Néhány évvel ezelőtt még csak az számított, hogy hány megapixeles felbontású egy okostelefon kamerája, ma viszont már legalább annyira fontos az a kérdés is, hogy mennyi képalkotó található az adott eszköz hátán – vagy akár az előlapján. Az Omdia felméréséből kiderült, hogy az idei évben a négykamerás konstrukciók hódítanak már legalább, és rosszabb esetben is három kamerával lehet számolni.

Nehéz azt megmondani, hogy a kamerák száma mikor fogja elérni a felső határát, de az biztos, hogy a négykamerás megoldások esetében viszonylag hosszú ideje lehorgonyoztunk. Van már ötkamerás készülék, de egyáltalán nem általános, sokkal inkább különlegesség, és ha a Nokia 9 PureView-ra gondolunk, akkor egyáltalán nem követendő példa. Jövőre már több gyártó kínálatában jelenhetnek meg az öt kamerával szerelt eszközök, de az biztos, hogy egy idei még a 3-4 kamerás felállások fognak hódítani.

Három kamerával már sok éve vannak mobilok, négy képalkotóval viszont csak 2018 végén jelentek meg eszközök, és már az idei második negyedévben ezek jelentették a népszerűség csúcsát. A harmadik negyedéves adatok alapján a háromkamerás modullal szerelt eszközök valamelyest felzárkóztak. A negyedik negyedében az új iPhone 12 Pro széria már a négykamerás eszközöknek a számát fogja gyarapítani a statisztikában, hiszen a LiDAR is egy speciális képalkotónak számít.

Galéria megnyitása

Az Omidia elemzésében az is látszik, hogy szép lassan csökken az egy és a kettő kamerás mobiloknak a forgalma, már szép lassan szinte mindenki a három és négy képalkotó irányába mozdul el. Hogy ezeknek mennyire van gyakorlati haszna, az sajnos eléggé széles skálán mozog, de nagyon sok készüléknél az első kettő kamera az, ami valóban jó funkcióval szolgál, amit nem lehet másként megoldani, például optikai közelítés vagy ultra-széles látószög, esetleg 3D ToF értékelés. A legnépszerűbb társkamera egyébként egyértelműen a széles látószög lencserendszerrel szerelt kamera – számolt be róla az Omidia.

Az is kiderült a jelentésből, hogy a Xiaomi az, akinél a legnagyobb példányszámban fogynak négykamerás mobilok (kb. 60%), és éles kontraszt van a kínálatában, mert az egyetlen kamerával szerelt eszközökből is majdnem a legtöbbet adja el (kb. 17%), csak az Apple előzi meg ebben (kb. 33%). A Realme és az Oppo már egyáltalán nem értékesített egykamerás eszközt.

A Huawei kínálata a leggazdagabb, hiszen a vállalatnál ötkamerás modullal is lehet találkozni, miközben egyetlen képalkotóval rendelkező masinákat is forgalmaz még, a legtöbb készüléke pedig triplakamerás, ezeknek az aránya nagyjából 45%. Az Apple-nél eddig három kamera jelentette a plafont, és a legtöbb mobiljánál kettő egység jutott szerephez. A Samsung pedig ugyanolyan arányban ad el 3 és 4 kamerával szerelt Galaxy mobilokat, kb. a forgalma 70%-át adják ezek a készülékek.

Galéria megnyitása

Napjainkban talán a kamerák terén zajlik a legjelentősebb innováció az okostelefonok esetében, éppen ezért nagyon érdekes azt látni, hogy milyen fejlődés megy végbe ezen a fronton. És bár az alsóbb árkategóriákban jellemzően még sokszor találkozhat az ember „látszat” kamerákkal, már ebben a körben is kezdenek megjelenni a valóban komplex modulok.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

7 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
fszkivan
fszkivan
2020. dec. 8. 10:47
#4

Nem tudom, ez valós fogyasztói preferencia, vagy inkább az, hogy pl. a Xiaomi egy kulcstartóra is 3-4 kamarát rakna? Vagy a másik irányból: ha egy olcsó iPhone-t akarsz, csak egy kamerát fogsz kapni.

visor261
visor261
2020. dec. 7. 22:29
#3

El tudom képzelni hogy hogy jutottak erre a következtetésre "ma viszont már legalább annyira fontos az a kérdés is, hogy mennyi képalkotó található az adott eszköz hátán". Lehet hogy az adatok alapján ez jött ki de a környezetemből vett minták alapján ár,kinézet,tudás a top 3 priorítás, 1x nem hallottam még azt hogy "ezen több a kamera, ezért azt akarom", inkább a "jajj de szép a színe, ez a legolcsóbb amit találtam, ez a 4/64-es kell nekem"...

gabushi
gabushi
2020. dec. 7. 15:03
#2

és a legtöbb készülékben az előlapit nem számítva 2 hátlapi kamera az aminek értelme is van (lehetne 3 de 2 a jellemző).

ezek pedig egy "általánosan használható" Wide lencse és egy Ultra Wide ... lehetne egy Tele még, de az.. valahogy kevésbé terjedt el.. helyette a "semmire se jó" mélységszenzor (ha a kamu "portré" háttér elmosás miatt van benne felesleges, az ultrawide-t is lehetne erre a trükkre használni), és a még hasznontalanabb 1-5mpixel makro lencse ... bár 1-2 telefon "retro" kamerának nevezett chippet is rakott be hátra, ami gyakorlatilag egy 0.3-2mpixel-es optika... csak úgy..

és akkor ott vannak még azon kínai készülékek amik csak szimetriából beraknak 1-2 kamu optikaszerű "izét" hátra.

gabushi
gabushi
2020. dec. 7. 22:47

@DemonDani nem mind, van olyan kínai gyártó aki 0.3Mpixeles (640x480) színes egységet rakott be mint "retro" kamera :D ... nem tudom melyik.. talán Cubot.. vagy Elephone...

Tony91
Tony91
2020. dec. 7. 9:16
#1

A Lumia 1020-asom pedig egy szenzorral is kiváló fotót lő a mai napig..... ;)

fszkivan
fszkivan
2020. dec. 8. 10:42

@Tony91  Ekkora szenzorok esetében az oversampling és a mellérakott IA márpedig csodákra képes.

Vissza az oldal tetejére