A Nikkei Asia számolt be arról, hogy az Apple úgy döntött, hogy végleg búcsút mond a kínai gyáraknak. A partnerei nem változnak, de mindegyik céggel, akikkel kapcsolatban áll, olyan szerződéseket fog kötni a jövőben, amik alapján a különböző termékeit Kínán kívül kell majd gyártani.

Egy ideje már lehetett látni azokat a lépéseket, amiknek most már a végcélja is jó eséllyel tudható. Kína elhagyásáról az Apple nem beszélt eddig hivatalosan, de több olyan döntést is hozott már az elmúlt több mint egy évben, amik egyértelműen arra utaltak, hogy erre készülhet a vállalat. Most pedig a Nikkei Asia információ szerint már arra készül a vállalat, hogy minden termékének az előállítását Kínán kívülre költözteti.

Persze az Apple továbbra sem maga gyártja a különböző készülékeit, hanem partnerek felelnek ezekért. Szóval a vállalat a partnereit kihasználva oldja azt meg, hogy átültesse a termelést más területekre. Arról szó nincs, hogy hazavinné a gyártást az Apple, jelen állás szerint Ázsia elhagyása nincs napirenden. Indiában erősítheti tovább olyan mértékben a gyártását, hogy nemcsak a helyi piacot, hanem más régiókat is ki tudjon szolgálni, és emellett pedig Vietnám lehet az a hely, ahol mély gyökereket ereszthet az Apple.

Galéria megnyitása

Az új generációs eszközök közül a hírlap értesülései szerint az iPhone 12 gyártása Indiába kerül át, Vietnámban pedig főleg az iPadek és a HomePod mini gyártása fog menni. A viselhető kiegészítők (pl. AirPods) és a Mac személyi számítógépek előállítása is költözni fog, de ezekről részleteket a Nikkei Asia nem tudott meg.

Galéria megnyitása

Az utóbbi időben az Apple kapcsolata több partnerével is megromlott, mert számos esetben nem tartották be a vállalat foglalkoztatási szabályzatát, de véglegesen nem szakított a cég a Pegatronnal és a Wistronnal sem. A legnagyobb partnere az Apple-nek a Foxconn, és az utóbbi időszakban ez a kötelék csak tovább erősödött.

A Foxconn kapcsán tudni lehet azt is, hogy a vállalat nemrégiben egy 270 millió dolláros beruházásról döntött, melynek keretében Vietnámban épít fel egy teljesen új gyáregységet. Ezzel nemcsak képes lesz növelni a termelési kapacitását, hanem az Apple kérésének eleget téve, kiszervezheti Kínából számos termék gyártását.

Galéria megnyitása

Az Apple egyértelműen az USA és Kína közötti kereskedelmi háborúnak az eredményeként kezdett „kiköltözni” Kínából. És bár már új elnök vezeti az Egyesült Államokat, a jelek szerint ez nem különösebben befolyásolja a korábbi terveket. Ráadásul egyelőre nem lehet azt tudni, hogy Joe Biden milyen módon fogja folytatni azt a csatát Kínával, amit Donald Trump különösen fontosnak tartott.

Trump korábban úgy nyilatkozott, hogy az utolsó pillanatig azon fog dolgozni, hogy az USA-t a lehető legjobb pozícióba hozza, és valóban az utolsó napokban is azon volt, hogy megizzassza a kínai gyártókat, például a Xioamit is kellemetlen helyzetbe hozta, a Huawei-nek pedig bevitt még egy utolsó döfést. Az ex-elnök tervei között szerepelt komolyabb importadók kivetése is, ami elsősorban lépésre késztette az Apple-t, de ez mostanáig nem valósult meg.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

16 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
humaniod
humaniod
2021. febr. 1. 11:07
#3

Vajon az Apple (és Trump) azzal tisztában vannak, hogy amint teljesen lelépnek Kínából, abban a pillanatban a kínai piacról is lemondhatnak? Az elég nagy bukta ám!

hunspirit
hunspirit
2021. febr. 1. 10:03
#2

Oda megy ahol olcsóbbak a rabszolgák.

humaniod
humaniod
2021. febr. 1. 22:24

@Avisto  Ahova Kína mára eljutot, az mind a beáramló - főként amerikai - nagytőkével indult. Az Apple-nek bérgyártó üzemekben az addigi bérek 4-6-szorosát keresték meg. Egyetlen fiatal így a keresetével már a teljes otthoni családnak tudott biztosítani jólétet és reményt a minimális előrejutásra.

A kínai munkarend reggel 9 órától este kilenc óráig, a hét 6 napján. Az európai fiatalok többségének ez elég indok is lenne az ablakon kivetődésre.

talgaby
talgaby
2021. febr. 1. 7:43
#1

Vietnam még oké, bár egyik ázsiai kommunista autoriter rezsimet cserélné a saját kisebb kiadására vele. De Indiában ilyen összetettségű elektronikus valamit gyártatni... hát, ööö, minimum merész elképzelés.

pepeno1
pepeno1
2021. febr. 1. 13:48

@eltevettlo Egy idő után körbe érnek, és már sehol sem lesz olcsóbb a gyártás. Csak ugye ez idő kérdése, és nem mindegy, hogy ez 10 vagy 50 vagy 100 éven belül fog bekövetkezni.

Vissza az oldal tetejére