Hamarosan kiderül, kik kereskedhetnek a Huawei-jel

Az Egyesült Államok a következő hetekben kiadja a szükséges engedélyeket.

Hamarosan kiderül, kik kereskedhetnek a Huawei-jel

Május végén jelentette ki Donald Trump, hogy a Huawei nemzetbiztonsági kockázatot jelent, ezért felkerült a neve egy olyan tiltólistára, amelyen azok az entitások szerepelnek, melyekkel külön engedély megszerzése nélkül nem folytathatnak kereskedelmi kapcsolatot az amerikai vállalatok. A Huawei emiatt semmilyen amerikai fejlesztéshez sem férhet hozzá anélkül, hogy arra az Egyesült Államok rábólintana. Egy ideig úgy tűnt, hogy a Huawei mindentől el lesz tiltva, de a G-20 csúcstalálkozó keretében Donald Trump kijelentette, hogy folytatni kívánja Kínával a kereskedelmi tárgyalásokat, és a Huawei pedig hozzáférhet majd az amerikai technológiákhoz. Kezdetben sokan úgy gondolták, hogy ezzel minden visszaállhat a régi kerékvágásba, de jelen állás szerint nem egészen erről van szó. A Huawei igazából egyelőre csak korlátozott szabadságot fog kapni az Egyesült Államok részéről. A Fehér Ház továbbra sem veszi le a nemzetbiztonsági kockázatot jelentő cégek listájáról.

Galéria megnyitása

A legfrissebb hír szerint az illetékes hatóságok hamarosan elkezdik majd kiadni azokat az engedélyeket, amik szükségesek lesznek ahhoz, hogy a vállalat kereskedhessen az amerikai partnereivel, akikkel eddig minden gond nélkül intézhette az ügyeit. Kettő-négy hét kell még, hogy elkezdődjön az adminisztráció. Sok részletet továbbra sem lehet tudni azzal kapcsolatban, hogy ezek az engedélyeztetések hogyan fognak menni. Nem ismertek azok a feltételi szempontok, amik alapján az elbírálások zajlani fognak, nem lehet tudni, milyen feltételeknek kell megfelelnie a cégeknek, akik kereskedelmi viszonyt szeretnének folytatni a Huawei-jel. Annyit hangsúlyozott az Egyesült Államok, hogy minden esetben az lesz az elsődleges vizsgálati szempont egy beadvány elbírálásakor, hogy milyen nemzetbiztonsági kockázatot hordozhat.

Valószínűleg szinte minden korábbi cég beadja majd a szükséges kérelmét, aki korábban dolgozott a Huawei-jel, hogy folytathassa a kereskedelmi kapcsolatát. Azt azonban nagyon nehéz megjósolni, hogy az amerikai vállalatok milyen arányban fogják megkapni az engedélyeket, de egyesek szerint nem kell attól tartani, hogy a hatóságok szigorúan lépnének fel, és ne adnának minél több cégnek zöld utat. Azzal, hogy kiszolgálja az USA a Huawei-t, az amerikai vállalatok nagyon jól járnak, szép bevételekre tudnak szert tenni – van olyan kisebb vállalat is, ami a csőd szélére kerülhetne a Huawei megrendelései nélkül. A Reuters hasábjain megjelent információk szerint a kínai alakulat 2018-ban több mint 70 milliárd dollárt költött komponensekre és technológiai megoldásokra. És ennek egy egészen jelentős része került az Egyesült Államokban működő cégekhez, a lap számításai szerint 11 milliárd dollár vándorolt olyan vállalatokhoz, mint a Qualcomm, az Intel vagy éppen a Micron.

Galéria megnyitása

A Huawei üdvözölte a döntést, hogy tovább folytathatja a működését az amerikai fejlesztések felhasználásával, de igazából nem fogadta felhőtlen örömmel a dolgot. A vállalat továbbra is azt hangsúlyozza, hogy nincs semmilyen bizonyíték, ami alapján úgy kellene kezelni, hogy nemzetbiztonsági kockázatot jelent bárkire nézve. És csak azt tartja teljesen elfogadható döntésnek, ha lekerül a neve a feketelistáról, nem elégedik meg azzal, hogy az Egyesült Államok a saját akarata szerint, átmeneti megnyugvást biztosító engedélyeket oszt ki a partnerei számára.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap