Az Apple és Elon Musk között volt némi összezördülés a múlt héten, de elvileg mindent sikerült rendezni, és Tim Cook személyesen is találkozott az üzletemberrel. Most viszont úgy fest, hogy Musk azért teljesen nem törődött bele abba, hogy mennek a dolgok az Apple háza táján.
A jelek szerint lehet, hogy rendeződtek a kapcsolatok az Apple és a Twitter között, de azért Musk abba nem akar beletörődni, hogy az iOS operációs rendszert használó eszközökről ne tudja begyűjteni azt a 8 dollárt, amit a Twitter Blue előfizetésért kér. Kivételt senkivel nem tesz az Apple, mindenkinek meg kell fizetni azt a sarcot, ami az App Store használatával jár. A megoldás pedig erre kizárólag az lehet, ha egyszerűen magasabb árat szab Musk azoknak, akik iPhone-on vagy iPaden akarnak előfizetni.
Az Apple 15 vagy 30 százalékos részesedést szed a felületein keresztül történő kifizetésekből, és nem engedélyezi az előfizetéseknél a külső fizetési falak használatát. Azok tudják megúszni 15 százalékos „adóval”, akiknek az éves bevétele 1 millió dollár alatt marad a platformon. A Twitter értelemszerűen ezt a keretet egészen biztos, hogy átlépné, szóval mindenképpen 30 százalékot kellene befizetnie az Apple kasszájába, ami elég jelentős összeg. Így annak érdekében, hogy megfelelően kompenzálva legyen, jóval drágábban kéne adnia a Blue-t az iPhone-t használóknak.
A The Information pedig belső forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy ezt meg is fogja lépni Musk. Akár 11 dollárt is elkérhet majd a Twitter azoktól, akik a Blue előfizetést az iOS-es eszközükön szeretnék rendezni. Azonban ez még nem minden, ugyanis a lap még azt is hozzá tette, hogy Musk a webes felületen történő előfizetésnek csökkentheti is az árát, hogy azt tegye vonzóbbá. A weben ugyanis senkinek nem kell semmilyen extra pénzt fizetnie a szolgáltatásnak, a teljes összeg a Twitter zsebébe kerül. Mindössze 7 dollár lehet majd a webes Twitter Blue előfizetés ára.
Múlt hónapban a Twitter Blue egyszer már elindult, akkor kizárólag az iOS felhasználók egy részének volt elérhető. Abban az esetben 7,99 dollárt kellett az előfizetésre kiadni, de ebből még 30 százalék az Apple-höz került, szóval nagyjából 5,6 dollár bevétele volt belőle a vállalatnak. Ha 11 dollárt kér a Blue-ért a Twitter, akkor már csaknem 8 dollár landol a kasszájában a sarcokat követően. Elon Musk pedig bőszen mutogathat az Apple-re, hogy neki köszönhető a magasabb előfizetési összeg.
Arról nem esett szó a The Information mostani jelentésében, hogy mi lesz a helyzet az Android esetében. Ez azért érdekes, mert a 30 százalékos adót egyébként a Google is beszedi a vásárlások, előfizetések árából. De a keresőóriás bizonyos esetekben rugalmasabbnak mutatkozik, és nem tiltja erőteljesen azt, hogy külső fizetési lehetőséget is felkínáljon az adott szolgáltatás.
A pletykák szerint a Twitter Blue fokozott ellenőrzés mellett indul majd újra, és meg lesz szabva az is, hogy például a frissen regisztrálók nem fizethetnek elő. Így a botok seregét részben el tudja majd hárítani a mikroblog.
Az előfizetők kapnak majd kék pipát, és bevezetésre kerül több színjelzés is. Akik előfizetnek, hosszabb hang- és videóanyagokat tölthetnek majd fel, kevesebb reklámot fognak látni, és nagyobb fókuszt kapnak az algoritmustól, de más előnyökre is számítani lehet. Szóval nemcsak a kék pipát árazza be vele Musk, hanem sokkal többet is nyújt az előfizetőknek, mint korábban.
A Twitter Blue-nak már egy ideje el kellett volna indulnia, de már korábban jeleztük, hogy Elon Musk irányítása alatt hozzá kell szokni ahhoz, hogy az ilyen dátumokat nem különösebben kell komolyan venni. Ez pedig nem is baj, ha cserébe tényleg jól lesz ezúttal összerakva az előfizetés, és nem kizárólag a pénzszerzés lesz a célja, hanem ténylegesen megtörténik például az emberek hitelesítése is.