Robert Lachlan, a londoni Queen Mary Egyetem biológusa és társai 2008–2009 folyamán összesen 615 hím sármány dalát vették fel, majd egy akusztikai elemző szoftverrel gyakorlatilag hangról hangra analizálták a dallamokat. A vizsgálatból az derült ki, hogy a madarak gyakorlatilag mindannyian ugyanazokat a nótákat fújják: a vizsgált állatok mindössze 2 százaléka tért el a többiek által képviselt normától.

Mindez annak köszönhető, hogy ahogy azt a szakértők megfigyelték, a fiókák elképesztő pontossággal tanulják meg szüleiktől a dalokat. Tanulás közben ráadásul nem fektetnek energiát minden egyes dallam elsajátításába, hanem csak azokat a darabokat „magolják be”, amelyeket a legtöbbet hallanak. Ilyesfajta konformizmust pedig, vagyis hogy az egyén azt csinálja, amit a többség, egészen mostanáig csak az emberek körében figyeltek meg a szakértők.

A többséghez való alkalmazkodás és a tökéletes utánzás képességének eredményeként a mocsári sármányok dalainak „toplistája” a vizsgálatok alapján nagyon régóta változatlan. „Ezzel a két hozzávalóval rendkívül stabil hagyományok teremthetők. Azok a dalok, amelyeket ma hallhatunk Észak-Amerika mocsaraiban, 1000–1500 éve gyakorlatilag változatlanul szólhatnak” – mondja Lachlan.

A most megjelent tanulmány az egyik első olyan munka, amely a madárdalok hagyományőrzését vizsgálja. A kutatás ezen új vonala pedig az emberi kultúrával való összevethetőség mellett azért is érdekes, mert segíthet felmérni, mekkora hatással van az állatokra a változó környezet.

Az emberi tevékenység nyomán, az utak, városok építésével és a földterületek megművelésével a madarak egykor egységes élőhelyei fragmentálódnak, és a populációk izolált csoportokra szakadnak szét. Ez a fajta változás pedig bizonyos vizsgálatok szerint komolyan gátolja az énekes madarak körében a kulturális továbbörökítést is. A mostani vizsgálat eredményei alapul szolgálhatnak arra vonatkozóan, hogy a mocsári sármányok esetében milyen változásokkal jár a terjeszkedő emberi jelenlét.