A DeepSeek rövid idő alatt felforgatta a mesterséges intelligencia világát, és sokak szívébe lopta be magát, de ezzel párhuzamosan a betiltása mellett is egyre több döntés születik. Az elmúlt napokban egyre több tiltó intézkedésről számolhat be a média, kicsit olyan érzésünk van, mintha csak arra vártak volna sokan, hogy valaki meglökje az első dominót, a többi már megy magától.

Nagyon sokan tekintenek aggodalommal a DeepSeekre, és kezelik a szolgáltatásait biztonsági kockázatként. Több különböző kritika is felmerült a platformmal kapcsolatosan, és látni kell azt, hogy ezek egyike sem alaptalan. Általában két fő problémát látnak a kínai chatbotot illetően, az egyik az, hogy az adatkezelési rendszerében lehetnek problémák, a másik pedig a származása, hogy Kínából jön, és éppen ezért a kormány hozzáférést kérhet az adataihoz.

Galéria megnyitása

A DeepSeeknek volt már adatvédelmi incidense, amit szerencsére a probléma kiderülését követően azonnal orvosolt. Egy ideig egy adatvédelmi hiányosság okán hozzá lehetett férni némi ügyeskedéssel mások beszélgetéseihez, és ezzel együtt akár érzékeny személyes információkhoz is. A cég gyorsan cselekedett, így ebből talán nem lett gond, de nem tudni, hogy rejlenek-e még hasonló biztonsági rések a rendszerben.

Az pedig mindig, minden kínai cég kapcsán aggodalomra fog okot adni, hogy az ottani szabályozások lehetőséget adnak a kormánynak és a rendvédelmi szerveknek az adatok „kölcsönzésére”, ha arra igényt tartanak.  

USA

A tiltás eszközéhez először az Egyesült Államok haditengerészete nyúlt. Ezen a fronton friss fejlemény, hogy már Pentagon és a NASA munkavállalói sem használhatják a DeepSeek által fejlesztett chatbotot. Ezt a modell eredetéhez és felhasználásához kapcsolódó potenciális biztonsági és etikai aggályokkal magyarázták, nincs ennél mélyebb indoklás. Továbbá úgy hírlik, hogy az USA már fontolgatja a teljes kormányzati tiltást is, de ezt egyelőre nem rendelték el.

Tajvan

A DeepSeek tiltása mellett döntött már Tajvan is, a kormány határozata alapján minden közigazgatási dolgozónak el kell távolítania a generatív MI chatbotot az okostelefonjáról és minden egyéb eszközről. Úgy vélik, hogy komoly biztonsági fenyegetést jelent a DeepSeek fejlesztése, és az biztos, hogy Tajvan esetében ez a félelem nem tekinthető alaptalannak.

Ausztrália

Ausztráliában is hasonlóképpen járt el a kormány, az összes munkavállalóját eltiltotta a DeepSeek fejlesztésének alkalmazásától. Biztonsági kockázatként tekintenek a mesterséges intelligenciára, annak működésére és gyors térnyerésére. A médiának úgy nyilatkozott Tony Burke, ausztrál belügyminiszter, hogy az ország nemzetbiztonságának megóvása, garantálása érdekében hozták meg ezt a döntést.

Dél-Korea

A tiltás mellett döntött a dél-koreai kereskedelmi, ipari és energiaügyi minisztérium is, átmenetileg minden dolgozót arra szólítottak fel, hogy távolítsa el a szoftvert a készülékéről, és tartózkodjon a szolgáltatás használatától. Ezen felül a kormányhoz köthető Korea Hydro & Nuclear Power vállalatnál is tiltólistára került a szolgáltatás. Továbbá figyelmeztették a kormányzati munkavállalókat az MI chatbotok általános veszélyeire, itt viszont nemcsak a DeepSeekről, hanem a ChatGPT-ről is szó volt. Az illetékes koreai szervek felvették a kapcsolatot a DeepSeekkel, betekintést kértek a cég adatkezelési eljárásaiba, hogy megbizonyosodhassanak annak megbízhatóságáról.

Olaszország

Európában elsőként Olaszország döntött úgy, hogy harcba száll a kínai MI-vel. Az olaszok határozottsága nem meglepő, ők a GDPR-ra hivatkozva hozták meg ezt a döntést.

Nem először lépnek fel elsőként technológiai cégekkel szemben az öreg kontinensen, korábban a ChatGPT-t is betiltották egy időre. Az adatvédelmi hatóságok szerint a DeepSeek nem felel meg az uniós adatvédelmi rendeletnek, ezt pedig a cég nem is vitatja, a jelek szerint úgy gondolta, hogy ez rá nem vonatkozik, ezt a vélekedést viszont az olaszok nem osztják.

Ugyancsak a GDPR-re hivatkozva más EU-s országok is vizsgálják a vállalat működését, ide sorolható Franciaország és Belgium. Ezeken a helyeken még nem döntöttek a tiltásról, nem úgy, mint Hollandiában.

Galéria megnyitása

Hollandia

Hollandia már beállt azoknak a sorába, akik fellépnek a DeepSeek ellen. A közszolgálati dolgozóknak el kell távolítania az eszközeiről a DeepSeeket, nem használhatják a csevegőbotokat. Kémeszköznek bélyegezték a generatív MI-t. A holland adatvédelmi hatóság már az elmúlt héten megkezdte a DeepSeek vizsgálatát, és ezzel párhuzamosan óvatosságra intette a lakosságot. Elsősorban arra igyekeztek felhívni az emberek figyelmét, hogy érzékeny személyes adatokat ne adjanak meg, miközben a chatbottal beszélgetnek.

Ezt persze mindig érdemes elmondani az MI chatbotok kapcsán, általános érvényű jó tanács ez, de a hollandok a DeepSeek esetében különösen tartanak attól, hogy az adatok rossz kezekbe kerülhetnek. Annak pedig beláthatatlan következményei lehetnek, ha a kínaiak nagy mennyiségű érzékeny felhasználói adatot tudnak összegyűjteni egyebek mellett a chatbottal folytatott beszélgetéseknek köszönhetően.

Borítékolhatóan lesznek még országok, ahol valamilyen szinten korlátozni, tiltani fogják a DeepSeek használatát, csak az a kérdés, hogy ki lesz a következő. Európában és a világ más tájain is hozhatnak ilyen rendelkezéseket a vezetők.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

20 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
marc23
marc23
2025. febr. 10. 16:23
#4

Ez azt jelenti, h felnek a kinai lehallgatastol! De azt is jelenti, attol nem felnek, h az usa hallgatja le oket? Csak m nem latom, h a chatgpa gemini stb AI-k be lennek tiltva! Mindkettonek nyilt a forraskodja, szval ellenorizheto, ha meg az baj, h kinaik hozzafernek a szervereken atmeno adatokhoz, akkor abba nem gondolnak bele, h az amcsik is hozzafernek ugyan ugy a chatgp szerverein folyo kommunikaciohoz? V annyira naivak ill meg biznak az usaban, h majd ok nem fognak kemkedni? :D a nemetek utan is kemkedtek, nem is olyan reg. V azt hiszik, h szovetsegesei az usanak? :D naiv  v ostoba banda -,-

Christoferus
Christoferus
2025. febr. 12. 7:38

@Busterftw Rettentő naív ember vagy.

thestock
thestock
2025. febr. 10. 16:06
#3

Ez a szankció a békét szolgálja, nem!? :-D sírjatok komcsik!

thestock
thestock
2025. febr. 10. 20:28

@GhanBuri meglep a kioktatásod, számonkérésed, miután többször is csak egy táncoló trámpra futotta.

Mi értelme kell hogy legyen? A gúnyolódás zavar, de a komolyan írt, hasonló szellemi színvonalú hozzászólás nem? Rabolom az olvasók idejét? Azt látod, hogy az ilyen tematikájú cikkeknél konstruktív beszélgetés folyik? Meg lehet nézni a pár nappal ezelőtti szankciós cikkre milyen "konstruktív" válaszokat kaptam :-D

Apropó gúnyolódás: a legtöbbször olyan fszságokkal ironizálok, amit már más elsütött - és nem poénból. Szócal jah, úgy gondolom, vannak akik így gondolkodnak, és ezzel nem az a probléma, hogy nem úgy ahogy én.

Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2025. febr. 10. 15:05
#2

Annyira tökösen ajánlanak legalitásában problémás módszereket a VPN-ek felhasználására (licencjogok miatti régiókorlát megkerülése például), kíváncsi vagyok melyik reklám lépi meg először, hogy "ja, és a DeepSeek-et is eléred vele". :D

Amúgy ha ennyi helyen be van már tiltva akkor miért még mindig "The server is busy. Please try again later."?

pepeno1
pepeno1
2025. febr. 10. 15:04
#1

USA betiltotta, ezért a "szatelit államok" mint Tajvan, Dél-Korea meg Ausztrália is rögtnön betiltotta. Milyen érdekes.

Elvileg a DeepSeeknek is nyílt a forráskodja, nem? Akkor meg nincs olyan szakértő, vagy szakértői csoport ezekben az országokban, akik felül tudnák vizsgálni a DeepSeek kódját?

Élből tiltani valamit, mert kínai, elég nagy elfogultságnak tűnik.

JunkyJohn
JunkyJohn
2025. febr. 17. 8:01

@Geralt_of_Trivia Gondolom mennyire e2e az a titkosítás, ha belegondolok, hogy a Telegram vezerigazgatojat par honapja letartoztattak terrorcselekmenyek tervezesenek tamogatasa cimszoval Franciaorszagban, mert valodi e2e titkositas -volt- az applikaciojukban.

Azota gondolom kapott egy fasza kis backdoort az app es mindenki boldog.

Vissza az oldal tetejére