NÉGY KARAKTER, AMI MEGAKASZTJA AZ IOS-T VERZIÓTÓL FÜGGETLENÜL

Az iPhone-ok és az iPadek egyaránt különös hibát produkálnak, ha a felhasználók megfelelő sorrendben írnak be 4 karaktert, és az már nem is számít, hogy mi az utolsó karakter.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2024. aug. 24. 11:23
Négy karakter, ami megakasztja az iOS-t verziótól függetlenül

Az elmúlt sok év alatt szinte minden operációs rendszernél lehetett már olyan hibákkal találkozni, amik egyszerűen a megfelelő billentyűzetek lenyomása vagy egy adott karakterlánc beírása után következett be. Ezúttal is egy ilyen kombinációra derült fény, ami iOS kiadástól függően különböző helyeken okoz hibát.

“”:: – a kerülendő kombináció.

Egy felhasználó szúrta ki, hogy az iOS-t egészen könnyű megakasztan egy olyan szövegrésszel, ami mindössze négy karakterből áll. A hiba eléggé különös, nem beszélhetünk fagyásról vagy összeomlásról, inkább csak az adott munkafolyamat indul újra. De az iOS 17 és az iOS 18 nem is ugyanazt a jelenséget produkálja, különböző formában, de mindkét verzióban benne van a hiba.

Először arról lehetett olvasni, hogy az Appkönyvtár a keresőmezőjébe beírva a “”:: karaktereket hirtelen bezáródik minden, és a lezárt képernyőre kerül vissza a készülék. Majd kiderült, hogy igazából a negyedik karakter már bármi lehet az első három után, a különös jelenség ugyanúgy bekövetkezik, sőt mi több, szöveg is írható az idézőjelek közé, ez sem befolyásoló tényező. Akár azt is be lehet gépelni, hogy ”Az iPon a legjobb bolt”:Y a hiba ugyanúgy előáll.

Galéria megnyitása

Mindezt az iOS 17 operációs rendszer verzió mellett lehet összehozni az Appkönyvtár keresőjével. Először úgy tűnt, hogy az iOS 18-ban már javította a dolgot az Apple, mert az alkalmazások böngészésénél már nem jelentkezik a hiba, de kiderült, hogy máshol viszont igen. A Spotlight-keresés használata során ugyanezt beírva mindig visszalép az eredeti állapotába a Spotlight. Nem úgy tűnik, mintha újraindulna, egyszerűen csak minden eltűnik, és lehet ismét az üres mezőbe írni.

Ezeken felül a Beállításokban is „működik” a hiba, és ott már iOS verziótól függetlenül az történik, hogy egyszerűen bezáródik a Beállítások az említett karakterek bevitelét követően.

Az Apple nem reagált a média kérdéseire a hibát illetően, de egy biztonsági elemző elmondta, hogy adatvédelmi szempontból nem aggályos a különös jelenség.

Ryan Stortz, iOS biztonsági kutató elemezte hibát, és leszögezte, hogy nincs miért aggódni, és egy másik szakember, Patrick Wardle is megerősítette azt, hogy ez legfeljebb kellemetlen, de nincs semmilyen káros következménye biztonsági szempontból, nem hordoz magában sérülékenységet. Ráadásul ezt tényleg csak véletlenül lehet beírni, sosincs szükség erre, így nincs különösebb jelentősége.

Valószínűleg megoldja majd az Apple egy későbbi frissítéssel, hogy ne okozzon gondot a karakterek kombinációja. Apróságnak tűnik a probléma, de mivel nincs is különösebben nagy jelentősége, elképzelhető, hogy nem fog túl nagy prioritást élvezni a kiküszöbölése.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

9 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
babem
babem
2024. aug. 24. 21:48
#6

beírtam és semmi sem történt

tomi39
tomi39
2024. aug. 24. 22:16

@babem ne a sima keresősávba írd be, hanem a legutolsó "App library" azaz Appkönyvtár keresőjébe írd be. Ott nekem egyből "működött". :)

gombabacsi
gombabacsi
2024. aug. 24. 21:12
#5

úgy látszik csak én vagyok túl igényes, de én minden rendszeren látok akadásokat. legerősebb ifonokon is. és nem ritkán. totál idegesítő. böngészőben, játékokban, mindenhol. egyedül egy közepesnél erősebb pc az, ahol ezek nagyon ritkák és nem zavaróak számomra. és nem, nem raktam teli appokkal az eszközöket, sőt, általában csak pár app van fenn, még akkor is ha erős ifonról vagy ipadról van szó.

szerintem a mobilok mind totálgázak... az egész egy frusztráló, idegesítő, elmebeteg világ... és akkor az akadásokon kívül sok más idegesítő hülyeségről még nem is beszéltem...

humaniod
humaniod
2024. aug. 25. 15:37

@janimbx Téged is idegesítene, ha naponta hatszor írnád be az Appkeresőbe, hogy "":: és mindig kiakadna tőle a telefon!

piterpen
piterpen
2024. aug. 24. 18:45
#4

Csak azt nem tudom normális ember miért irna be ilyen karaktereket?

marc23
marc23
2024. aug. 24. 14:20
#3

Annelkul, h fikaznek barkit is, illet volna leirni, h az ios programjaban/kodjaban/ v a szofverkornyezetben ahol az ios leforditodik mit is jelentenek ezek a karakterek, m hatha van vmi funkcioja.

amugy mokas, ahogy beirod es gondolkodik es kidob :D

lc
lc
2024. aug. 24. 13:55
#2

Ha jól tudom akkor a koreaiban emojiként ezzel jelzik az izzaddást:D

Mmint, h valaki kényelmetlen szituációba került és emiatt izzad.

Resike
Resike
2024. aug. 24. 12:32
#1

Clown OS regex try{}catch{} nuku? Ezek a világmegváltó terhes férfi majmok szinte biztos hogy unsafe módón eszképeletlenül (:) splitelnek egy sztringet ami végtelen ciklusba bassza az egész hóbelevancot. Úgynézem a thinkdifferent mérnökönek nem lenne szabad while ckilus használni...

Vissza az oldal tetejére