Shop menü

A SAMSUNG ÉS AZ LG ÖSSZEFOG AZ OKOSOTTHONOK FRONTJÁN

Egyre nagyobb az ágazati összhang, ami mindenképpen örömteli, a piaci szereplők is kezdik belátni, hogy enélkül nincs jó felhasználói élmény.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
A Samsung és az LG összefog az okosotthonok frontján

Az okosotthonok lényege az lenne, hogy az emberek élete gördülékenyebb és egyszerűbb legyen, sokkal többről kellene ennek szólnia, minthogy a kanapén ülve lehessen a lámpákat kapcsolni, vagy hogy a hűtő ajtaján meg lehessen nyitni egy receptet. Szerencsére már egyre jobb a helyzet ezen a fronton, és az IFA-n bejelentette a piac két nagy szereplője a kollaborációt.

Tavaly bevezetésre került végre egy olyan protokoll, amit kihasználva az ágazati szereplők olyan eszközöket készíthetnek, amik gond nélkül összekapcsolhatók egyéb termékekkel, valamint platformtól független vezérlést tesznek lehetővé. A Matter megjelenése elengedhetetlenül fontos volt a szebb jövőért ezen a fronton. Most azonban nem erről lesz szó.

Galéria megnyitása

Az IFA keretében több fontos bejelentésre is sor került, noha a show nem hozza már azt a színvonalat, mint korábban. Az LG és a Samsung is jelen volt több idei fejlesztésével is, és bejelentették Berlinben, hogy összefognak az okosotthonok terén, ezzel párhuzamosan pedig teljes mellszélességgel támogatják a Home Connectivity Alliance-t.

A két dél-koreai óriás különböző berendezései kölcsönösen kezelhetőek lesznek egymás szolgáltatásain belül.

A Samsung és az LG ma már nagyon sok olyan berendezést ad el, amiben valamilyen formában biztosított a kapcsolódási lehetőség, és alkalmazások szintjén több extrát is képesek biztosítani. Az LG-nek már hosszú évek óta ott van a ThinQ alkalmazás, ami lényegében szinte az összes okosotthonos kütyüjével képes összhangba kerülni, legyen szó világítótestről, mosógépről vagy sütőről. A Samsungnál pedig a SmartThings platform és a Family Hub látja el ugyanezt a feladatot.

Galéria megnyitása

A dél-koreai óriások összefogásán túl ebben a „kollaborációban” részt vesz majd a Vestel és több nagy elektronikai vállalat is. Korábban létrejött a Home Connectivity Alliance, röviden HCA, ami az okosotthonok átjárhatóság szeretné fokozni, és mostanra megszületett a szövetség saját megoldása a különböző kapcsolódó rendszerek Cloud-to-Cloud átjárhatóságára, ez az Interface Specification 1.0 néven fut.

Ha minden jól megy, jövőre jöhetnek majd azok a készülékek, amik már az eddigieknél is lényegesen nagyobb átjárhatóságot fognak biztosítani. Az LG és a Samsung mellett több mint egy tucat ágazati szereplő van még a HCA mögött, akik ugyancsak integrálhatják az Interface Specification 1.0 támogatását a termékeikbe. Miközben a Matter is folyamatosan terjed és egyre több eszköz gondoskodik a szupportjáról.

Galéria megnyitása

Azt is megtudhattuk a Samsung által kiadott közleményből, hogy a tervek szerint az Interface Specification folyamatosan fejlődni fog, hogy minél nagyobb szabadságot és jobb funkcionalitást tudjon biztosítani. A szakemberek szerint 2024-ban elkészülhet a Interface Specification 2.0 is.

„Az LG ThinQ egy olyan zökkenőmentesen összekapcsolt háztartási készülék ökoszisztémát tesz lehetővé, amely új, okosotthon élményeket nyújt az ügyfeleknek világszerte” – nyilatkozta Jung Ki-hyun, a platform kiemelt illetékese. „Az LG folyamatosan azon lesz, hogy a ThinQ és más HCA-tagok okosotthon-platformjai közötti kompatibilitás kiterjesztéséről gondoskodjon.”

Az okosotthonok jelenleg rendkívül fragmentáltak abból a szempontból, hogy nagyon sok különböző alapra épülnek. Egyelőre az emberek annak is örülnek, ha képesek a saját otthonukban a legtöbb dolgot összehangolni, mostanában a Tesla nagyon ráfeküdt erre, de a jövőben tényleg összejöhet az, hogy a különböző márkák termékei is gond nélkül kapcsolódhatnak egymáshoz.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére