice Commandot PC-n is?

Oldal III.

RTS?

Akárhogy is, az Endwar messze van mindentől, amit PC-n stratégiai játéknak hívunk. A különböző oldalak gyakorlatilag ugyanazokat az egységeket vonultatják fel, s ezen még a World War III kampány fejlődésrendszere és két új egysége sem tud segíteni. Épp ezért is hiába a több szempontból végigjátszható második szál, hisz a játékos nagyon hamar beleun a monoton akcióba. Mert sajnos az Endwar inkább egy akciójáték RTS ruhákban. Maga a harc egyébként meglehetősen taktikus lehet, mert minden egységnek megvannak a maga jól behatárolt erősségei és gyengeségei. Például a helikopterek nagyon hatásosak a tankok ellen, de a gyalogos egységek rakétásai percek alatt szétszedik őket. A multiplayer alatt ez az egyértelmű felhozatal gyors és akciódús csatákat produkál, de ami jó mások ellen az Interneten játszva, nem biztos, hogy egyjátékos módban is megállja a helyét. Maguk a küldetések is olyanok, mintha ügyesen összerakott skirmish meccseket kapnánk, szépen, sorba rendezve. Gyorsak, mentés nincs, s a multis csaták két állásában kezdünk, azaz vagy agresszorok vagyunk, vagy védekezők. Nem túl innovatív összeállítás, mondhatom.

A hangalapú irányításról és a stratégiai lehetőségek korlátozásáról már írtam fent, viszont azt még nem említettem, hogy a pályák milyen egyszerűen épülnek fel. Van egy-két védelmi épület, ahová beküldhetjük gyalogosainkat, pár erdős rész, néhány ház és kész, ennyi. Maguk a térképek kicsik (még az átlaghoz mérten is), taktikai lehetőségeket nem igazán rejtenek magukban, így tényleg csak a jó csapatösszeállításon múlik, hogy győzünk-e vagy sem. Nem várok el olyan komplex csatatereket, mint pl. a Supreme Commanderéi voltak, de ez ma, 2009-ben a PC-s stratégiákhoz mérve már egyszerűen nem elég.

Oldal IV.

Ne ítélj elsőre... vagy mégis?

Az Endwar tavaly nagyon szép volt X-box 360-on, és még most sem csúnya, de ami fél éve jó volt konzolon, az ma már csak erős közepes a PC-n. A színek nagyon mattak, a textúrák életlenek, az egységek poligonszáma pedig érezhetően alacsonyabb, mint mondjuk a Company of Heroesban volt. A fények és a természeti effektek nagyon jól néznek ki, s a lövések, robbanások is csodaszépek, de mindez valahogy nem feledteti velünk a ma már nagyon átlagos kivitelezést. Mivel az egységek teljesen egyformák a különböző oldalakon, még változatosságot sem kapunk. Egyedül a különböző pályák festettek barátságosan. A téli helyszínek kifejezetten hangulatosak, de semmi több. Egyetlen igazán klassz dolog volt a látvány terén, ami miatt kalapot kellett emelnem, ez pedig a remek animációk. Mikor csapatunk tagjai elfoglalnak egy objektumot és a kamera rájuk zoomol, az olyan, mintha elővennénk a Ghost Recon: Advanced Warfighter 2-t. Telitalálat!

A program audio része kellemes, de nem kiemelkedő. Az átvezetők alatt mindig kapunk egy rövid beszámolót a világ eseményeiről. Az ezt felmondó narrátorok ügyesek, beleélik magukat és tényleg katonáknak tűnnek, de sajnos a csaták alatt nem nagyon szólalnak meg (maximum ha elrontottunk valamit), az egységek reakciói pedig meglehetősen kedvtelenek ("Hát oké, úgysincs más választásom." - na szép). A zene tipikusan "tomklenszis", azaz inkább baljós zaj, mint igazi muzsika. A hangulathoz illik, de aki már kitolta az összes Splinter Cell, Ghost Recon és Rainbow Six játékot, tuti, hogy rosszul van az efféle stílustól. Nem ártana egy kis változatosság, kedves Ubisoft.

Oldal V.

A gépigény viszont ehhez a közepes kivitelhez mérten meglehetősen magas lett. A tesztgépemen (AMD X2 4400+; HD 3870; 6 giga RAM) az általam játékok alatt legtöbbet használt 720p-s felbontás és magas grafikai beállítások mellett az átlag fps érték olyan 30 körül mozgott, ám mikor hat vagy hét egység is küzdött a képernyőn, ez gyakorta esett a felére. Nem befolyásolta a játékmenetet a lassulás, de azért annyira nem néz ki jól a játék, hogy ezt indokolja, s szerintem az ilyen hanyagság egy ennyire elnagyolt játék esetén nem megbocsátható. Apró kárpótlás lehet, hogy a Voice Commandot leszámítva viszont nem találtam bugokat, ami manapság nagyon ritka dolog.

Summa summarum

Lehet, hogy a cikkből ez nem jön le, de minden sirámom ellenére azt kell mondanom, hogy az Endwar egy jópofa játék. Egész egyszerűen csak annyi a baj vele, hogy nem igazi RTS, s ez a PC-s tábornak messze sem lesz elég olyan konkurensek mellett, mint a fantasztikus Empire: Total War, vagy a múlt hónapban, dragon83 kollégám által prezentált Warhammer 2. Aki valami nagyon könnyű, akciódús stratégiai maszlagra vágyik, s inkább kikapcsolódni akar, mintsem komolyan háborúzni, az nyugodtan ruházzon be az Endwarra, mert nem csalódik majd. Aki viszont csak a Voice Command ötlete és Tom Clancy neve miatt kíváncsi a programra, inkább várja meg a második részt, hátha az komolyabbra sikerül.

Chocho