Shop menü

NAGY DURRANÁSNAK ÍGÉRKEZIK AZ INTEL TIGER LAKE SOROZATA

Az előre beharangozott virtuális rajt alkalmával 9 új processzorról, a legújabb Project Athena noteszgépekről, illetve a megújuló Intel- és terméklogókról is szó esett.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Nagy durranásnak ígérkezik az Intel Tiger Lake sorozata

Az Intel jó előre bejelentette, hogy szeptember másodikán elrajtolnak majd a Tiger Lake sorozat tagjai, amelyek a noteszgépek, illetve az ultrahordozható konvertibilis táblák szegmensét veszik célba. Az architektúrával kapcsolatos legfontosabb részleteket, illetve az iGPU és a CPU terén végrehajtott fejlesztéseket egyik korábbi hírünkben már kitárgyaltuk, így most végre azt is megmutathatjuk, hogyan néz ki a Tiger Lake sorozat, plusz fény derül arra is, mire számíthatunk teljesítmény terén.

Újítások dióhéjban

Galéria megnyitása

A fentebb linkelt hír alapján már nem túl meglepő, hogy a 11. generációs Intel Core sorozatú processzorok maximum négy darab Willow Cove processzormaggal rendelkezhetnek, amelyekhez Hypet-Threading támogatás is jár, így összesen maximum 8 szálon fogadják a munkafolyamatokat. A maximális Turbo Boost órajel az előző generációhoz képest 20%-kal nőtt, így az már 4,8 GHz-es értéket képvisel, ám ezt csak az abszolút csúcskategóriás modell élvezheti. Jó hír továbbá az AVX-512 támogatás jelenléte is.

Fontos változás, hogy a friss fejlesztés már Gen12-es iGPU-t kapott, ami az Xe architektúra jóvoltából akár kétszer jobb teljesítményt is nyújthat, mint az előző generációs megoldások. Az iGPU 64 helyett már 96 EU-t tartalmaz maximális kiépítés mellett, míg az órajel 1100 MHz-ről 1350 MHz-re nőtt, azaz maximális kiépítés esetén csak ez a két tényező 72%-os előrelépést nyújthat – papíron.

Az új SoC egységek természetesen 10 nm-es csíkszélességgel készülnek, ám már egy továbbfejlesztett megoldást vetett be hozzájuk a gyártó, ami a 10 nm SuperFin nevet viseli. Természetesen a memóriavezérlő is fejlődött, ami a következő generációs LPDDR5X-5400 MHz-es memórialapkák mellett LPDDR4X-4266 MHz-es és DDR4-3200 MHz-es memória-támogatást kínál. Van még a fedélzeten PCI Express 4.0-s vezérlő, illetve beépített Thunderbolt 4-es vezérlő is – a Thunderbolt 4.0-s szabvány újításairól ebben a hírben tettünk említést. A rendszer maximum négy darab Thunderbolt 4.0-s porttal szerelhető fel, illetve kaphat WiFi 6 támogatást is.

Galéria megnyitása

Fontos még, hogy a kijelző-vezérlő akár négy darab 4k60p kijelző kezelésére is képes, de akár egy darab 8K30p kijelzőt is meg tud hajtani, igénytől függően. Fejlődött még a média kódoló részleg, amely a 10-bites 4K60p-s mellett a 10-bites 8K30p tartalmakkal is megbirkózik, valamint a képfeldolgozó egység is ütőképesebb lett. Az AI gyorsító (GNA 2.0) és a többi újítás jóvoltából számos feladat elvégzésére nyílik lehetőség, például hangalapú munkát igénylő dolgokra, mint fordításra és diktálásra, valamint akár a kommunikáció során használt audiófolyamok zajmentesítésére is.

Az Intel szerint ez a funkció akár 20%-kal csökkentheti a processzorterhelést ezeknél a feladatoknál a megszokotthoz képest, a dedikált hardver fogyasztása azonban elenyésző, hiszen 1 GigaOp teljesítményt 1 mW fogyasztással produkál a rendszer, és ez lineárisan skálázódik egészen 38 GigaOp-ig. A Tiger Lake sorozat tagjai kifejezetten jó választásnak tűnnek, ha távmunkára, illetve távoli kapcsolattartásra kerül sor, ugyanis segítenek a camera-to-camera jellegű kommunikáció folyamán tapasztalható felhasználói élmény javításában, mindezt pedig tisztább hanggal és jobb képpel érik el, hála a fentebb említett újításoknak.

Ez pedig manapság elég fontos szempont, hiszen sok területen ismét korlátozásokat vezettek be, vagy vezetnek be a későbbiekben, amelyek miatt ismét nagy szükség lesz a stabil internetkapcsolatra, a jó minőségű webkamerára és a jó minőségű headsetekre is. Ezeket az eszközöket – az Internetkapcsolat kivételével – részben kiválthatják majd az új noteszgépek.

Így néz ki a Tiger Lake kínálat

Az Intel ezt a showt most az átlagfelhasználóknak szánta, így a Tiger Lake processzorok legfontosabb tulajdonságaira, illetve az általuk kínált különböző előnyökre helyezték a hangsúlyt. Természetesen mind a CPU, mind pedig az iGPU teljesítményről szó esett: mindkét esetben az összehasonlítás részét képezte egy AMD RYZEN 7 4800U APU egység, valamint az iGPU teszteknél egy 10. generációs Intel Core processzorral és egy Nvidia GeForce MX 350-es videokártyával szerelt rendszer is fontos szerephez jutott. Mielőtt ezekre is kitérnénk, az alábbi táblázat segítségével foglaljuk össze a 9 processzorból, pontosabban 9 SoC egységből álló kínálatot.

Galéria megnyitása

Ahogy az a fentiekből is látszik, az „5”-re végződő termékkóddal ellátott processzorok a 12-28 W-os TDP kerettel rendelkező kínálatba tartoznak, míg a „0”-ra végződő termékkódok a kifejezetten energiatakarékos, mindössze 7-15 W-os TDP kerettel ellátott modelleket jelölik. Előbbiek lényegében az UP3-as, míg utóbbiak az UP4-es sorozatot erősítik.

Fontos különbség, hogy az UP3-asok mind DDR4-3200 MHz-es, mind pedig LPDDR4-4266 MHz-es memóriatámogatás mellett működhetnek, míg az UP4-esek az energiahatékonyság fokozása érdekében csak LPDDR4X szabványú memóriákat használnak. A TDP különbségek miatt az UP4-es modellek viszonylag alacsony magórajelet alkalmaznak, illetve boost órajeleik is szerényebbek picit, mint UP3-as társaiké. Az UP4 lényegében a korábbi „Y” sorozat utódjának tekinthető.

Galéria megnyitása

Az UP4-es modellek számos ventilátor-mentes dizájn elkészítését teszik lehetővé 9 W-os TDP keret mellett, míg az UP3-asok már a 25-28 W-os szintet is megközelíthetik, ami nagyobb teljesítményű, akár dGPU-val is ellátott notebookok építését teszi lehetővé, igaz, a korábbi információk alapján úgy tűnt, ilyen konfigurációk nem készülnek a Tiger Lake SoC egységekkel.

Galéria megnyitása

Noha a táblázat a PL1-es szintű TDP keretet ábrázolja, a Turbo Boost mód aktiválásával ezeknél az értékeknél jóval magasabb fogyasztásra lehet számítani, ahogy azt már megszokhattunk. Az Ice Lake családnál a 15 W-os modellek akár 44 W-os PL2-es szintet is elérhettek, vagyis Turbo Boost alkalmával ekkora fogyasztást produkálhattak, a Tiger Lake sorozatnál azonban 50 W is lehet a PL2-es szint, amit akkumulátorról és tápadapterről egyaránt el lehet majd érni.

Belsős teszteredmények

Ahogy az lenni szokott, a vállalat saját méréseit is publikálta, amelyek ezúttal is arra koncentráltak, hogy megmutassák, mennyivel jobb az Intel új sorozatának legerősebb példánya az AMD azonos szinten elhelyezkedő csúcsmodelljével szemben. Az eredmények alapján az Intel Core i8-1185G7 fedélzetén található 96 EU-s Xe iGPU egyes esetekben akár 1,8x is gyorsabb, mint az AMD Ryzen 7 4800U sorozatú APU Vega alapú iGPU-ja, ám nem minden helyzetben mutatkozik ekkora előny.

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

Természetesen az AI támogatással ellátott alkalmazások tesztelésétől sem tekintettek el, ezen a területen még nagyobb teljesítménynövekedés rajzolódik ki, hála a DL Boost áldásos tevékenységének. Mivel belsős mérésekről van szó, ezeket szokás szerint most is érdemes távolságtartóan kezelni, ám a show alkalmával néhány „élő” játéktesztet is prezentáltak, amelyek alkalmával három notebook teljesítményét mérték össze.

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

Az egyik a Tiger Lake sorozat leggyorsabb modelljét, a másik egy AMD RYZEN 7 4800U APU-t, míg a harmadik egy 10. generációs Intel processzort és egy Nvidia MX350-es videokártyát tartalmazott. A mérések alapján a Tiger Lake mindhárom esetben felülmúlta az AMD-s APU teljesítményét, sőt, még a GeForce MX350-es videokártyánál is gyorsabb volt az Intel által kiválasztott játékokban. Ez a teljesítmény mindenképpen ígéretes, ugyanakkor a teljes képhez mindenképpen szélesebb repertoárra, részletesebb tesztelésre van szükség.

Galéria megnyitása

A tesztek közé egy Adobe Premiere Pro renderelést is becsempésztek, amelyen büszkén mutatták, hogy az Intel processzor lényegesen gyorsabb AMD-s társánál, ám ebben az esetben nem a nyers CPU erőt hasonlították össze, ugyanis az Intelnél a QuickSync motor is szerephez jutott. A független tesztek majd arra is rámutatnak, mi a helyzet, ha hardveres gyorsítás nélkül, a nyers processzor-teljesítményeket eresztjük egymásnak.

Megújult az Intel logó, minden termék logója ráncfelvarrást kap miatta

Galéria megnyitása

A dizájnerek az új logókat úgy alkották meg, hogy azok kis- és nagybetűs szavakat egyaránt tartalmaznak, valamint az Xe jelölés is szerepet kap – szívesen büszkélkednek az új iGPU architektúrával, ami egyébként a nagyobb GPU-k alapját is képezi majd. Az Intel az előadást tartó vezető szerint eddig mindig akkor változtatott a logóján, amikor nagy váltásra került sor az iparágban, most pedig ilyen váltásnak lehetünk szemtanúi az új CPU és iGPU architektúrák érkezésekor, valamint a dGPU piacra történő újbóli belépéskor is. Az Intel ezzel harmadjára változtat a logóin, valamint maga a fő Intel logó is megújult.

Galéria megnyitása

Ennek a megújulásnak a része, hogy az Athena projekt 2.0-s kiadása egy fontos átnevezést kap, így az most már az Intel Evo Platform nevet viseli. Ezekre a noteszgépekre az első generációnál nem fordított túl nagy figyelmet a gyártó marketing tekintetében, ez viszont most megváltozik, ennek jele a platform átnevezése is.

Az Athena projektben résztvevő noteszgépeknek természetesen továbbra is több fontos szempontot kell teljesíteniük: folyamatosan reszponzívnak kell lenniük, legalább 9 órányi akkumulátoros üzemidőt kell biztosítaniuk, egy másodpercnél hamarabb kell ébredniük alvó állapotból, fél óra alatt legalább 4 órányi működésre elegendő töltést kell az akkumulátornak felvennie, valamint a WiFi 6 és a Thunderbolt 4 támogatásnak is jelen kell lennie a kínálatban.

Galéria megnyitása

Az Athena minősítés elnyeréséhez 25-nél is több teszttel ellenőrzik a rendszerek teljesítményét és reszponzivitását, vagyis azt, mennyire gyors és mennyire rugalmas az adott konfiguráció. Érdekesség, hogy az Athena 1.0 esetében 50-nél is több konfiguráció kapta meg a szükséges minősítést, az viszont egyelőre rejtély, az Athena 2.0, amely immár Intel Evo Platform néven válik ismertté, a karácsonyi ajándékvásárlási szezonig bezárólag 50-nél is több tagot számlál majd, míg az elkövetkező időszakban összesen 150-nél is több ilyen konfigurációt készítenek majd az egyes partnerek, azaz választékból egyáltalán nem lesz hiány.

Ezek a termékek ráadásul vékony és könnyű kivitelben érkeznek, hiszen ultrahordozható megoldásokról van szó, valamint érintőkijelzőt is tartalmazhatnak.

Mi minden jön még?

Galéria megnyitása

Az Intel dokumentációjának utolsó diája némi érdekességet is tartalmazott, ugyanis megmutatta, idén még milyen új termékek bejelentésére lehet számítani. Ezek alapján a noteszgépek szegmensébe hamarosan új Celeron és Pentium processzorokat üdvözölhetünk, valamint a DG1-es videokártya megjelenésére sem kell már sokat várni.

Az üzleti platformok területén a 11. generációs Intel Core vPro Platform lesz a következő nagy bejelentés idén, vagyis ez a szegmens sem marad újdonságok nélkül. Az egyes újdonságok várható érkezésével kapcsolatban konkrétumok egyelőre nem láttak napvilágot, ám ha változik a helyzet, arról természetesen időben beszámolunk majd.

A Tiger Lake alapú noteszgépek és ultrahordozható notebookok várhatóan még idén ősszel bemutatkoznak, így az elkövetkező hetek folyamán több gyártótól is számíthatunk friss termékek bejelentésére, amelyek között számos érdekesség is lapul majd.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére