Kurta kígyó nyelve, farka – Elátkozott filmek

Gyilkos forgatókönyv, elmebeteg a stábtagok között, és egy film, amire majdnem ráment a rendező ép esze. Cikkünkben a hihetetlen balszerencse kapja a főszerepet.

Kurta kígyó nyelve, farka – Elátkozott filmek

Annak ellenére, hogy a huszadik és a huszonegyedik században a tudomány sohasem látott fejlődésnek indult és a tények kismillió tévhitet cáfoltak meg, sokan a mai napig rettegnek az átkoktól és rontásoktól. Ez persze nem csoda, mivel, ahogy azt hamarosan látni fogjuk, néha megesik, hogy egyes produkciók, vagy személyek annyira balszerencsések, hogy arra már alig akad racionális magyarázat.

Lássuk hát, hogy miképpen őrült meg majdnem Francis Ford Coppola, hogy pontosan mi is okozta Brandon Lee tragikus halálát és hogy melyik horrorfilm stábjában dolgozott egy kegyetlen, vérgőzös gyilkos!

Azt, hogy az ördöghöz, vagy egyéb sötét hatalmakhoz köthető témák vonzzák a bajt, évszázados színészlegenda, hiszen a babonásabb csepűrágók még mostanság is ha tehetik inkább „a skót darabnak" nevezik Shakespeare Macbethjét, mert úgy vélik, a három boszorkányok varázsigéi valóban működnek és emiatt, ha nem figyelnek, a színmű rettenetes károkat okozhat. Az Ómen létrejöttén ügyködők körében is hamar szárnyra kapott a pletyka, hogy az Antikrisztus rémtettei körül forgó horrorfilmmel valami nincs rendben. Gregory Peck mellett a vezető producer, Mace Neufeld és a forgatókönyvíró, David Seltzer repülőgépébe is belecsapott egy villám, ráadásul, valamennyi esetben csak egy hajszálon múlott, hogy nem történt tragédia. Egy másik alkalommal az izraeli légi felvételek készítéséhez kinézett és és az utolsó pillanatban lecserélt gép zuhant le, mindenkit megölve a fedélzeten.

A speciális effektekért, köztük a látványos halálesetekért felelős John Richardsonra is lecsapott a rontás az efféle témákra fogékonyak szerint. A szakember ugyanis 1976. augusztus 13-án, pénteken, a barátnőjével, Liz Moore-ral együtt autóbalesetet szenvedett, nem messze a holland Ommen városától, és bár életben maradt, kedvese testét szabályosan kettévágta az ütközés. Egyes források ezen szörnyűségeken túl arra is megesküsznek, hogy a stábból valaki csupán hajszál híján kerülte el az IRA 1975-ös, két halálos áldozattal és hatvanhárom sebesülttel járó Hilton-merényletét. Ám a történet hitelességét némileg megkérdőjelezi, hogy hol Neufeld, hol a rendező, Richard Donner neve kerül elő.

Az Ördögűző forgatása során is történtek furcsaságok. Egy, gyaníthatóan az egyik elosztóba repült galamb által okozott elektromos tűz miatt szinte az egész díszlet leégett, viszont a Pazuzu nevű démontól szenvedő lány, Regan hálószobája teljesen ép maradt.

Az aggódó édesanyát alakító Ellen Burstyn-re az egyik jelenetben rosszul adták rá a szíjat, amivel hátrarántották, így a nő hosszú éveken keresztül hátfájdalmaktól szenvedett. A Burke Denningst játszó, ötvennégy éves Jack MacGowran-ről is úgy hiszik, hogy hiba volt elvállalnia a szerepet, mert a forgatást követően elkapta az influenzát és belehalt annak szövődményeibe. Míg a pokoli kreatúra kényének-kedvének kiszolgáltatott gyermek hangját kölcsönző Mercedes McCambridge csalási ügybe keveredő fia, John 1987-ben előbb a nejét, aztán a két lányát lőtte agyon, mielőtt magával is végzett volna.

De a legnagyobb sokkot mégis az okozta, hogy, a röntgentechnikusként dolgozó és tapasztalata miatt a filmben egy kisebb szerepet kapó Paul Bateson-t 1977-ben letartóztatták, mivel brutális kegyetlenséggel megverte és halálra szurkálta Addison Verrill fillmkritikust.

Megjegyzendő, hogy miközben a férfire összesen ezt az egy esetet bizonyították rá, a börtönben ülve gyakran hencegett azzal, hogy ő a New York-i meleg közösség rettegett, áldozatait feldaraboló és a Hudson folyóba dobó, hat emberrel végző „zsákos sorozatgyilkosa”. Hogy mi az igazság, azt alighanem sohasem fogjuk megtudni, ám tény, hogy letartóztatása után a rém soha többé nem csapott le.

Megesik, hogy elképesztő véletlenek egész sorozata okoz tragédiát. A korábban kizárólag feledhető B-akciófilmekben és sorozatokban szereplő Brandon Lee alig akarta elhinni, hogy megkapta a huszonhárommillió dollárból forgatott A holló főszerepét, és mert pontosan tudta, hogy ha tudása legjavát nyújtja, akkor új távlatok nyílnak meg előtte, teljes lelkesedéssel vetette bele magát a forgatásba. Optimizmusára komoly szükség volt, mivel a dolgok finoman fogalmazva sem mentek zökkenőmentesen. Egy ács rögtön az első nap súlyos sérüléseket szenvedett, mert a daru, melyen dolgozott, véletlenül hozzáért egy áram alatt lévő vezetékhez, míg később jégeső, illetve egy minden figyelmeztető jel nélkül kigyulladó kamion keserítette meg a színészek és a szakemberek dolgát. Ám Lee-nek semmi sem tudta elvenni a kedvét, elvégre biztosra vette, hogy a megpróbáltatások után dúskálni fog a jobbnál jobb szerepekben. Ráadásul azt tervezte, hogy a munkálatok végeztével pihen egy hetet és 1993. április 17-én elveszi kedvesét, Eliza Huttont.

A színész éppen ezért különösebb idegeskedés nélkül állt a kamerák elé 1993. március 31-én. Aznap az egyik kulcsjelenetet, az általa alakított Eric Draven halálát rögzítették. Maga a felvétel rutinmunkának tűnt, hiszen a gyilkosát, a becenevével ellentétben elvetemült és kegyetlen Mókást játszó Michael Massee-nak csupán annyi volt a dolga, hogy körülbelül felé irányítsa a negyvennégyes kaliberű revolver csövét, majd meghúzza a ravaszt.

A fegyvert azonban korábban más jelenetekben is használták és mivel azokban közelről is lehetett látni, a hitelesség érdekében hatástalanított éles lőszerrel töltötték meg a forgótárat a külön erre a célra kitalált kellékgolyók helyett. Ez vétkes felelőtlenségnek bizonyult, mert bár a töltényekből kiszedték a lőport, az egy kevés robbanószert tartalmazó csappantyúkat bennük hagyták. Így, mikor elsütötték a revolvert, az egyik lövedék beszorult a csőbe, de ezt vagy nem vették észre, vagy nem tartották fontosnak.

Csakhogy, a gyilkosságnál egy másik lőszertípust, vaktöltényt használtak. Ebben ugyan nincs lövedék, ám a látványosabb hatás érdekében az átlagosnál sokkal több lőport tesznek bele. Emiatt a normális esetben ártalmatlan golyóban volt annyi energia, hogy kilője a megszorult töltényt, az pedig Lee hasába fúródott és a gerince közelében állt meg. A boldogabb napokra készülő, huszonnyolc éves színész életéért hat órán keresztül küzdöttek az orvosok, de semmit sem tudtak tenni érte és erőfeszítéseik dacára belehalt a sérülésbe, ami, ha a nem házilag barkácsolt lőszert használnak, vagy a kellékesek közül valakinek eszébe jut belenézni a csőbe, elkerülhető lett volna. Lee férjét is idejekorán elvesztő édesanyja és a hírt felfogni képtelen menyasszonya mellett az akaratán kívül gyilkossá lett Massee is összeomlott, azzal vádolva magát, hogy ha máshova céloz, kollégája életben maradt volna. Ezek tükrében aligha meglepő, hogy az élete hátralévő részében rémálmokól szenvedő férfi az incidenst követően egy évig semmiféle feladatot sem vállalt és soha nem bírta rávenni magát arra, hogy megnézze a zajos sikert arató filmet.

Nem csak kész művek, hanem tervezetek is lehetnek "átkozottak". A sikert sikerre halmozó, leginkább a Jézus Krisztus szupersztár, a Hegedűs a háztetőn és a Holdkórosok rendezőjeként ismert Norman Jewison az első olvasás után beleszeretett Mordecai Richler regényébe, az „Az egyedülálló Atuk”-ba és mert úgy érezte, hogy a nagyvárosi környezetben csetlő-botló eszkimó szatirikus kalandjából kiváló vígjátékot lehetne forgatni, 1971-ben megvette a megfilmesítés jogait. Eztán, ahogy az lenni szokott, a bizonytalan, kezdeti stádiumban lévő projekt sehogy sem akart beindulni, mivel Jewison bokros teendői mellett nem nagyon tudott vele foglalkozni.

Galéria megnyitása

Emiatt csupán több, mint egy évtizeddel később, 1982-ben vette kezdetét az érdemi munka, de ekkor nem kisebb nagyság, mint korának egyik legnépszerűbb komikusa, a népszerűsége csúcsán álló John Belushi jelezte, hogy határozottan érdekelné a főszerep. Sajnos azonban az elhatározást nem követhették tettek, mert a Blues Brothers és a Saturday Night Live szkeccseinek mindössze harminchárom éves sztárja 1982. március 5-én túladagolta magát kedvenc koktéljával, a kokain és a heroin az utcai szlengben „speedball”-nak nevezett kombinációjával.

A forgatást azonnal leállították és hosszú szünetet tartva, 1988-ban vágtak bele ismét az adaptációba. Ám az ezúttal is befulladt, mivel a főszereplőnek szánt Sam Kinison kényszeresen ragaszkodott ahhoz, hogy vegyék figyelembe az ötleteit, és egyesek állítása szerint azzal fenyegetőzött, hogy ha nem kapja meg, amit akar, akkor élete legrosszabb alakítását fogja nyújtani.

A forgatókönyv így újfent visszakerült a polcra és a komikus harmincnyolc évesen, egy autóbaleset vétlen áldozataként hunyt el 1992-ben. Ezt követően Chris Farley és John Candy is hosszasan tárgyaltak arról, hogy örömmel eljátszanák az eszkimót. Előbbi Belushihoz hasonlóan harminchárom évesen halálozott el, kokain és morfium-túladagolástól, utóbbit pedig élete negyvenharmadik évében ragadta el egy váratlan szívroham. A szintén az esélyesek között emlegetett Phil Hartman is szörnyű véget ért, mert drogfüggő felesége egy vitát követően álmában agyonlőtte, végleg megalapozva Atuk hátborzongató hírnevét.

Arra, hogy a sikerig vezető út gyakran tömény, elhúzódó szenvedéssel, személyes tragédiákkal és abszurdabbnál abszurdabb problémákkal van kikövezve, keresve sem találni jobb példát az Apokalipszis most elsőre hihetetlennek tűnő históriájánál. Francis Ford Coppola megannyi más díj mellett két Oscarral is jutalmazott remeke ugyanis valóságos csoda, hogy elkészült, mivel egyik, tragikomédiába illő fordulat a másikat követte az 1976. március 1-jén elkezdődő forgatáson.

Azt, hogy a vietnami háború poklát és az emberi őrületet bemutató dráma tető alá hozatala nem lesz fáklyásmenet, a kezdet kezdetén sejteni lehetett, mert a rendező három hét után lecserélte a véleménye szerint a főszerepet nem a terveknek megfelelően eljátszó Harvey Keitelt a briliáns alakítást nyújtó, ám szabadideje kilencvenöt százalékát ivással töltő Martin Sheen-re. A színész függőségét egy odaadó és egészségére ügyelő stáb talán úgy-ahogy kezelni tudta volna. De mivel a csapat többi tagja sem vetette meg a fékevesztett partikat, esténként alkohol, szex és drogok tüzelte, bacchanáliának is beillő mulatozással ütötték el az időt. Beszédes, hogy mikor Dennis Hoppert megkérdezték, hogy miképp tudnának segíteni abban, hogy tudása legjavát nyújtsa, a férfi egy uncia minőségi kokaint kért, amit meg is kapott.

A tivornyák önmagukban is súlyos gondot jelentettek, ám igazolandó, hogy a baj nem jár egyedül, alig két hónappal a munkálatok megkezdése után egy irtóztató, közel négyszáz halálos áldozatot követelő tájfun csapott le a helyszínül szolgáló Fülöp-szigetekre, megsemmisítve a külső díszletek jó részét. Coppola, aki azt hitte, hogy 14-17 hét alatt végez, de még sehol sem tartott, hatalmas bajban volt, mert ahhoz, hogy pénzt szerezzen a folytatáshoz, jóformán mindenét el kellett, hogy zálogosítsa. Ezért, ahogy teltek-múltak a napok, erőt vett rajta a búskomorság, és a saját bevallása szerint három alkalommal is komolyan fontolóra vette, hogy gyorsan és fájdalommentesen véget vet az életének. Végül a folyamatos kicsapongás is megbosszulta magát, mivel a klímát még ritka józan pillanataiban is rosszul viselő Sheen-nel majdnem végzett egy szívroham. Így, hogy ne csússzanak többet, arra kényszerültek, hogy egy időre a testvérével, Joe Estevezzel helyettesítsék.

Az ördögi Kurtz ezredest játszó Marlon Brando is sokak napjait megkeserítette. Az elvileg egy erőtől duzzadó zöldsapkást megformáló színész közel száznegyven kilót nyomott, és az is hamar kiderült, hogy egy sort sem olvasott el a forgatókönyvből, sőt, még hozzávetőleges fogalma sem volt arról, hogy miről szól a film. Jobb híján az idegkimerültség szélén álló Coppola megengedte neki, hogy az alapok megismerése után improvizáljon és, hogy a közönség ne röhögje magát halálra a vágósúlyban lévő katonatiszten, gondosan ügyelt rá, hogy kizárólag sötétben, az arcára fókuszálva vegyék fel az alakítását. Kurtz agyonverésének emlékezetes jelenetét is a szükség szülte, mert az szóba sem jöhetett, hogy a mozogni is alig bíró Brando egy látványos leszámolás során küzdeni próbáljon az életéért.

A koronát az egészre azonban nem a zseniális, ám túlsúlyos és szertelen férfi, hanem egy bizarr hullaügy tette fel. A józan ésszel egyre felületesebb kapcsolatot ápoló alkotók autentikus hatásra törekedtek és emiatt úgy döntöttek, hogy az egyik jelenetben statiszták helyett valódi holttesteket használnak. A tetemeket az étkezősátortól nem messze, a kellékek között tárolták és a társproducernek, Gray Fredericksonnak szinte közelharcot kellett vívnia az illetékesekkel azért, hogy inkább némi mellékesre ácsingózó helyiekkel vegyék fel az érintett szegmenst. Ez viszont ekkor már nem sokat ért, mivel a rendőrség lecsapott rájuk és csak ekkor tudták meg, hogy a halottakat nem egy kórház orvosi részlegétől, hanem egy roppant meggyőző fellépésű sírrablótól vásárolták meg.

Neked ajánljuk

arrow_backward arrow_forward
Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward