Amikor Armstrong és Aldrin visszatértek a Holdról, karanténba zárták őket, hogy kiderüljön, ha esetleg összeszedtek valami fertőzést a másik égitesten tett látogatás alatt. Rövidesen aztán mindenki számára világossá vált, hogy a Hold felszíne teljesen alkalmatlan az életre, legalábbis mai állapotában. Egy újonnan publikált elmélet szerint azonban ez nem volt mindig így, a Hold eddigi létezése során ugyanis két olyan periódus is volt, amikor primitív életformák képesek lehetettek megélni rajta, akár úgy, hogy helyben fejlődtek ki, akár úgy, hogy mondjuk földi meteoritok hátán, saját bolygónkról kerültek oda.
Dirk Schulze-Makuch, a Washington Egyetem kutatója, aki egyébként olyan extra száraz élőhelyeken kutatja az életet, mint az Atacama-sivatag, a Hold két egykori jelentős vulkanizmussal járó periódusára alapozza feltevéseit. A két időszak 4 és 3,5 milliárd évvel ezelőtt zajlott le, és a releváns modellek alapján a kitörések során rengeteg vízgőz is felszínre került. Ez aztán a kutató szerint esőként visszahullott a holdi felszínre, ahol tavakat és tócsákat hozott létre.
Bát napjainkban légkör hiányában az így leesett víz nem tudna folyékony maradni, hanem rögtön megfagyna, a vulkáni kitörések hője, és az ezek során felszínre kerülő gázokból képződött ideiglenes légkör miatt a múltban átmenetileg létezhettek folyékony felszíni vízkészletek is. És amikor átmenetiségről beszélünk, az jelen esetben azt jelenti, hogy Schulze-Makuch becslései szerint a vulkáni gázok elég légnyomást kreálhattak ahhoz, hogy a tavak akár évmilliókig is megmaradjanak.
Ha pedig a Holdon ennyire hosszú ideig folyékony víz állt rendelkezésre, az azt jelenti, hogy a felszín átmenetileg élhetővé vált ezekben az időszakokban, mondja a kutató. Ez persze nem jelenti azt, hogy valóban volt élet kísérőnkön, de ezt támogató tény, hogy néhány milliárd éve a Hold még jóval közelebb volt a Földhöz, aktív, a kozmikus sugaraktól védelmet nyújtó magnetoszférával rendelkezett és gyorsabban is forgott, így felszínén nem voltak olyan szélsőségesek a hőmérsékleti viszonyok.
Schulze-Makuch szerint mindezen okokból akár az is elképzelhető, hogy a nedves periódusok alatt a Holdon magától is kialakult az élet. A körülmények ugyanakkor kétségkívül sokkal kedvezőtlenebbek voltak, mint a Földön. A kérdéses időszakokban ugyanakkor a jelenleginél sokkal gyakoribbak voltak a becsapódások is, amelyek anyagot vetettek ki bolygónk felszínéből az űrbe. Ezen törmelék, és vele az élet pedig a Holdra is eljuthatott, hasonlóan ahhoz, ahogy bolygónkon is találtak már olyan meteoritokat a kutatók, amelyek a Holdról vagy a Marsról származnak.
Ha pedig a földi mikrobák egy része eljutott a Holdra, ami igen valószínű, hogy időről időre megtörtént, ott a nedves időszakokban a földihez nagyon hasonló körülmények fogadhatták ezeket, így akár hosszabb ideig is túlélhették az új égitesten. Schulze-Makuch abban reménykedik, hogy bár ezek a mikrobák mostanra persze régen elpusztultak, nyomaik talán máig azonosíthatók a holdi talajban.
