LPDDR5 memóriát és bőséges tárhelyet nyújt a Micron uMCP csomagja

A Micron világelsőként használ uMCP formátumban LPDDR5 memóriát.

LPDDR5 memóriát és bőséges tárhelyet nyújt a Micron uMCP csomagja

Az okostelefonokban a lehető legjobb helykihasználás érdekében már korábban megjelentek az úgynevezett uMCP csomagok, amik egyben vonultatják fel a rendszermemória chipjeit, valamint az adattároló egységet – UFS interfésszel. A Micron pedig ezúttal egy olyan megoldással állt elő, ami a legmodernebb komponenseket hozza össze.

Eddig még nem láttunk olyan uMCP egységet, ami LPDDR5 technológiás rendszermemóriát vonultatott fel, a Micron viszont most egy ilyennel hozakodott elő. A csomag másik fontos szereplője egy 96-réteges 3D NAND Flash egység, ami az adott eszköznek a tárhelyét biztosítja majd. A vállalat uMCP5 néven hivatkoznak a termékre, utalva arra, hogy itt már LPDDR5 RAM található a tokban.

Galéria megnyitása

No, de mit is rejt egészen pontosan a Micron által létrehozott uMCP5? Információink szerint a csomag legfeljebb 12 gigabájtnyi LPDDR5 memóriát foglal magában 6400 Mbps-os, kétcsatornás kivitelben. Végeredményben 50 százalékkal nagyobb tempót hoz az itt felhasznált memória a korábban alkalmazott LPDDR4x egységhez képest (4200 Mbps). A 96-réteges 3D NAND Flash memóriáról pedig azt lehet tudni, hogy TLC technológiás, valamint maximum 256 GB-os kapacitással szolgál, és természetesen UFS csatlakozó felületet használ egy dedikált kontrollerrel.

Az uMCP egységek esetében a különböző komponensek eltérő gyártással készülhetnek, ez is előnye a megoldásnak. A Micron megosztotta, hogy az LPDDR5 megoldás második generáció 10 nanométeres osztályú eljárással készül, arra viszont nem tért ki, hogy a NAND Flash résszel ebből a szempontból mi a helyzet.

Kiemelte a Micron, hogy a legújabb uMCP csomagnak a használatával 40 százalékkal lehet csökkenteni a chipek által elfoglalt területet a készüléken belül, azt pedig már említettük fentebb, hogy teljesítménybeli előrelépést is jelent ez a felállás. Az uMCP chip kapcsán a Micron azt is elmondta, hogy szabványos, 297 pines BGA kialakítással lett megalkotva, így a beépítése nagyon egyszerűen kivitelezhető.

A Micron legfrissebb fejlesztése, annak ellenére, hogy nagyon innovatív, és kiváló paraméterekkel rendelkezik, nem a csúcskategóriás okostelefonokat veszi célba, hanem a felső-középkategóriás egységek körében próbál majd érvényesülni. És a vállalat úgy véli, hogy az 5G hálózati modemmel szerelt mobiloknak a fedélzetén jelenhet majd ez meg elsősorban. Arról egyelőre nem esett szó, hogy milyen konkrét termékben üteti fel először a fejét ez az újdonság.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap