EGYRE NÖVEKSZIK AZ AMD ÉS AZ ARM RÉSZESEDÉSE A SZERVERPIACON

Ez persze még mindig nem veszélyezteti az Intel egyeduralmát: a vállalat jelenleg 93% feletti piaci részesedést tudhat magáénak.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2020. dec. 14. 7:51
Egyre növekszik az AMD és az ARM részesedése a szerverpiacon

A szerverek piacán az Intel egyeduralma még mindig nincs igazán komoly veszélyben, ám a konkurencia szépen lassan növeli piaci részesedését: az AMD mellett az ARM lapkái is szép tempóban terjeszkednek a szerverek szegmensében. Az IDC legfrissebb elemzése alapján a 2020-as év harmadik negyedévében a teljes szegmens 2,2%-os növekedést produkált éves szinten, így 22,6 milliárd dollárra rúgott a teljes árbevétel, viszont a leszállított termékek száma picivel csökkent, így ezúttal 3,1 millió darabot tett ki.

Az egyes gyártók eredményeit vizsgálva az látható, hogy az ARM esetében éves szinten igencsak figyelemreméltó, 430,5%-os növekedés mutatkozott, ami elsőre megdöbbentően jó eredménynek tűnhet, ám azt sem szabad elfelejteni, hogy az ARM alapú szerverek a teljes piachoz képest igen csekély árbevételt generálnak, így összességében nagyon alacsony piaci részesedéssel büszkélkedhetnek.

Az AMD processzorral szerelt szerverek szintén szép növekedést produkáltak éves szinten, hiszen 112,4%-kal nőtt a belőlük befolyt teljes árbevétel, ám a vállalat piaci részesedése még így is csak 6,6%-ot képvisel, ami az Intel 93,4%-os eredményéhez képest elenyésző. A részesedés növelésében sokat segíthet majd a ZEN 3 alapú EPYC generáció, amelynek tagjai 2021 első negyedévében jelenhetnek meg a szervergyártók kínálatában.

Galéria megnyitása

Az OEM és ODM partnerek teljes árbevételét nézve azt láthatjuk, hogy a Dell foglalja el az első helyet a maga 16,65%-os piaci részesedésével, míg a második a HPE, amely 15,94%-os részesedést tudhat magáénak. A harmadik a 9,37%-os piaci részesedést birtokló Inspur, a negyedik a Lenovo 5,88%-kal, míg az ötödik a Huawei a maga 4,87%-os szeletével.

Az ARM háza táján egyébként további növekedés várható az elkövetkező évek során, ugyanis a vállalat új lendületet kaphat azáltal, hogy az Nvidia felvásárolta, így könnyen lehet, hogy a nem is oly távoli jövőben Nvidia márkanévvel ellátott ARM processzorokkal is találkozhatunk a szerverek szegmensében.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

12 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
manbali82
manbali82
2020. dec. 14. 18:59
#2

Szóval akkor ezért nincs Google szolgáltatás... :S :D

ZoliS
ZoliS
2020. dec. 14. 10:32
#1

Csak a vak nem látja, hogyan zuhan az Intel. https://www.youtube.com/watch?v=JPGMKXUXiI8

tomchee
tomchee
2020. dec. 15. 0:22

@Mosdatlan_falusi  660%!!! ne kicsinyítsd te fanboy!!!!

Vissza az oldal tetejére