2018 februárjában az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyik szakbizottsága szokás szerint összeállított egy listát a legnagyobb közegészségügyi kockázatot jelentő betegségekről, amelyek ellen nincs vagy alig van orvosi megoldás (vakcina és/vagy gyógymód). Az olyan ismert fenyegetések mellett, mint az ebola, a SARS, a zika és a Rift Valley-láz, és „X-betegség”-nek nevezett kór is helyett kapott a sorban. (A lista legfrissebb verziója itt található.)
Az X-betegséget a következőképpen jellemezték a bizottság tagjai: a kórt egy emberben korábban sosem látott patogén okozza, amely egy állatról kerül át az emberre (azaz zoonotikus eredetű), a világ egy olyan pontján, ahol fajunk terjeszkedése miatt egyre zsugorodnak a vad élőhelyek. A betegség súlyosabb lesz a szezonális influenzánál, és ugyanolyan könnyen terjed emberről emberre. A kór a globális kereskedelmi és utasforgalom eredményeként első felbukkanása után heteken belül megjelenik más kontinenseken is, és egy új világjárványt okozva óriási gazdasági és társadalmi válsághoz vezet.
Kevesebb mint két évvel később az X-betegség COVID-19 néven valóban felbukkant: az első eseteket Kínában észlelték tavaly decemberben, a világ januárban szerzett tudomást a problémáról, és a vírus mostanra közel 10 millió embert fertőzött meg igazoltan, közülük majdnem félmilliót megölve.
Előre megmondták
A vészharangot nemcsak a WHO munkatársai, de más szervezetek és szakértők is megkongatták. Köztük van Peter Daszak betegségökológus is, aki az EcoHealth Alliance nevű független kutatószervezet fejeként specifikusan a denevérek hordozta koronavírusokat vizsgálja. Ahogy a szakértő mondja, a hasonló figyelmeztetések célja, hogy a világ kellően felkészült legyen egy ilyen helyzetre. Ha egy potenciális járvány esetére léteznek megfelelő intézmények, a betegség felbukkanása korán észlelhető és járványhelyzet megelőzhető.
Ehelyett a világ hasonlóan reagált a hírekre, mint 2002-ben a SARS, vagy 2005-ben a H5N1 madárinfluenza felbukkanásakor: mindenki költséges pánikmódba kapcsolt, és arra koncentrált, hogy lelassítsa a betegség terjedését, amíg a tudósok előállnak egy védőoltással. „Ez nem nevezhető tervnek” – mondja Daszak.
Ez pedig nemcsak jelenleg nagy probléma, tekintve, hogy az X-betegséggel nem egyszerűen a COVID-19-re figyelmeztettek a szakértők, hanem a következő Y-, Z- és további betegségekre is. Az eljövendő világjárványokkal kapcsolatos előrejelzések felhívják a figyelmet korunk minden olyan aspektusára, amely segítheti egy ismeretlen patogén terjedését. És amíg ezekre nem figyelünk oda, továbbra is magas lesz annak az esélye, hogy az állatokról újabb betegségek kerülnek át az emberre, fajunk tagjai közt járványokat robbantva ki, folytatja a szakértő.
Daszak és kollégái szerint az új kórokozók állatról emberre való átkerülése elkerülhetetlen, de bizonyos előkészültekkel a világjárványok megelőzhetők lehetnek. A kutató és mások ehhez egy három „védvonalból” álló védekezési rendszert javasolnak. Az első védelmi vonalat egy globális patogénfigyelő hálózat jelentené, amely folyamatosan monitorozza az újonnan felbukkanó, az emberre potenciálisan veszélyes patogéneket. A második védvonal keretében rendszeresen elemeznék azok vérét, akik az új betegségek legvalószínűbb megjelenési helyein élnek. A védekezés harmadik vonalát pedig egy olyan közös adatbázis jelentené, amelybe minden releváns új adat bekerül, megkönnyítve és felgyorsítva a gyógyszerek és vakcinák fejlesztőinek munkáját.
Fókuszban a vírusok
Több mint 1400 embert fertőző patogént ismerünk, amelyek ötöde vírus. Az új emberi betegségeket azonban az esetek kétharmadában vírusok okozzák, így az erőfeszítéseknek elsősorban ezekre kell irányulniuk. A vírusok sikeressége abban áll, hogy egyszerűek, így gyorsan reprodukálódnak, ami gyors evolúciós változásokat tesz lehetővé, ezért könnyen alkalmazkodnak az új gazdatesthez. Az ember pedig elterjedtsége és életmódja miatt könnyen válhat új gazdatestté ezen patogének számára. A folyamatot mind az állatok háziasítása, mind a letelepedett életmód és a megnövekedett népsűrűség segítette, és a helyzet egyre romlik, ahogy nő a népesség és újabb, korábban lakatlan területeken jelenik meg fajunk. Ezzel együtt a globalizálódásnak köszönhetően a betegségek terjedése is felgyorsult, vagyis az új kórok gyorsan eljutnak a nagyvárosokba, majd onnan mindenhová.
Annak ötlete, hogy ezek a kockázatok szisztematikus monitorozást igényelnek, 2005-ben, a madárinfluenza-járvány csúcsán merült fel először. A H5N1 először 1996-ban Kínában bukkant fel, ahol először csak néhány ludat ölt meg Kuangtung tartományban. A következő évben már 18 ember is megfertőződött, vélhetően egy hongkongi baromfipiacon, akik közül hatan meg is haltak. A következő évtizedben aztán a vírus jobbára a madarak közt terjedt Kína területén. 2004-ben viszont fordulat következett be: megjelent a vírus egy új, a korábbinál fertőzőképesebb törzse, amely több tízmillió madarat ölt meg Délkelet-Ázsiában.
2005 közepére a vadludak révén a kórokozó Európába, Indiába és Afrikába is eljutott. Ebben az évben 98 ember fertőződött meg, és 43 halott volt.
Erre már az ENSZ is figyelmeztetést adott ki, hogy ha nem tesszük meg a szükséges óvintézkedéseket, a H5N1 150 millió embert is megölhet. A félelem nem volt alaptalan, 1968-ban egy sokkal ártalmatlanabb influenzavírus 1 millió emberrel végzett, 1957-ben egy másik pedig 1,1 millió áldozatot szedett.
Végül szerencsénk volt: a H5N1-nek nem alakult ki olyan változata, amely könnyen terjedt emberről emberre. Ez azonban egy 2012-es vizsgálat alapján nem sokon múlott, csak néhány mutáció kellett volna ahhoz, hogy a fertőzés cseppfertőzéssel is terjedni kezdjen, amelyek egy része a vírus vad populációiban már meg is történt.
A H5N1-gyel sikerült elkerülni a katasztrófát, a kór terjedését megállították a baromfik között, bár a vadmadarak körében alacsony szinten még mindig jelen van. A vírus eddig 455 emberi áldozatot szedett, és az elmúlt két évben csak egy új esetet regisztráltak. A virológusok és a járványkutatók számára azonban nagyon fontos figyelmeztetést jelentett ez a járvány, amely olyan szempontból nagyon jókor érkezett, hogy a DNS- és RNS-szekvenálás egyre olcsóbbá válásával az új vírusok keresése minden korábbinál könnyebbé vált.
Előrejelzés = túlélés
Dennis Carroll fertőzőbetegség-kutató 2009-ben hozta létre a PREDICT nevű projektet, amelynek keretében az érintetlen természeti területek közelében élők körében vizsgálták és katalogizálták a potenciális patogéneket, különös tekintettel a vírusokra. Jeremy Farrar, az Oxfordi Egyetem kutatója, majd a Wellcome Trust nevű, orvosi kutatásokkal foglalkozó alapítvány vezetője pedig pár évvel később megalapította a Vizions-t. Utóbbi keretében vietnami piacokon és mezőgazdasági telepeken tanulmányozták az emberekben és az állatokban jelen levő vírusokat és baktériumokat.
A PREDICT bő egy évtizedig működött, és ennek során a kutatók helyi segítők révén 30 országból 170 ezer mintát gyűjtöttek össze emberekből és vadon élő állatokból, jobbára nem emberi főemlősökből, denevérekből és rágcsálókból.
A munka során 1200 olyan új vírust fedeztek fel, amelyek rokonairól tudni lehet, hogy megfertőzhetik az embert és potenciálisan járványokat okozhatnak. Az 1200-ból 160 zoonózisra feltehetően képes koronavírus volt.
Carroll és társai szerint ez csak a jéghegy csúcsa, az alapján ugyanis, hogy mennyi új vírust találtak a munka kezdeti szakaszában, a kutatócsoport úgy becsüli, hogy a világ emlősei és madarai összesen 200 ezer és 2,6 millió közötti olyan ismeretlen vírust hordozhatnak, amely zoonotikus potenciállal rendelkező vírusok rokona.
2018-ban Carroll, Daszak és Jonna Mazet, a Kaliforniai Egyetem járványkutatója pályázatot nyújtott be egy kutatásra, amelynek keretében a szekvenálni akarnák az ismeretlen vírusok genomját. A Global Virome Project legalább egy évtizedig tartana, és nagyjából 4 milliárd dollárba kerülne. A kutatás szűkített verziójával, amely a legnagyobb kockázatú országokra és a legsebezhetőbb emberi csoportokra koncentrálna, a szakértők számításai szerint a teljes adatmennyiség 70 százalékát lehetne összegyűjteni negyedennyi pénzből. Ez azonban még mindig ötszöröse lenne a PREDICT költségvetésének, ami az eddigi legnagyobb hasonló projekt volt. Egyelőre senki sem vállalta, hogy beszállna a finanszírozásba.
A zoonotikus potenciállal rendelkező vírusokról a PREDICT és más kutatások nyomán kiderült, hogy ezek közül csak nagyjából minden ezredik kerül át ténylegesen az állatról az emberre. Vagyis az ember megfertőzése, és az emberről emberre terjedés megvalósítása nem könnyű feladat. Hogy ehhez mire van szükség, az például a PREDICT rövidesen megjelenő, utolsó tanulmányaiból, és a további, nagyon is szükséges kutatásokból körvonalazódhat majd.
A kockázati tényezők számbavétele rengeteget segíthet abban, hogy azonosítani lehessen a legrizikósabb területeket, virológiai, ökológiai és társadalmi szempontból egyaránt. Az például már most is ismert, hogy az RNS-vírusok veszélyesebbek a DNS-vírusoknál, mivel könnyebben mutálódnak. A máris több fajt gazdatestként használó patogének szintén nagyobb figyelmet érdemelnek a többinél, ahogy az emberrel rokon fajokat fertőzők is, hiszen ezeknek kevesebbet kell változniuk az emberi sejtekben való boldoguláshoz, mint mondjuk egy hüllővírusnak.
Ember a vadonban
Ami a képlet emberi tényezőit illeti, a magas kockázati csoportba tartoznak azok, akik új módon kerülnek kapcsolatba a természettel, gyakori és közvetlen kapcsolatban vannak a vadállatokkal, vagy a vadállatok közelében élő háziállatokkal. Így egyes régiók állattenyésztői különösen veszélyeztetettek. A környékbeli vadállatok összetétele sem lényegtelen, a denevérek például elképesztően sokféle kórokozót hordoznak, amelyek különleges immunrendszerük miatt rájuk semmiféle hatással nincsenek.
Egyes fajaik olykor több millió egyedet számláló csoportokban élnek, amelyek természetes genetikai laborként szolgálnak a vírusok számára, így ezek könnyen szert tehetnek olyan tulajdonságokra, amelyek lehetővé teszik számukra az ember megfertőzését.
A denevérek által hordozott zoonotikus vírusok közül egyesek közvetlenül kerültek át az emberre (pl. az ebola), máskor valamilyen közvetítő faj, például lovak (hendra) vagy sertések (nipah) segítségével, amelyek denevérürülékkel érintkeztek. A SARS-CoV-2 esetében a tobzoskákat tartják a közvetítő fajnak.
Daszak és kutatócsoportja éppen most publikált egy tanulmányt, amelyben arról számolnak be, hogy a Vuhani Virológiai Intézet kutatóival együttműködve 781 denevérekben megtalálható koronavírust azonosítottak és szekvenáltak, köztük a SARS-CoV 50 közeli rokonát. Több kutatócsoport pedig kínai vérmintákat vizsgál olyan területekről, ahol az új koronavírusokat azonosították, annak felderítése érdekében, hogy van-e nyoma a SARS-CoV 2002-es feltűnése és a SARS-CoV-2 megjelenése között másfajta zoonózisnak. Daszak elmondása alapján az ezekben a tanulmányokban közzétett adatok világos és nagyon is valós veszélyként prezentálják a koronavírusokat, rávilágítva a jelenlegi járvánnyal kapcsolatos kulcsproblémára is, miszerint Kína vadállatai rengeteg és nagyon sokféle olyan vírustörzset hordoznak, amelyek elvileg bármikor átkerülhetnek az emberre.
Farrar Vizions projektje 2011–2017 között működött Vietnamban. Ennek során a kutatók rendszeresen mintákat vettek az állattenyésztő telepek és piacok állományából, illetve az ezeket üzemeltető emberektől is. Ezen kívül a közelben élő más állatokat, rágcsálókat, kutyákat, macskákat és denevéreket is megvizsgálták, hogy feltérképezzék a helyi vírusdiverzitást. Ez azonban csak egy pilotvizsgálat volt, és Farrar most azt tervezi, hogy a kutatás emberi oldalát egy globális immunológiai monitorozóprojektté bővíti ki, amelynek keretében folyamatosan vizsgálnák a vérellátók állományát, és mintákat gyűjtenének azoktól az emberektől, akik zoonotikus szempontból kritikus helyeken élnek.
Mazet ehhez kapcsolódva hangsúlyozza, hogy a globális tervek csak akkor működhetnek, ha hasonló projektek nem annak vannak alárendelve, hogy a fejlett Nyugatot megóvják a világjárványoktól.
A zoonotikus szempontból kritikus régiókban a helyi infrastruktúrát is fejleszteni kell, hiszen így átfogóbb monitorozás valósulhat meg, gyorsabban és helyben tudnak reagálni a járványhelyzetekre, és megfelelő egészségnevelés révén elkerülhetőbbé tehető a patogének emberre való átkerülése. Például ha a lakosság tisztában van vele, hogy a szomszédságukban potenciálisan veszélyes vírusokat hordoznak bizonyos állatok, ennek megfelelően változtathatnak viselkedésükön. A denevérürülékkel bánó guanofarmerek például fokozottan ügyelhetnek a saját védelmükre, mások pedig leszokhatnak bizonyos fajok nyersen fogyasztásáról.
A potenciális zoonotikus vírusok feltérképezése végül azért is nagyon hasznos lenne, mert ezek ellen időben el lehetne kezdeni felkészülni, például széles spektrumú antivirális szerek és védőoltások fejlesztése révén. Erre jó példát jelent a remdesivir, amelyről már a SARS-CoV-2 felbukkanása előtt igazolták, hogy hatásos lehet a koronavírusok ellen. Ehhez viszont az kellett, hogy Ralph Baric virológus és kollégái sok év alatt 200 ezer hatóanyagot teszteljenek különféle vírusok ellen.
***
Egy tényleg működő védelmi rendszerhez komoly lépéseket kell tenni, mondja Daszak. A terveket persze sok esetben gátolja a politika vagy az anyagiak hiánya, de a mostaninál jobb időpontot keresve sem találhatnánk a probléma megoldásának megkezdéséhez. Nem véletlen, hogy a SARS-CoV-2 ellen legsikeresebben védekező államok közt találjuk azokat, amelyeket 18 évvel ezelőtt a SARS a legerősebben érintett.
Kanada, Hongkong, Szingapúr és Tajvan alaposan felkészült az új krízisre, tanulva az előző járványból, Dél-Korea pedig egy 2015-ös MERS-járvány nyomán vezetett be olyan változtatásokat, amelyek különösen hatékonnyá tették a mostani védekezést.
Nagyon fontos tehát, hogy tanuljunk a tapasztalatokból, és lépjünk, mielőtt felbukkan a következő veszélyes vírus, mondja Daszak. Mert fel fog.
