A mélyagyi stimulációt évek óta sikerrel alkalmazzák olyan betegségek esetén, mint a Parkinson-kór vagy egyes görcsrohamokkal járó idegrendszeri problémák. Az eljárás lényege, hogy az agyba ültetett elektródák olyan elektromos impulzusokat közvetítenek, amelyek ellensúlyozzák a betegségekkel járó szokatlan agyi aktivitást, és ezáltal a remények és az eddigi tapasztalatok szerint képesek mérsékelni vagy gátolni a beteg komolyabb tüneteinek megjelenését.

A depresszió hasonló módon való kezelésének lehetősége szintén felmerült már, mivel mára világossá vált, hogy a depresszióban szenvedők agya és a nem depressziós agy működése között jellegzetes eltérések vannak. Mostanáig azonban nem nagyon volt kellően megalapozott bizonyíték arra, hogy a depresszió kezelésében is hatásos lehet a mélyagyi stimuláció. A Kaliforniai Egyetem kutatói az utóbbi időszakban azonban sokat dolgoztak az eljárás optimalizálásán, például annak megtalálásán, hogy pontosan mely területeket érdemes stimulálni a depressziós agyban. Eredményeik alapján kidolgoztak egy saját mélyagyi stimulációs módszert, amelyet zárt áramkörű neurostimulációnak neveznek.

Egy most megjelent tanulmányban a fejlesztők arról számolnak be, hogyan sikerült egy 36 éves, gyermekkora óta súlyos depresszióval élő betegnél sikeresen alkalmazni a módszert. Az eredmények publikációja kapcsán tartott sajtótájékoztatón maga a beteg is beszámolt tapasztalatairól, és arról, hogy gyakorlatilag a kezelés megkezdésétől kezdve jelentősen könnyebbé vált az élete.

„Amikor átestem az első stimuláción, azonnal realizáltam, hogy történt valami. Intenzív, örömteli érzés töltött el, és a depresszióm csak egy távoli, rossz álomnak tűnt” – mondta el a Sarah néven bemutatott páciens. Sarah depressziója az utóbbi években olyan súlyossá vált, hogy szinte folyamatosan öngyilkos gondolatai voltak. „Ez az új érzés ráébresztett, hogy a depresszióm nem valamiféle morális kudarc, hanem egy betegség, amely kezelhető, és van remény a felépülésre” – folytatta.

A módszer működésének alapja, hogy először is azonosítani kell azokat a specifikus agyműködési mintázatokat, amelyek a depresszív epizódok alatt jellemzőek a páciensre. Ha ez megvan, ki kell dolgozni azokat az ingerlő impulzusokat, amelyek leginkább alkalmasak ezek normalizálására. Amint ez megtörtént, a beteget felszerelik egy készülékkel, amely képes detektálni a rendellenes agyműködést, és automatikusan beindítja az agy stimulálását. Míg tehát a tipikus mélyagyi stimulációkor állandóan vagy meghatározott időpontokban (például lefekvés előtt) érkeznek a stimulusok az agyba, az új rendszer az agyműködéshez kötődően alkalmazza ezeket.

Sarah esetében az abnormális agyműködést többek közt a döntéshozatalban kulcsfontosságú szerepet játszó ventrális striátumhoz, és az amigdalához kötötték, amely pedig az érzelmi reakciók szabályozását irányítja. A szerzők leszögezik, hogy egyetlen esetből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, de Sarah esetéből az látszik, hogy vannak olyan betegek, akiknél a módszer működhet, és minőségi javulást hozhat.

A módszer egyelőre elég sok előkészítést igényel, de a fejlesztők dolgoznak az egyszerűsítésén, hogy szélesebb körben elérhető legyen. Valószínűleg így sem lesz olcsó, a mélyagyi stimuláció árából kiindulva nagyjából 30 ezer dollár (9,4 millió forint) lehet majd a piaci ára a kutatók becslése szerint. De ha bebizonyosodik, hogy másoknál is működhet, fontos eszköz lehet a súlyos, másra nem reagáló depresszió kezelésében. A fejlesztők egyébként azon is dolgoznak, hogyan lehetne nem invazívan, de hasonlóan hatékonyan megoldani a mélyagyi stimulációt, ami jelentősen leegyszerűsítené és olcsóbbá tenné a kezelést.

A technika kikísérletezése közben feltárt újdonságok pedig még messzebbre mutathatnak. A szakértők elmondása szerint menet közben olyan dolgokat derítettek ki az agy és konkrétabban a depressziós agy működéséről, amelyek más kezeléseket is hatékonyabbá tehetnek, illetve új terápiák kidolgozásához vezethetnek.

Ami Sarah-t illeti, depressziós tünetei ugyan újra jelentkeztek az első stimulációs kezelés és a végleges beültetés közti időszakban, de mióta megkapta a végleges implantátumot, sokkal jobban van. A tünetei jelentősen enyhébbek, így végre el tudta kezdeni alkalmazni azokat a módszereket is, amelyeket a korábbi terápiás foglalkozásokon tanult. Ezekkel tovább javított állapotán, így egy évvel a kezelés megkezdése után elmondása szerint úgy érzi, hogy végre van miért élnie.