Két kijelzővel hódítana az LG új csúcsgépe, a G8X ThinQ

A vállalat ügyes trükköket bevetve próbálja eladni a kétkijelzős konstrukciót, és abszolút érződik ezen, hogy jelentősen hozzátehet az élményhez.

Két kijelzővel hódítana az LG új csúcsgépe, a G8X ThinQ

Az LG az év elején már bemutatott egy kétkijelzős kiegészítőt a V50 ThinQ 5G-vel, most pedig megérkezett a G8X ThinQ egy frissített megoldással, ami sokat ügyesedett az első megjelenése óta. Az LG tényleg komoly fejlesztésekkel próbál arról gondoskodni, hogy a termék, illetve termékegyüttes sikeres legyen.

A G8X ThinQ egy 6,4 hüvelykes megjelenítővel jön, ami OLED technológiás és 1080p-s felbontású. A vállalat kiemelte, hogy ezen a fronton van HDR10 támogatás is, szóval egészen kiváló látvány tárulhat majd az érdeklődők elé. Az Android 9.0 operációs rendszer fogadja a vásárlókat a G8X ThinQ bekapcsolását követően, ami az LG UX grafikus felhasználói felületbe lesz csomagolva. Ez alapvetően ugyanúgy néz majd ki, mint bármilyen felsőkategóriás LG esetében, a megszokott hozzáadott appokkal és szolgáltatásokkal lehet itt is összefutni. Viszont itt a vállalat már a kétkijelzős kiegészítő támogatásáról is masszívan gondoskodott, és ezzel kapcsolatosan nagyon sok fejlesztés került bele az LG UX-be.

Galéria megnyitása

A külső panel egyszerűen csatlakoztatható a G8X-hez, és ez pontosan olyan paraméterekkel bír, mint a beépített kijelző, ugyanazt a 6,4 colos Full HD+ OLED panelt használt fel a vállalat. A szoftver képes teljesen külön, osztottan és hibrid módon kezelni a kiegészítő egységet. Megoldható, hogy eltérő programok fussanak a képernyőkön, de az egészen is elterülhet egy térkép, vagy lehet az egyik oldal a vezérlő a másikhoz. Szövegszerkesztéskor az egyik részt a kényelmesen használható billentyűzet fogja kitölteni, játékokban szabadon variálható kontroller is bevethető, de ahol ez támogatott, ott a gyári kezelőfelület is megjelenhet. gesztusokkal lehet pakolni a tartalmakat a két felület között, például ablakok felcserélhetőek így böngészés közben.

A panel csaknem 360 fokban fordítható körbe igény szerint, és tényleg felsorolhatatlan mennyiségű aprósággal próbálja ezt kihasználni az LG. A jövőben pedig további extrákkal is számolni lehet. És még valami, ennek a kijelzőnek a külső felén van egy 2,1 colos képernyő az értesítések és fontos információk megjelenítésére, a kapcsolódás pedig az USB-n történik nem POGO Pinen.

Galéria megnyitása

Az G8X ThinQ 32 megapixeles önarcképeket lehet majd megörökíteni, erről pedig egy 1/2,8 hüvelykes szenzor gondoskodik a vállalat elmondása alapján. A frontkamera sajnos fixált fókuszú, de F/1.9-es lencserendszer tartozik hozzá, és képes a pixelek összevonására. Az eszköz duálkamerával érkezik, és jó hír, hogy a modul nem emelkedik ki a hátlap síkjából. Az elsődleges kamera 12 megapixeles fényképek készítésére alkalmas, ez 1,4 mikronos pixelmérettel operál az 1/2,55 colos érzékelőnek hála, támogatott a Dual Pixel automatikus fókuszálás, a lencserendszer pedig F/1.8-as rekesznyílású.

A társkamera pedig 13 MPixeles fotókat tud megörökíteni ultra-széles látószögben, 136 fokos az optika F/2.4-es apertúra mellett. Van itt AI Action Shot mód 1/480 mp-es záridővel, 4K Time Lapse stabilizálással, és olyan mikrofonos mód a hangrögzítéshez, ami ASMR-hez optimalizált.

Galéria megnyitása

A Snapdragon 855 mobilplatformot vette kölcsön az LG a Qualcomm kínálatából a G8X ThinQ megalkotásához. Ez a rendszerchip három klaszterre bontva vonultat fel különböző Kryo processzormagokat az egyenletes teljesítmény és hatékonyság biztosítása érdekében, a grafikus feladatoknak a végrehajtása pedig az Adreno 640 IGP-re hárul. A rendszernek 6 GB-nyi memória lesz biztosított az okostelefon fedélzetén, ami lényegében már minden helyzetben elegendőnek bizonyul majd normál használatban. A mobil háttértára 128 GB-os kapacitású, és lehet bővíteni is pillanatok alatt egy szükség szerint megválasztott microSD kártyával – ezeket az LG papíron 2 TB-ig támogatja. 4G LTE Advanced hálózati modem nyitja a kapcsolati opciók sorát, emellett akad 802.11ac szabványnak is megfelelő WLAN, Bluetooth 5 modul és FM rádió is, de persze nem hiányzik az A-GPS vevő, és az NFC chip sem a G8X ThinQ kelléktárából. Elvileg jön majd belőle Dual-SIM-es változat is idővel, de ez nem biztos, hogy minden piacra eljut.

Az okostelefont szemből és hátulról is Gorilla Glass 6 üveg védi, a kerete pedig alumíniumötvözetből van, ami a jó merevségről és a minőségérzetről egyszerre gondoskodik. A G8X ThinQ 192 grammot nyom, és 159,2 x 75,8 x 8,4 milliméteres vonalakkal határolható körül. A második kijelző hozzáadása 134 grammal növeli a tömeget, és ezzel már 165,9 x 84,6 x 15 milliméter lesz a térfogat.  Kapott IP68 minősítést is a mobil, sőt mi több, a MIL-STD-810G tesztjét is teljesítette 14 kategóriában. Szóval meglehetősen szívós konstrukcióról beszélhetünk, ami mindenképpen jó hír.

Galéria megnyitása

Van ujjlenyomat-olvasó a telefonban, méghozzá a megjelenítő mögött. És a keretre pedig felfért a 3,5 milliméteres Jack csatlakozó is a C-típusú USB mellé. Ráadásul a jó hangzásért adott a Hi-Fi Quad DAC, a beépített hangszórók pedig sztereóban szólalnak majd meg, és ezeknek a teljesítménye 1,2 watt, ami ezen a szinten már említésre méltó; a hangolásban az LG munkáját a nagy tapasztalattal rendelkező Meridian Audio is segítette. Az akkumulátor 4000 milliamperes kapacitású, lítium-polimeres és biztonságosan van beépítve. Ennek kapcsán elmondható, hogy van gyorstöltés támogatás, valamint biztosított a Qi vezeték nélküli töltés is, amin keresztül ismételten van gyorsabb töltésre mód, ha ezt a töltőpad is lehetővé teszi.

Az LG G8X ThinQ minden kulcsfontosságú piacon megvásárolható lesz, valamikor a negyedik negyedév során kerül majd a boltokba, és az árazásával kapcsolatosan egyelőre semmit nem lehet tudni. Az okostelefon egyébként elérhető lesz 5G hálózati modemmel megtoldva is, de ennek a bevetése egyelőre csak Dél-Koreát érinti, és ez a megoldás már V50S ThinQ 5G névre fog hallgatni.

 

Galéria megnyitása

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap