Oldal I.

A 2004-es év máig a legemlékezetesebb, ha legendás FPS játékok megjelenéséről van szó. Far Cry, Half-Life 2, Doom 3... bizony, valódi remekművek láttak napvilágot akkoriban, s a játékosok csak úgy kapkodták a fejüket. Mindenki érdeklődve várta tehát a folytatást, ám sajna 2005 már nem volt ilyen "látványos". Akadt azonban egy cím, ami máig kitörölhetetlen a stílus megszállottainak emlékezetéből. Ez volt a F.E.A.R. (a pontoktól eztán eltekintek), melyet a Monolith csapata készített, akik már letették a névjegyüket a No One Lives Forever, az Aliens vs. Predator és a Blood sorozatokkal. Új FPS-ük pedig ismét tarolt. Elképesztő mesterséges intelligenciája máig etalon (egyedül talán a S.T.A.L.K.E.R. játékoknak és a Halo 3-nak sikerült megközelítenie), grafikája pedig sokak állát ejtette le. Hosszú időt vártunk, mire elérkezhetett a folytatás (a Sierra katasztrofális kísérletei nem tartoznak a szériához), az elvárásokat a maximumra tornászva. Kemény évek vannak mögöttünk, sok kemény FPS játékkal (Crysis, a fentebb már említett darabok, a HL2 folytatásai, stb.), és biz az idei mezőny sem egyszerű ellenfeleket sorakoztat fel (Killzone 2, ugye...). Vajon a klónkatonák mindezzel a túlerővel is sikerrel veszik fel a harcot?

"Ha valakit gyűlölettel teli erőszak ragad a halálba, egy átok marad hátra..."

A FEAR annak ellenére, hogy fantasztikus játék volt, sajna korántsem volt tökéletes. A sok szűk folyosó egy idő után monotonná tette a játékmenetet, amin a sok egyforma ellenfél sem segíthetett. A történet pedig bár rengeteg potenciát hordozott, mi több, jó is volt, nagyon rossz formában került tálalásra. A játékosok nagy része így a mai napig nincs tisztában vele, mi is történt 2005-ben az Armacham irodakomplexumában, s hogy úgy összességében miről is szólt a játék. Pedig nem árt, ha világosak a fejlemények, mert a második rész erősen épít az elsőre. Nem élvezhetetlen akkor sem, ha valaki nem ismeri az régi FEAR-t, de nagyon sok utalást és szereplőt nem fog érteni. Épp ezért ajánlatos a játék előtt utána olvasni a sztorinak.

Maga a játék kicsivel az első rész befejezése előtt kezdődik. Ebből kifolyólag hősünk ezúttal nem Alma természetfeletti képességekkel megáldott fia lesz, hanem Michael Becket őrmester, aki épp egy irodaházat igyekszik kitakarítani a gonosz anyacég (Armacham - kb. az itteni UAC-nek felel meg, vagyis egy fegyverekkel kísérletező, minden erkölcsi határt áthágó vállalat) zsoldosaitól. A dolog azonban rosszul sül el, mert a városban nukleáris robbanás következik be. Michael megsebesül, s nemsokára az első rész egyik - akkor még személyesen meg nem jelent - főkolomposa, Genevieve Aristide kezére kerül. A hölgyemény nem is tétlenkedik, elrendeli a cég orvosainak, hogy genetikai módosításokkal turbózzák fel a haldokló katona reflexeit. Az eredmény innentől ugyanolyan időlassítás-képesség, mint amilyennel az első rész főszereplője bírt. Többet magáról a történetről nem szeretnék elmesélni, mert tényleg nem rossz, és érdemes magunknak megtapasztalni. Egyedül a befejezéssel nem voltam megelégedve. Félreértés ne essék, nem magával a végkifejlettel van a bajom, mert az önmagában meglehetősen tetszetős és érdekes lett. Csupán ennél egy kicsit több konkrétumra számítottam, ez minden.

Oldal II.

A történetmesélés itt sem tökéletes. Az addig rendben van, hogy kapunk pár jól megrendezett in-game videót és több direkt tájékoztatást, mint az első részben, de az, hogy itt telefonbeszélgetések helyett naplójegyzeteket olvastat velünk a játék, nem valami nagy előrelépés. Ezek nélkül pedig nem tér ki a program a részletekre, így aki egy kicsit többet akar megtudni arról, hogy mit miért is csinál épp, kénytelen leállni egy sarokban és olvasgatni a PDA-k tartalmát. Nagyon szeretem ezt a módszert, hisz anno a System Shock 2, a Doom 3 és a Bioshock is remekül élt vele. A gond ott van, hogy azok a játékok lassabb lefolyásúak voltak, míg a FEAR 2 megint az akcióra alapoz. Az pedig, hogy a nagy darálások között megállunk művelődni, nagyon kizökkent a játékmenetből.

Az Alma nem esett messze a fájától..

Maga a játékmenet szinte teljes egészében az első rész által kitaposott ösvényen halad. Most is az akció áll a főszerepben, vagyis méterről-méterre kell keresztül küzdenünk magunkat a csapatokban támadó ellenfeleken. Ennek ellenére a fejlesztők igyekeztek pótolni az előző rész hiányosságait, így most millió és egy helyszínt be fogunk járni, elfelejtve ezzel az állandó irodatermeket és gyártelepeket. Persze elsősorban itt is ezek dominálnak, de az utcai jelenetek a teljesen romba dőlt városban igazi telitalálatot érnek. A zárt helyszínekből is sokfélével fogunk találkozni, így nem érezzük majd, hogy mindig ugyanott vagyunk. A pályák pedig nagyon jók, ki merem jelenteni, hogy a FEAR 2 egyik legnagyobb erőssége rejlik bennük. A metró sötét alagútjait hosszú ideig nem fogjuk elfelejteni, miképp a hatalmas krátert sem a város kellős közepén. Ha pedig valaha azt feltételeztétek, hogy az iskolátokban valami szörnyű dolog zajlik, itt bebizonyosodik, hogy igazatok lehetett!

A játékban néha kapunk magunk mellé társakat is, egész pontosan egységünk tagjai időről időre felbukkannak a történetben. Persze a horrorfilmekből és játékokból már mindnyájan tudjuk, hogy ez az idill nem lehet tartós, így szinte itt is az első pillanattól elszakadunk majd bajtársainktól, hogy egyedül nézzünk szembe a gonosszal. Az időlassítás most látványosabb és klasszabb, mint valaha, a horror elemek pedig nagyobb számban képviseltetik magukat. Ennek örülhetünk, de nekem mégse sikerült átélnem a dolgot. A FEAR első része se ijesztett meg soha, és ez igaz volt a Project Originra is. Alma néha nekünk támad, bevon a hallucinációiba, megpróbál ránk ijeszteni, de mindez közel sem olyan hatásos, mint én azt vártam. Ez nem baj persze, a játék ettől függetlenül nagyon hangulatos, és abban is biztos vagyok, hogy sok játékosnak be fog jönni a régimódi ijesztgetés. Mindössze annyi a helyzet, hogy a Penumbrat most sem sikerült überelni.

Oldal III.

Fegyverek és ellenfelek terén a dolog fejlődött egy picit. Ezúttal nem csak zsoldosokkal és klónkatonákkal fogunk szembenézni, hanem az Armacham egyéb szörnyszülöttjeivel és néhány természetfeletti ellenséggel is. Újdonság, hogy ha egyik ellenfelünk túl közel kerül, akkor gombok nyomogatásával kell leráznunk magunkról. A pár hete bemutatott Shellshock 2-től eltérően itt remekül működik a dolog, én egyedül a billentyűkiosztással nem voltam elégedett, ám át lehetett kalibrálni. Az AI-ra nincs is igazán szó... olyan jó! Komolyan, nem hittem volna, hogy a FEAR-t felül tudják múlni, de sikerült. A katonák remekül használják a fedezékeket, összedolgoznak, osztagokban mozognak, és egyszer sem hibáznak. Az egyedüli probléma a játék nehézsége, ami viszont hagy némi kívánnivalót maga után. Nem elég, hogy a bakák hamar fűbe harapnak, de az időlassítás miatti előnyünkből kifolyólag már-már szégyenletes, amit művelünk velük. Ajánlom, hogy mindenki nehéz fokozaton essen neki az akciónak, mert a közepes nem nyújt kihívást. Ha esetleg a későbbiekben mégis meggondolná magát, az opciók menü alatt (Esc billentyű) bármikor válthatunk szintet.

Az ismertebb fegyverek megmaradtak a FEAR-ből, de jött pár újdonság, amik épp elég szórakoztatóak a kiemeléshez. A játék közepe felé kézhez kapott plazmaágyú gyakorlatilag az id-féle BFG monolithos megfelelője, míg a későbbiekben felszedhető lézerfegyverrel sem kell visszafognunk magunkat. Ennek ellenére sajnos az arzenál nagy része szakaszokra lett specializálva, így egy-egy különösen élvezetes pillanattól eltekintve a géppisztolyoknál maradunk majd. Mielőtt még elfelejtem, a szöglövő visszaköszön, úgyhogy ismét falra akaszthatjuk kedves barátainkat.

Van a fegyvereknek egy speciális fajtája, amikről eddig nem beszéltem. Ezek a lépegető harci mech-kek, amiket itt Power Armornak neveznek. Nos, ezek a masinák a FEAR 2 tankjai, s ugyan nem lesz sok alkalmunk a volánjuk mögé pattanni, amikor mégis megtehetjük, az felejthetetlen élmény lesz. Valódi félistennek érezzük majd magunkat bennük, hála a kifogyhatatlan lőszerkészletnek. Sajnos azonban ez a rész is szenved némi hibától. A kép ilyenkor túl szemcsés, ezért néha alig látunk valamit, és ezen az inframód sem javít túl sokat. Ennek ellenére ajánlom, hogy ne fukarkodjatok a rakétákkal!

Oldal IV.

Külcsín és belbecs

Manapság sajnos nagy divat a játékokat kizárólag a grafikájuk alapján megítélni. A FEAR 2 ilyen tekintetben szerencsétlen fecske, mert bár szerintem nagyon jól néz ki, a konkurenciával nem képes felvenni a versenyt. Konzolos téren a Killzone 2, míg PC-sen az idén két éves Crysis veri talajba a Monolith Jupiter EX motorját. A készítők azonban nem adták fel, s amit nem tudtak nyújtani technikában, azt igyekezték pótolni designban és barátságos gépigényben. A tesztmasinán (AMD X2 4400+; HD3870; 6 giga ram) nagyon szépen futott 720p-s felbontásban, maximális beállítások mellett, egyedül csak a folytonos swapelés akasztotta meg. Ennek okára azonban nem leltem rá, sőt, erre többen is panaszkodtak, az enyémnél sokkal erősebb gépekkel is. Lehet, hogy a kódból ered a dolog, de sebaj, majd kijavítják. Mellesleg megjegyzem, hogy nem találkoztam bugokkal, ami manapság nagyon ritka. Egyetlen egy katonát láttam, aki a falnál állva várta a halált, de mentségére legyen szólva, hogy messze volt tőlem, s a tetejébe csak egy klón volt. Lehet, bezavartam a radarjaiba, ki tudja... ?

A textúrák és a modellek szuperül néznek ki. A karakterekre nagyon sok türelmet és időt szántak, s ez meg is látszik rajtuk, mert nagyon aprólékosak. A különböző speciális effektek is a helyükön vannak, a vér pedig ömlik literszám. A fizikával viszont már nem vagyok elégedett. Az addig oké, hogy a nagyobb lőszerek lebontják az oszlopokat, és hogy a rongybaba fizika még sosem volt ilyen élethű, de a vékony faasztal ezzel kontrasztba állítva már enyhén szólva is röhejes fedezék. Jópofa apróság, hogy több dolgot is magunk elé boríthatunk, hogy védelemre leljünk mögöttük, de mindez felesleges, mert a játék túl könnyű. A pályadesign viszont csillagos ötös. Nincs túl sok fajta tereptárgy, de ezeket épp a legjobb kombinációban pakolja ki elénk a program, s bizony mondom, nincs panasz. Az utcai pályák pedig a legjobb világvége játékrészek, és pont.

A hang és a zene zseniális, minden eddigit felülmúl, amit hallottam. Na jó, ez talán barokkos túlzás, de nekem nagyon bejött a katonák rádióhangja és a sejtelmes, főként elektronikus zene. Hihetetlen atmoszférát teremt a szobában a program, így tényleg elégedetten csettinthetünk. Ritkán ragad annyira magával egy FPS világa, mint tette azt a Project Originé. Legutóbb talán csak a S.T.A.L.K.E.R. első részét élveztem ennyire. Mindezt pedig úgy oldotta meg a játék, hogy se nem túl hosszú, se nem túl rövid. Lineárisnak meg lineáris, de szerencsére nem olyan kínzóan, hogy ez zavarjon bennünket. Van viszont egy hiányosság, amiről kénytelen vagyok megemlékezni. Ez pedig az újrajátszási érték. Nos... itt erről nem igen beszélhetünk. Ha végigvittük a játékot, az biz megmutatott mindent, így nem vesz rá bennünket arra, hogy újra és újra levegyük a polcról. Persze ez nem igazán szokott gond lenni egy FPS esetében, mert ha már véget ért a harc...

Oldal V.

Csoportos félelem

... jöhet a multiplayer mód, ami viszont minden téren nagy csalódás. Gyakorlatilag alig van valami újdonság benne, így aki az első rész hihetetlenül adrenalin pumpáló összecsapásait várja, jobban teszi, ha inkább tovább gyűri a (z amúgy is ingyenes) FEAR Combatot. Az időlassítás még mindig jó móka, és az Armored Front mód sem lett rossz (itt a Power Armorokkal mehetünk egymásnak), mégis érezhető, hogy ezt a részét elhanyagolták a játéknak. Nincs igazi vonzó ereje, így nem fogjuk magunkkal vinni a lan-party alapvető tartozékaként. Nagy kár.

Összegzés...

Nekem minden hiányossága ellenére is nagyon tetszett a FEAR 2. Való igaz, hogy nem lesz belőle klasszikus vagy mérföldkő, mint az első részből, de garantálom, hogy nem lesz csalódás az eredeti játék szerelmeseinek. Az, hogy a konkurenciában mennyire állja meg a helyét, már más kérdés. Rengeteg játék van odakint, ami meg tudja szorítani, az eljövendő nagy címekről pedig még nem is beszéltünk. Ennek ellenére mégis ajánlhatom a játékot, mert önmagában értékelve megéri beszerezni. A viszonylag magas pontszám a játék remek atmoszférájának szól.

Chocho