AKÁR A 114 CELSIUS FOKOT IS ELÉRHETI AZ APPLE MACBOOK AIR M3-AS SOC EGYSÉGE TELJES TERHELÉS MELLETT

Az említett hőfok szépen lassan visszacsökken 100 Celsius fok köré, ám ez sajnos a teljesítmény visszaesésével is jár. Mivel a MacBook Air nem egy mobil munkaállomás, komolyabb terhelést az esetek többségében úgysem kap majd.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2024. márc. 14. 11:35
Akár a 114 Celsius fokot is elérheti az Apple MacBook Air M3-as SoC egysége teljes terhelés mellett

Az Apple MacBook sorozatának legújabb MacBook Air modelljei, amelyek 13,3 hüvelykes és 15,6 hüvelykes képátlójú kijelzővel érkeznek, az elmúlt hét folyamán jelentek meg, fedélzetükön az Apple legfrissebb SoC egységével, az M3-as modellel. Az újdonságokkal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat korábbi hírünkben összegeztük, és azóta arra is fény derült, hogy a 256 GB-nyi tárhellyel rendelkező alapmodell végre tisztességes olvasási és írási tempó elérésére képes. A tesztek azóta folytatódtak, most viszont a SoC üzemi hőmérséklete játszotta a főszerepet, így terheléses tesztekre is sor került, amelyek során igencsak magas üzemi hőfokot sikerült mérni.

Galéria megnyitása

Mióta az Apple MacBook Air sorozatának tagjai áttértek az Intel alapú processzorokról az Apple Silicon sorozatú SoC egységekre, azóta a termékek passzív hűtéssel rendelkeznek, ami zajszint szempontjából mindenképpen jó hír, komolyabb terhelés hatására azonban hajlamosak látványosan melegedni, ami idővel a teljesítmény csökkenését eredményezi. Az az úgynevezett „throttling” folyamat eredménye, amelynek során a rendszer csökkenti a magfeszültséget és az órajelet a processzormagok és/vagy az iGPU esetében, ezzel csökkentve a fogyasztást és a hőtermelést is.

Az M3 alapú verzióknál a jelek szerint képes szokatlanul magasra kúszni az üzemi hőfok, ha huzamosabb ideig csúcsra járatják a processzormagokat és az iGPU-t. A 15,6 hüvelykes modellnél a Max Tech tesztje szerint a 3DMark Wild Life Extreme és a Cinebench 2024 teszt alkalmával a legforróbb processzormag egyaránt elérte a 114 Celsius fokos értéket. Terhelés alatt a CPU és a GPu hőfoka sorrendben 107 és 103 Celsius fok volt átlagban, ami már a házon is érezhető volt, az ugyanis 46 Celsius fokos felületi hőmérsékletet mutatott a legforróbb pontján. A 114 Celsius fokos hőmérséklet huzamosabb ideig természetesen nem tartható, így idővel 100 Celsius fok környékére csökkent a SoC hőfoka, ami még mindig magas, de ez a szint elfogadott az iparágon belül. Az M2 alapú MacBook Air szintén hajlamos volt melegedésre teljes terhelés alkalmával, de ennyire forrónak azért nem igazán bizonyult.

A melegedés visszaszorítására beinduló „throttling” folyamat természetesen a teljesítmény csökkenésével jár, ami CineBench R23 alatt a Tom’s Hardware tesztje szerint azt jelenti, hogy a 15,6 hüvelykes modellnél 10%-kal, a 13,3 hüvelykes példánynál pedig nagyjából 20%-kal alacsonyabb pontszámok születnek a legjobb eredményhez képest, ami jellemzően a szoftver első lefutásakor készül. A GPU teljesítménye szintén visszaesik ilyenkor, a Max Tech tesztjében például azt tapasztalták, hogy a legjobb és a legrosszabb eredmények között 27%-os különbség mutatkozott a 15,6 hüvelykes MacBook Air modellnél.

Igazából a MacBook Air nem is arra való, hogy CPU- és GPU-intenzív feladatokat futtassanak rajta, így a fenti mérések eredményei az átlagfelhasználók számára nem feltétlenül relevánsak. Idővel kiderül, hogy ezek az extrém magasnak tűnő hőfokok okoznak-e problémákat hosszabb távon, ám a célközönség esetében valószínűleg nem. A CPU- és GPU-intenzív alkalmazások futtatásához úgyis egy MacBook Pro dukál, így ha ez a cél, nem érdemes a MacBook Air háza táján nézelődni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

24 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
pepeno1
pepeno1
2024. márc. 18. 11:22
#13

Nézzük a jó oldalát! Legalább nem hagyja kihülni a kávét vagy a teát netezés közben. :D

Iletve, ha nagyon megszomjaztunk már, akkor a fentiekhez vizet is tud forralni. ;)

Illetve ha maximális hőmérsékletnél lecsukom a tetejét, akkor tudok vele melegszendvicset is készíteni? Esetleg gofrit, ha a billentyűzet közé öntöm a tésztát? ;)

Gpety
Gpety
2024. márc. 15. 18:07
#12

Ok, nem CPU és nem gpu intenzív feladatokra van elvileg és ha a 8gb-os alapmodellt veszem figyelembe, az 630 ezer körül van. Net böngésző futtatására kicsit soknak tartom ezt,  fele ennyiért vannak jobb alternatívák. Viszont biztosan venni fogják ettől függetlenül is.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2024. márc. 17. 16:43

@Gpety mondjuk sorolhatnál párat, ami ugyanilyen jó kijelzővel és üzemidővel jön ebben a méretben. De komolyan.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2024. márc. 15. 7:58
#11

Azért valahol vicces, hogy anno azért dobták az Intelt, mert throttlingol a nagy terhelés alatt (no shit Sherlock, i9 két darab hőcsővel...) és az x86 napjai emiatt meg vannak számlálva.

hunspirit
hunspirit
2024. márc. 15. 7:25
#10

Az alma a cefrébe való, nem a csipszek közé.

humaniod
humaniod
2024. márc. 14. 22:59
#9

Csak szoftveres beállítás kérdése, hogy hány foknál vegyen vissza a teljesítményből. Ha valakinek nem tetszenek a gyári értékek, az beállíthatja magának kedve szerinti hőmérsékletekre.

Azt meg a hülye is tudja és látja, hogy az Air széria nem a folyamatosan magas terhelésre van kitalálva.

Oka van annak, hogy ezekben nincs aktív hűtés!

tomchee
tomchee
2024. márc. 17. 2:00

@humaniod valahogy éreztem, hogy megint a felhasználó fogja rosszúl =)

errorcode06
errorcode06
2024. márc. 14. 19:08
#8

Ez igen Apple, marketingből jeles!

axe
axe
2024. márc. 14. 17:54
#7

azt hitte az apple, hogy pénzzel a fizika fölött állnak?

Resike
Resike
2024. márc. 14. 16:29
#6

Na meggyütt a harmadik generációs 3 nanométeres 20 wattos csodacsipsz. Bezzeg ha rézből csinálták volna...

Mitch23
Mitch23
2024. márc. 14. 14:58
#5

Mind1, a garanciaidőt bírja ki, a többi le van ***va. A felhasználó is csak addig kedves nekik amíg csengeti a zsetonokat :D

R3LaX123
R3LaX123
2024. márc. 14. 14:11
#4

Ezért nincs értelme a normális teljesítménnyel bíró, de papírvékony szaroknak. Nekem is a laptopom van vagy 5kg meg 5cm vastag, de nem is kotlik meg 10 perc után, ha terhelve van. Persze ez is jó az excel gurulnak, csak oda meg fölös ez a teljesítmény, főleg ennyi pénzért.

tomchee
tomchee
2024. márc. 14. 14:10
#3

De legalább vékony !!! Nem úgy mint az alja konkurencia. Azok csak a teljesítményre és a használhatóságra mennek. Pfö

tomchee
tomchee
2024. márc. 17. 2:02

@Mosdatlan_falusi tény, de egyik sem fő fel ennyire.

Mind1 is. A lényeg, hogy ezt az egész vékonyítás mániát hagynák már abba....

thestock
thestock
2024. márc. 14. 13:35
#2

Szerintem ez tök rendben van. Így tervezték, ez egy fícsör!

piterpen
piterpen
2024. márc. 14. 20:55

@thestock Az bizony!Almáspite!!

marc23
marc23
2024. márc. 14. 13:19
#1

Azert ezt egy csoppet elrontottak! Alapbol nem szabadott volna hagyni, h 100fok fole kusszon a homerseklet es mar ott trothlingoltatni a cput! Nem eppen egeszseges elettartam szempontjabol ha a cpu huzamosabb ideig 100fokon v a felett tanyazik! A paszta sem feltetlen orul neki, m a kelletenel elobb szarad ki.

nem ertem a logikat sem benne, h igy hagyjak szabadon szaladni a homersekletet, el kellene fogadni, h ez nem egy asztali gep aktiv hutessel, hanem egy kis gep passziv hutessel v is szamomra az a logikus, h bizonyos hatatok kozott es ideig engedem, h a passziv hutes hatarat atlepje, de nem hinem, h a 100-113 fokos soc es 46 fokos burkolat beletartozna :/ bar hidegben jo kezmelegito :D

Vissza az oldal tetejére