1. oldal

Majdnem pontosan két évvel ezelőtt a New Horizons az első ember alkotta szerkezetként megközelítette a Plutót, és átrepült a törpebolygó és holdjai rendszerén. Ennek során olyan felvételeket és méréseket készített, amelyek örökre átformálták a jeges égitestről alkotott képünket, amelyről korábban a legjobb, a Hubble űrtávcső által készített felvételek is csak egy homályos foltokkal tarkított korongot ábrázoltak.

Ahogy a New Horizons egyre közelebb ért a Plutóhoz, egy rendkívül változatos égitest képe bontakozott ki előtte: a törpebolygón gigantikus, vízjégből álló hegységek és egészen fiatal síkságok váltakoznak, azt sugallva, hogy az égitest a mai napig aktív geológiailag, és Naptól való nagy távolsága ellenére is tartalmaz folyékony vizet a felszíni jégrétegek alatt.

A szonda közvetlen közelről csak néhány órán keresztül vizsgálhatta a Plutót, mivel a küldetés kiötlőinek el kellett dönteniük, hogy inkább az a fontos számukra, hogy még saját életükben elérjék a szondával az égitestet, vagy az, hogy több időt tölthessenek annak tanulmányozásával. A Pluto ugyanis annyira messze van, hogy hiába tett meg a New Horizons másodpercenként 14 kilométert, így is közel egy évtizedig tartott, mire elérte az égitestet. Amelynek kozmikus szomszédságán aztán – éppen nagy sebessége miatt – egyszerűen csak keresztülszáguldott.

A gyors látogatásnak ugyanakkor nagy előnye, hogy a szonda így a Plutót elhagyva új égitesteket vehetett célba a Naprendszer azon vidékén, amely a nagy távolság miatt gyakorlatilag ismeretlen a csillagászok számára. A szakértők már a törpebolygó megközelítése előtt elkezdték vizsgálni, hogy milyen égitesteket közelíthetne meg még a New Horizons. Hosszas mérlegelés után esett a választás a 2014 MU69 katalógusjelű objektumra, amely messze a Neptunuszon túl, a Naptól 6,5 milliárd kilométerre kering.

A becslések szerint 20–40 kilométeres, jeges égitest a Kuiper-öv tagja, amelyet a Naprendszer formálódásakor a bolygókból kimaradt anyag törmeléke tölt ki. Ha Plutót nem számítjuk, ennek a kisbolygóövnek az első tagját csak 1992-ben fedezték fel a kutatók. Mára több ezer Kuiper-objektum ismert – már amennyire ennyire távoli, hideg és apró égitesteket a Föld közeléből meg lehet ismerni.

Ezért is lesz fontos a 2014 MU69-nél tett látogatás, mivel a törpebolygón kívül ez lesz az első Kuiper-objektum, amelyet közelről is szemügyre vehetünk. A tervek szerint a New Horizons 2019. január 1-én legalább 10 ezer kilométerre közelíti meg az égitestet, ami még kisebb távolságot jelent, mint a Pluto esetében, amelynek felszíne fölött 12 500 kilométerre húzott el a szonda.

Hogy a tényleges legkisebb távolság pontosan mennyi lesz, az majd csak akkor derül ki, ha a szonda közelebb ér, és pontosabb fogalmaik lesznek a csillagászoknak az objektum méreteiről, alakjáról és pályájáról, illetve esetleges kísérőiről és gyűrűiről is. Két évvel ezelőtt hasonló volt a helyzet a Plutóval is: mivel az égitest felfedezése óta még nem tett meg egy teljes kört a Nap körül, hajszál pontosan senki sem tudta megmondani, hogy hol lesz, amikor a szonda keresztezi pályáját, és hogy esetleg milyen nem várt tényezők befolyásolják majd a szonda haladását a megközelítéskor.

2. oldal

Bár a New Horizons még messze jár következő célpontjától, a megközelítés előkészületei már jelenleg is folynak, és néhány napja sikerült új adatokat gyűjteni a 2014 MU69 alakjáról. Erre az adott lehetőséget, hogy az égitest és egy háttérbeli csillag a Föld irányából pontosan együtt álljon az égen. 2017. július 17-én pontosan ez történt: a Földről nézve a 2014 MU69 áthaladt egy halvány csillag előtt. A csillagászok által okkultációnak nevezett esemény során a csillag fényét kitakarta az előtte átvonuló égitest, így az egy pillanatra eltűnt az égről.

A hasonló események során különféle információk tudhatók meg az átvonuló objektumról. Például ha ismerjük a sebességét, megmondható, hogy milyen széles az égitest. És ha több különböző helyről figyeljük az okkultációt, egy kicsit más szögből látjuk az eseményeket, így az égitest több különböző átmérője is megállapítható, amiből következtetni lehet alakjára. A New Horizons csapata így több mint egy tucat kisméretű, 40 centiméteres távcsövet állított hadrendbe Dél-Amerikában, majd ezeket mind a 2014 MU69-ra irányították az okkultáció idejére.

Az eseményt az eddigi információk alapján legalább öt teleszkópnak sikerült is lencsevégre kapnia. (Egyikük képei a fenti gifen láthatók.) A szakértők számára ugyanakkor az is fontos adat, hogy mely műszerek nem látták kihunyni a csillagot, hiszen ezen információk révén az eddigieknél pontosabban megállapíthatják a 2014 MU69 maximális kiterjedését. Az észlelés ugyanakkor az eseményt látó távcsövekkel sem volt egyszerű, hiszen a csillagfedés kevesebb mint két másodpercig tartott.

Az adatokat jelenleg is elemzik a szakértők, így rövidesen kiderülhet, hogy nagyjából milyen nagy és milyen alakú a New Horizons következő célpontja. Érdekes ugyanakkor, hogy az elmúlt hónapban két hasonló okkultációra is felkészültek a szakértők, ezeket azonban végül nem sikerült megfigyelni. Ami valószínűleg azt jelzi, hogy a 2014 MU69 kisebb a korábban gondoltnál. Ez egyben azt is jelenti, hogy a felszíne jobban visszaveri a fényt, mint vélték, a korábbi méretbecslés során ugyanis egy nagyobb és sötétebb égitesttel számoltak, de a kérdéses objektum a jelek szerint kisebb és ezzel fényesebb a vártnál. Vagyis ebben az esetben a sikeres észlelés hiánya is újdonságokat árult el a Kuiper-öv ezen tagjáról.

Hogy mennyire nagy eredmény, hogy most sikerrel detektálták az okkultációt, ahhoz nem árt felemlegetni néhány dolgot. 2014 MU69-et a Hubble 2014. júniusi felvételein fedezték fel a csillagászok, akik 26,8 magnitúdós fényességéből következtettek arra, hogy az égitest nagyjából 20–40 kilométeres lehet. A felvételek szerint az objektum nagyjából körpályán mozog a Nap körül, közel az ekliptikához, vagyis a Föld keringési síkjához. Csillagunkat körülbelül 300 év alatt kerüli meg, feltéve, hogy az eddig megtapasztalt pályarészeken kívül nincsenek váratlan anomáliák útja során.

A New Horizons csapatának tehát Pluto elhagyása után sem volt könnyű dolga, hiszen néhány kép alapján ki kellett számolniuk egy rendkívül apró és halvány égitest pályáját, majd megbecsülniük, hogy az körülbelül hol lesz a következő években, hogy kiderüljön, elérhető-e a szonda számára. Majd ugyanez a csapat azt is modellezte, hogy a 2014 MU69 a közeljövőben a Földről nézve milyen csillagok előtt haladhat át, és ezekre az eseményekre mikor kerül sor. Végül pedig koordinálni kellett az észlelőket és a műszereket, hogy mindenki jókor és jó irányba nézzen.

Harmadszori próbálkozásra pedig sikerült megfigyelni az okkultációt olyan távcsövekkel, amelyek önmagukban nem lennének elég nagyok ahhoz, hogy a kérdéses Kuiper-objektumot lássák. Így a műszereket kezelők és a többi kutató csak várta és remélte, hogy a csillag pislant egyet a várt időpontban. Az erőfeszítések pedig meghozták az eredményt, ami az égitest alakjára vonatkozó információk begyűjtésén túl azt is jelenti, hogy a kutatók még inkább bizakodva tekinthetnek a jövőbe, hiszen úgy tűnik, az égitest pályáját eddig elég jól sikerült megbecsülni. Hogy a New Horizons mit fog találni, amikor odaér a 2014 MU69-hez, azt persze még senki sem tudja. De egy biztos: a Plutót felderítő szonda küldetésének következő 17 hónapja sem lesz unalmas.