Shop menü

MI ÁLTAL GENERÁLT ZENÉKET HALLGATTAK BOTOK A SPOTIFY-ON, A CÉG KÖZBELÉPETT

A mesterséges intelligencia által generált zenéket botok hallgatták, de egyelőre úgy fest, hogy ezt a helyzetet sikerült rendeznie a Spotify-nak.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
MI által generált zenéket hallgattak botok a Spotify-on, a cég közbelépett

A zeneiparban is nagyon sok problémát okozhat a mesterséges intelligencia, sőt mi több, már okoz napjainkban is. Elég a Drake hangját használó dalra gondolni példaként, ami igazán nagy port kavart, de valójában a gondok ennél sokkal súlyosabbak és hatalmasabbak. A Spotify miatt a napokban egy újabb különös esetre figyelhettünk fel.

Több ezer olyan zenét tüntetett el a kínálatából a streaming platform, amit mesterséges intelligencia hozott létre.

A Boomy nevű szolgáltatással generált dalokról van szó, amik már tonnaszámra vannak jelen a Spotify-on, és egyébként pedig az emberek már milliós nagyságrendben hoztak létre a cég technológiájával zenéket. A Boomy nagyon egyszerűen működik, néhány kattintással lehet különböző műveket generálni, mégcsak parancsokat sem kell neki megfogalmazni, ilyen jellegű kreativitásra sincs szükség a felhasználók részéről.

Galéria megnyitása

Kiválasztja az ember, hogy milyen dallamokat szeret, milyen stílusokat kedvel, és a rövid paraméterezést követően a rendszer máris megalkotja a mesterséges zenéket. A Boomy a zenék egy részét, viszonylag kis szeletét a zenestreaming szolgáltatások keretében is elérhetővé teszi, így ezek még szélesebb közönséghez juthatnak el. Illetve még bevételre is szert tud tenni a cég ilyen módon. A Spotify pedig átmentileg törölte a Boomy „műveinek” egy részét, de mint az mostanra kiderült, ezeket vissza is állították.

Azt gondolhatnánk, hogy a Spotify számára nem tetszett, hogy mesterséges intelligencia által generált tartalmakat töltenek fel a platformra, és ezért avatkozott közbe. Érthető is lenne a szolgáltatás részéről, ha így döntenének, de valójában nem erről van szó. Azért avatkozott be a Spotify csapata, mert a rendszer kiszúrta, hogy az MI által létrehozott zenéket nemcsak a hús-vér közönség hallgatta, hanem botok is „élvezték” a digitális alkotásokat.

A törölt daloknál kiugró mértékű bot aktivitást mutatott ki a Spotify, ami hosszú ideje általános gond a streaming szolgáltatások körében.

Elmondta a Spotify szóvivője az ügyben, hogy már hosszú ideje küzdenek a botokkal, és a Boomy nevű startup által létrehozott zenéknél is ebből az okból kellett közbelépni, nem pedig pusztán azért, mert generatív MI révén alkotott művekről volt szó. A statisztikák ilyen jellegű manipulálása több okból is gondot jelent a szolgáltató számára. Egyrészt ezzel megzavarják az algoritmusok normális működését, másrészt pedig jogosulatlan bevételekhez juthatnak az „előadók”.

Galéria megnyitása

Kiemelte a Spotify, hogy a jogdíjfizetési rendszerének megóvása, és a keményen dolgozó előadók megfelelő honorálása egy nagyon fontos cél, és éppen ezért az olyan esetekben, amikor visszaéléseket tapasztalnak, keményen kell fellépniük.

Már visszaállították a Boomy által létrehozott, korábban törölt dalokat, szóval minden bizonnyal sikerült tisztázni a dolgot. A startup számai szerint mostanra közel 15 millió dalt generáltak a szolgáltatásával, ami egészen félelmetes mennyiség, főleg azzal együtt, hogy egészen mostanáig különösebben széles figyelmet nem kapott a tevékenységet, nem úgy, mint a ChatGPT vagy a Midjourney, hogy más „szakágak” élmenőit említsük.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére