Lehetséges marsrengést érzékelt az InSight

A landolóegység által észlelt rengés sajnos túl gyenge volt ahhoz, hogy általa újdonságokat tudjanak meg a Mars belső szerkezetével kapcsolatban.

Lehetséges marsrengést érzékelt az InSight

Az InSight tavaly novemberben szállt le a Marsra, azzal a céllal, hogy szemben a korábbi küldetésekkel, ezúttal a vörös bolygó belsejével kapcsolatban derítsen ki új információkat. Ezzel a céllal magával vitt egy több méter mélyre törekvő fúróeszközt és egy szeizmográfot is. És bár a fúróval a jelek szerint komoly gondok vannak, a szeizmográf végre rögzítette az első, egyelőre igen halovány jeleket, amelyek igazolják, hogy a Mars szeizmikusan aktív, és reményt adnak, hogy a jövőben esetleg erősebb marsrengések is várhatók.

Az InSight rendkívül érzékeny kupolás szeizmográfját, a SEIS-t a francia űrügynökség, a CNES munkatársai építették. A rendszert, amely a marsi kéreg legkisebb mozgásait is észlelni tudja, december 19-én helyezte ki a felszínre a landolóegység, amely végül sok hónapnyi eseménytelenség után április 6-án észlelt először jeleket. Az adatokat elemző szakértők meglehetősen biztosak abban, hogy az észlelt rengés a bolygó testéből eredt, és nem a szél vagy más külső erő rázta meg a műszert. A SEIS ezen kívül háromszor észlelt szeizmikus aktivitást, de mindegyik jel gyengébb volt, mint az április 6-án mért rengés.

A kutatók teóriája szerint a marsrengések hátterében némileg eltérő folyamatok állnak, mint a földrengések esetében. Saját bolygónknál a földmozgások java a kéreglemezek mozgásából ered, amelyet részben a Föld belső hője vezérel. A Mars viszont sokkal hűvösebb és ismereteink szerint tektonikailag nem aktív, így a rengések a kéreg repedései mentén zajló kisebb mozgásokból eredhetnek: ahogy a bolygó hűl, a kőzetek összehúzódnak és energiát szabadítanak fel. Valószínűleg hasonló mechanizmus állhat azon holdrengések hátterében is, amelyeket az Apollo-program asztronautái észleltek annak idején.

A marsrengések tanulmányozásának célja – ahogy már említettük – elsősorban az lenne, hogy a bolygó belsejéről tudjanak meg új adatokat a kutatók. Ahogy a rengéshullámok áthaladnak a bolygó anyagán, annak különböző rétegeiben eltérő sebességgel terjednek, így elemzésük révén feltérképezhető lehet a Mars szerkezete. Az április eleji rengés azonban egyelőre túl gyenge volt ehhez, de a szakértők nagyon bíznak abban, hogy fognak még erősebb rengésekkel is találkozni a következő időszakban.

Annál is inkább, mert az InSight másik fő műszerével, az önmagát a felszínbe kalapálni képes fúróval viszont továbbra is gondok vannak. A marsi kéreg hőmérsékletének és a kőzetek hővezetésének mérésére kifejlesztett szonda március elején, az eredetileg 5 méter mélyre tervezett fúrás legelső szakaszában akadt el. A fúrófej a jelek szerint egy sűrű kőzetréteget ért el 30 centiméteres mélységben, amelyet nem tudott átfúrni, de egyelőre kiszabadítani sem sikerült ebből az eszközt.

Galéria megnyitása

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap