A digitális adathordozók és képalkotók, a technológia, a mesterséges intelligencia és a szinte kész sablonokat áruló videojáték készítő szoftverek fejlődésével ma már rengeteg eszköz ad lehetőséget arra, hogy játék készülhessen bármiről és az ebbe fektetett energia sem évek kemény munkája után hoz csak gyümölcsöt. Az online elérhető, rengeteg stílust, mondanivalót felvonultató, szexuális témájú, gyakran explicit videojátékok azonban komoly veszélyeket rejtenek magukban, nem csak az éretlen fiatalok, de az ebből „tanulni” vágyók számára is.

Ezek között szinte bármi előfordulhat: puzzle, arcade, point and click, dating sim, hentai, VR, simulation, FPS, strategy címkével is találhatunk ilyen témájú vagy erre (is) kihegyezett játékot. Vagyis a választék bőséges és hiába a 18-as címke, a platformok ránk bízzák, hogy mennyire vagyunk őszinték az életkorunkkal – vagy ahogy a vicc mondja: már egy 13 éves is tudja, hogy 18 évesnek kell beállítania magát online.

A szex-videojátékok alapvető ösztöneink, vágyaink tükrei lehetnek, de amit és ahogyan bemutatnak, nagyon is távol áll a valóságtól és nem csak a hentai és hasonló játékok világa miatt. Illúziók egész listája jelenik meg ezekben a videojátékokban és hiteti el azt, hogy mi is az ideális, mit is kellene tudni teljesíteni, hogy emberszámba vehessük magunkat az ágyban, vagy épp férfiasnak, nőiesnek tűnjünk. Ez nagyon hasonlít az emberek testképét ostromló és a szépségideált/teljesítményt, elvárásokat torzító reklámok/újságok üzeneteihez.

Senkinek sem tesz jót, ha pornófilmek vagy szexjátékok alapján várnak el tőle bármit is, vagy az ott szereplőkhöz hasonlítják bármilyen téren is. Téves és egyenesen káros, ha az itt tapasztalt izgatási módszereket, pózokat, interakciókat alapvetőnek vesszük, vagy egyenesen innen tanuljuk meg, mi kell a másiknak - beleértve ebbe a nők kiszolgáltatott és alárendelt szerepét is. Mi a megoldás? Sok beszélgetés, kíváncsiság a másik felé és olyan (nem csak intim) együttlétek, ahol szabadon megmutathatjuk magunkat és felfedezhetjük egymást.

Felnőttként persze más a helyzet, hiszen teljesen legálisan férhetünk hozzá ilyen témájú tartalmakhoz, de mint mindennek, ami körbevesz minket, a szexuális tartalomnak is személyiség, szokás és látásmód formáló ereje van. Ahogy ahhoz is tudatosság, önreflexió, tapasztalat, kontextus és határok kellenek, hogy az alkoholfogyasztásból ne legyen addikció, úgy az emberekhez (itt főként a nőkhöz) való viszonyulás, bánásmód, kommunikáció és kapcsolódás az, ahol érezteti a hatását, ha valami nincs rendben vagy felborulni látszik. És ez – mivel önmagunkra mindig is van egy vakfoltunk – nekünk lehet fel sem tűnik, mert apró lépésekben haladunk vagy mert megerősítést, jóváhagyást kapunk egy külső (pl. videojáték) vagy belső (pl. sikertelen randik, szakítás, válás) indíttatású impulzusból.

Dan Ariely mesél egyik könyvében arról, hogy egy szociálpszichológiai kísérletben a résztvevőknek arra kellett válaszolniuk, hogy milyen szexuális magatartást, határokat, szabályokat tartanak fontosnak, követendőnek. Ebben benne volt a partnerral való bánásmód, a kölcsönösség kérdése, a védekezés/fogamzásgátlás, az erőszak, a dominancia kérdése és emellett sok egyéni preferencia is. Ezekre a kérdésekre először „normális” állapotban kellett válaszolni, majd a résztvevőket megkérték, hogy egy általuk kiválasztott videóanyag megnézése után is válaszoljanak – a videóanyag explicit szexuális tartalmat mutatott, vagyis a felajzottság és a felizgatott állapot közbeni válaszadás volt a kérdés, valamint az, hogy a kétszer megválaszolt kérdőív között mekkorák a különbségek.

Hamar kiderült, hogy izgatott állapotban a határok kitolódtak, a saját örömszerzés fontosabbá vált, valamint a partnerrel való bánásmód is az egyéni preferenciák felé tolódott, és nem a kölcsönösség felé. Vagyis „józanon” lehet egészséges hozzáállásunk a szexualitáshoz, tudatosság kell ahhoz, hogy ez felajzottan is megmaradjon.

A nők szextárgyként való megjelenítése, tulajdonságaik és értékük szexuális és külső kinézet alapján való rangsorolása, valamint alávetettségük és kiszolgáló szerepük (beleértve, hogy meg kell őket menteni), mint szinte kötelező és nagyon is helyénvaló megjelenítése olyan alap, amire szinte minden szexjáték épít. A konkrét aktusban pedig agresszió, kizárólag explicit, vagyis mindent megmutató vizualitás és csak az egyik fél örömét kereső bemutatás a gyakori.

Erre lehetne azt mondani, hogy egy szexuális témájú tartalomnál ennek egy része rendben van, erre készül, de a meztelenség vagy a pózok sosem csak úgy önmagukban léteznek – mindig egy viselkedést, egy hozzáállást, szerepet és egy alá-fölérendelt felosztást is megmutatnak, amiből nagyon sok minden szinte észrevétlenül is beivódhat a nézőbe.

A férfiakat is szinte mindig sztereotipikusan ábrázolják ezekben a játékokban. A kötelező dominancia, a hatalom szexuális vagy kényszerítő elemekkel való gyakorlása, az elvárt hipermaszkulinitás (fő jegyei: fizikai erő, agresszió, illetve szexualitás), az agresszió (pl. nemi erőszak) romantikussá vagy akár szükségesnek jelzett beolvasztása mind rettentően káros üzenetet tartalmaz, de a tökéletes teljesítmény, a szex mint (kötelező) jutalom, az állandó készenlétben állás (a legyet is röptében) és az emberi érzékenység vagy adott esetben kudarc teljes elutasítása még erre is rátesz egy lapáttal.

Ezek a játékok gyorsan és könnyen elérhetőek, bármikor rendelkezésre állnak és különösképpen sokat sem kell tenni értük. Sokan esnek bele annak a csapdájába, hogy életük ezen részét csupán ilyen módon élik ki. Ennek hátterében félelmek, kötődési és kapcsolódási problémák, traumatikus tapasztalatok és rossz élmények is állhatnak – vagyis nem csupán elkövetőkben, agresszorokban, de áldozatokban is gondolkodnunk kell, mindkét oldalon.

Ezen káros hatások pedig nem csak beszűkítik az életet és komolyan megnehezítik az ismerkedés, randizás, egy meglévő párkapcsolat vagy házasság megélését, de az önértékelés és énkép torzulása mellett a szorongáshoz és a teljesítménykényszerhez kapcsolódó problémákat is okozhatnak.

A szexjátékok népszerűsége azonban töretlen, ami nem csoda, hiszen alapvető ösztönre építenek, szórakozást, szó szerinti kielégülést, kalandot, társaságot, sikereket ígérnek. Naiv utópia azt mondani, hogy legyen minden ilyen játék érzékeny, empatikus és kedves, hiszen a játékoknak komoly szerepe van abban, hogy gyerekek, fiatalok különféle szerepekben és helyzetekben próbálhassák ki magukat, kísérletezzenek és felfedezzenek olyasmit, amihez amúgy nincs hozzáférésük. Ezek azonban nem gyerekjátékok és a sablonosságuk sem hagy mozgásteret, hasznosságuk pedig a fantázia fejlesztésében ki is merül.

A videojátékok legnagyobb erénye, hogy közösséget tudnak építeni, szórakoztatnak, fantáziavilágokat nyitnak meg előttünk és rekreációs lehetőségként ott várnak egy nehezebb nap után. Ezért sem mindegy, hogy a videojátékokból mit viszünk magunkkal és mit mentünk át a fizikai valóságba mindebből – hiszen ott már arra (is) használjuk élményeinket, tapasztalatainkat, hogy másokhoz kapcsolódjunk élőben, megosszuk velük ezeket és együtt örüljünk velük. Ha van minek.