SÚLYOS BIZTONSÁGI RÉSEK MIATT AZONNAL ÉS SÜRGŐS FIRMWARE FRISSÍTÉSRE VAN SZÜKSÉG EGYES ASUS ROUTEREKNÉL

Az ASUS felhívását érdemes komolyan venni és érdemes mielőbb telepíteni a friss firmware-t, illetve a vállalat szakembereinek biztonsággal kapcsolatos tanácsai is hasznosak lehetnek.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2023. jún. 26. 17:11
Súlyos biztonsági rések miatt azonnal és sürgős firmware frissítésre van szükség egyes ASUS routereknél

Az ASUS fejlesztőcsapata egy fontos felhívást tett közzé a napokban, amelynek keretén belül arra hívják fel a figyelmet, hogy a vállalat egyes routereinél súlyos biztonsági réseket találtak. Szerencsére ezekre a sebezhetőségekre már el is készültek a javítások, ennek megfelelően minden érintettnek azt tanácsolják, haladéktalanul végezzék el a router firmware-ének frissítését.

A leírás alapján több sebezhetőségre is fény derült, ezek között azonban van kettő, amelyek kifejezetten magas veszélyességi pontszámmal rendelkeznek, hiszen a tíz pontos skálán 9,8 pontos besorolásúak. Az első, vagyis a CVE-2022-26376-os biztonsági rés egy kritikus memóriakezelési sérülékenység, amelyen keresztül a támadó szolgáltatás-megtagadási állapotot idézhet elő, de megfelelően megszerkesztett támadókód segítségével akár kódfuttatásra is lehetősége nyílik. A második sérülékenység, ami a CVE-2018-1160-as jelölés alatt fut, egy közel öt esztendeje meglévő hiba, ami a Netatalkhoz kapcsolódik és egy korláton kívüli írási hibáról van szó, amelyen keresztül kártékony kódot lehet futtatni a javítással nem rendelkező eszközökön.

Galéria megnyitása

Az ASUS szakemberei azt ajánlják, minden érintett router esetében töltsük le és alkalmazzuk a legfrissebb firmware verziót. Amennyiben viszont nem kívánunk friss szoftvert telepíteni, akkor tiltsuk le a különböző szolgáltatások WAN port felőli, azaz az interneten keresztüli elérését. Ide tartozik a WAN port felőli távoli elérés, a Port Forwarding funkció, a DDNS, a VPN szerver, a DMZ, illetve a Port Trigger funkció is.

Az érintett ASUS routerek listája:

  1. GT6
  2. GT-AXE16000
  3. GT-AX11000 PRO
  4. GT-AX6000
  5. GT-AX11000
  6. GS-AX5400
  7. GS-AX3000
  8. XT9
  9. XT8
  10. XT8 V2
  11. RT-AX86U PRO
  12. RT-AX86U
  13. RT-AX86S
  14. RT-AX82U
  15. RT-AX58U
  16. RT-AX3000
  17. TUF-AX6000
  18. TUF-AX5400

A legfrissebb szoftvert mindenképpen érdemes mielőbb beszerezni és alkalmazni a hivatalos terméktámogatási weboldalon keresztül, az egyes routerek hivatalos weboldalán keresztül, vagy éppen a biztonsági felhívásban szereplő linkek segítségével. Fontos, hogy azoknál a routereknél, amelyekre már a külsős ASUSwrt-Merlin firmware került, a jelek szerint nincs szükség külön teendőkre, ugyanis ebben az esetben már tartalmazza a firmware a biztonsági réseket befoltozó tapaszokat.

A gyártó ezzel egy időben azt is javasolja, hogy legalább 8 karakterből álló jelszavakat használjuk a vezeték nélküli hálózati kapcsolatok, illetve az admin felület esetében, és ezek között ne csak kis- és nagybetűk, de speciális karakterek, illetve számok is legyenek a maximális biztonság érdekében. Érdemes arra is figyelni, hogy ugyanazt a jelszót ne használjuk több eszköznél és több szolgáltatásnál, az ugyanis nagyobb támadási felületet eredményezhet.

A felhívást érdemes komolyan venni és mielőbb cselekedni, ugyanis az ASUS eszközeit előszeretettel támadják a botneteket üzemeltető kiberbűnözők. A firmware frissítésével és a biztonság fokozásával kapcsolatban itt és itt találnak további információt az érintett ASUS routerek tulajdonosai.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
mullerdavid
mullerdavid
2023. jún. 26. 21:50
#3

Kérlek az "Out-of-Bounds Write"-ot ne "korláton kívüli írás"-nak fordítsd. Nem kell minden szakkifejezést lefordítani, eredeti tartalmában szerintem hasznosabb mint így.

Resike
Resike
2023. jún. 26. 21:13
#2

Nesze neked ASUSWRT, laughing in NetGear.

Dragon3k
Dragon3k
2023. jún. 26. 18:10
#1

Aztán van köztük több is, ami már 1 éve megkapta a javítást, kicsit késve jött az értesítés :D

Vissza az oldal tetejére