A TIKTOK HÓNAPOKON KERESZTÜL KÉMKEDETT AZ ANDROIDOS FELHASZNÁLÓK UTÁN

A vállalat nem is tagadja, hogy megsértette a Google adatvédelmi irányelveit, de elmondta, hogy ez már a múlt.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2020. aug. 13. 18:07
A TikTok hónapokon keresztül kémkedett az androidos felhasználók után

A TikTok az utóbbi időben meglehetősen sokszor van támadások kereszttüzében. Általában az adatvédelem miatt éri kritika a céget, és most a Wall Street Journal feltárta, hogy esetenként ez nem is alaptalan. Korábban nagyon hosszú ideig visszaélt a szolgáltatás fejlesztője egy olyan biztonsági réssel, ami egyébként nem elérhető információhoz adott hozzáférést.

15 hónapon keresztül volt benne a TikTok alkalmazásában egy olyan „fejlesztés”, amivel a rendszer képes volt begyűjteni a felhasználók MAC-címét. Ez olyan adat, ami minden okostelefonnál és más eszköznél elvileg állandó és egyedi, ha eltekintünk attól a lehetőségtől, hogy ezt különleges esetekben azért meg lehet változtatni. Tehát az embereknek a készülékét a MAC-cím révén pontosan követhette volna a TikTok, ami egyértelműen szemben áll a Google által alkalmazott mindenkori általános adatvédelmi irányelvekkel.

Galéria megnyitása

Ez egyébként alapvetően nem egy különösen súlyos kihágás, mert nem jelent hozzáférést például egyéb felhasználói adatokhoz semmilyen módon, viszont a készülék követésére lehetőséget nyújt. A Google sokáig nem tartotta problémának, ha a MAC-címet az alkalmazások fejlesztői elérik, de 2015 óta már ez tiltott dolog.

Jelen állás szerint a TikTok nem követett el olyan visszaélést, ami sértette volna az embereknek a privát szféráját. Nem követte az eszközöknek a mozgását, hiába volt birtokában az androidos eszközöknek a MAC-címe. Ezt arra használta fel, hogy a célzott reklámokat nagyobb hatékonysággal jutassa célba, ami egyébként szintén sérti a Google általános szabályzatát. Szóval az nem kérdés, hogy a TikTok bűnt követett el korábban. Ezt a gyakorlatot a WSJ információi alapján 2019 novemberében szakította meg, és ma már a friss alkalmazásban nincs benne ez a „funkció”.

Nem egyedi esetről van szó egyébként, a Wall Street Journal által készített kutatás összesen 350 olyan alkalmazást talált a Google Play Áruházban, ami kihasználta ugyanazt a biztonsági rést, amivel a TikTok is hónapokon keresztül visszaélt. És ezekben az esetekben általában a reklámok manipulálása volt a cél, nem a felhasználók követése.

Galéria megnyitása

Eddig a ByteDance mindig azt állította, hogy a TikTok mobilos alkalmazása nem gyűjt több adatot, mint egy átlagos alkalmazás, viszont a WSJ elemzése ennek ellent mond. Függetlenül attól, hogy a MAC-cím begyűjtése nem egy jelentős kihágás az adatvédelemmel szemben, nagyon rossz fényt vet a fejlesztőre és a szolgáltatásra is.

Ez a kisebb adatvédelmi botrány valószínűleg most a legkevésbé sem hiányzott a TikTok számára, mert alapot adhat azoknak, akik már eddig is úgy vélték, hogy a vállalat hajlamos visszaélni a felhasználói információkkal. Az Egyesült Államokban jelenleg is napirenden van a szolgáltatás esetleges betiltása. Viszont több technológiai vállalat is próbál valamilyen formán lecsapni a TikTokra, hogy átvegye a szolgáltatást, és megoldja az adatvédelmi aggályokat. A Microsoft biztosan, de állítólag a Twitter is az érdeklődők között van.

Galéria megnyitása

Viszont a ByteDance a mostani hír miatt az eddiginél sokkal kínosabb helyzetbe került. Ez az eset komoly hatással lehet majd arra, hogy mi lesz a TikTok sorsa.

Az ügy kapcsán a The Verge számára a TikTok képviselete azt nyilatkozta, hogy folyamatosan frissítik az alkalmazásukat, hogy lépést tudjanak tartani a változó biztonsági kihívásokkal, és a TikTok jelenlegi verziója nem gyűjti a felhasználók MAC-címét. „Mindig arra buzdítjuk a felhasználókat, hogy töltsék le a TikTok legfrissebb verzióját” – tette hozzá a vállalat. Ezzel gyakorlatilag elismerték a bűnüket, és arra helyezték a hangsúlyt, hogy mostanra már a múlté.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
axe
axe
2020. aug. 16. 7:14
#5

szekény cigók Mo. -n így használták a Dikk-Tok-ot :(

Meteoreso
Meteoreso
2020. aug. 14. 9:51
#4

"a Wall Street Journal által készített kutatás összesen 350 olyan alkalmazást talált a Google Play Áruházban, ami kihasználta ugyanazt a biztonsági rést"

És Trump mind a 350-et betiltatta ? Ugye nem. csak ami Kínai, ez konkrétan rasszista így, persze piaci versenynek hívjuk hivatalosan. Jó nem szidom mert a Biden meg aszerint választott alelnököt hogy néger és nő legyen,. A tehetség ma már nem számít, a kereskedelemben a becsület nem számít, egyik napról veszik el a Huawei elől a gyártási lehetőségeket de el kell fogadnod mert Amerika szerint amerika azt csinál amit akar és azt gondolja nincs retorzió !

WazheadBoci__
WazheadBoci__
2020. aug. 14. 7:37
#3

Micsoda meglepetes :D

ThomasSteve
ThomasSteve
2020. aug. 14. 5:42
#2

Google irányelvek. Tiszta nevetséges. Még mindig ha beírok a google keresőbe ...."bögrét" akkor a facsén röktön ott van nekem az összes bögre reklám. 

De ne legyenek illúzióink szeptember 11 óta elkezdtek minden mobilba GPSt rakni. Akkor és ott figyelnek meg ahhol akarnak. Az olyan kirakat perek mint a Apple ...jajaj nem tudjuk megfigyelni Jhon Doet mert áájfonja van...jajaj. Persze de Angela Merkelről még azt is tudják melyik nap milyen bugyija van. 

Ne már.... az Android meg az Ios pont arról szól, hogy bárkit megtudjanak figyelni ...csúnyábban tudjanak utánna kémkedni.

Ez az egész (szerintem) arról szól, hogy gazdaságilag Kína kezd ránőni Amerikára és Trump minden szőrbe belekapaszkodik. Ha meg nincs akkor meg csinálnak.  

Nem védeni akarom Kínát de ...amerika kb. ...jobb ha csendben maradtál volna fiam ...kategória. 
Tehát TikTok ellen ez az egész pont arról szól mint a Huawei elleni hadjárat. Mi kémkedünk te nem.  Meg persze a gazdasági érdekek.

Szefmester
Szefmester
2020. aug. 14. 7:49

@ThomasSteve Az nem azért van. :D Az az fb irányelve... minden oldal amin van lájk gomb az feljegyzésre kerül és minden fb login után két évig figyelik ezt... igen, ha törlöd magad akkor is.

KikiGames
KikiGames
2020. aug. 13. 21:21
#1

Aki ezt a szennyhalmazt használja nem hiszem hogy érdeklik ilyenek. Random kretén videókért cserébe szerintem hivatalos dokumentumokat is kiadnak, csak ne fosszák meg a retard kultúrától!

Vissza az oldal tetejére