Shop menü

A CANON JÓ FEJ VOLT A COVID-19 ALATT, DE MOST MÁR PÉNZT IS CSINÁLNA

A vállalat a webkamerás kliensét felokosította jó lehetőségekkel, de ezt csak azok élvezhetik majd ki, akik hajlandóak fizetni, és nem is keveset.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
A Canon jó fej volt a COVID-19 alatt, de most már pénzt is csinálna

Mikor a pandémia kialakult, szinte mindenki igyekezett valamilyen módon segíteni. Nagyon sokan kerültek home office-ba, de az embereknek legtöbbször nem volt minden eszköze ahhoz, hogy megfelelően tudjon dolgozni távmunkában. Pillanatok alatt vásárolták fel a webkamerákat és egyéb kiegészítőket. Ekkor állt elő azzal a Canon, hogy ingyenesen kiadott egy szoftvert, amivel a legtöbb fényképezőjét be lehetett fogni ilyen célra.

Az EOS Webcam Utility program sokak számára segített abban, hogy a meglévő kamerájukat be tudják fogni a videohívások, virtuális találkozók alkalmával, és ne kelljen egy újabb kameráért pénzt adni. Persze esetenként amúgy is meg lehetett volna ezt oldani, de értelemszerűen a gyártó által mellékelt szoftverrel a legegyszerűbb és célszerűbb ezt megoldani, ha az megfelelően működik. Az EOS Webcam Utility bevált, sokan kezdték használni (talán olyan is volt, aki emiatt már bátrabban vett Canon kamerát streamelni). 

Galéria megnyitása

Zoom hívásoknál, Microsoft Teams megbeszéléseken, Meet konferenciahívásokban lehetett használni Canon EOS RP, 77D, vagy éppen valamilyen PowerShot fényképezőgépet, mert ilyenek is akadtak a támogatási listán. A legtöbb 2016 után forgalomba került DRLR fényképezőt támogatja az EOS Webcam Utility, működik az összes MILC-vel, szóval bármilyen EOS M vagy EOS R munkára fogása megy neki, szóval tényleg egy remek eszköz, amivel kiváló minőségű webkamerás képet lehet továbbítani.

Legalábbis egy bizonyos szintig, mert 4K Ultra HD támogatást nem biztosít, 1080p jelent a maximumot, ami azért szomorú. Abból a szempontból is, hogy most itt az EOS Webcam Utility Pro, és ebben sem lett magasabb felbontás támogatás, de legalább a 60 FPS-s sikerült elérni az előfizetésért cserébe. Az új Pro applikáció havidíj mellett lesz igénybe vehető, és a felhasználóknak lehetőséget nyújt arra, hogy különböző egyedi háttereket tegyenek be a virtuális térbe. Képes lesz továbbá arra is, hogy egyszerre 5 kamerát kezeljen USB kapcsolatokon keresztül, ami a streamerek számára lehet érdekes.

Galéria megnyitása

Innentől már akár vezeték nélküli kapcsolattal is lehet használni az EOS Webcam Utilityt, és a különböző kamerák képei eltérő csatornákon akár egyszerre is futhatnak. Megoldható az is, hogy a kamerák vegyék a videót a bennük elhelyezett memóriakártyára, így az élő közvetítésekből utólag lehet egy még jobb minőségű anyagot összevágni. A képminőséget az előfizetők rengeteg különböző paraméter alapján módosíthatják majd, és külön a hátteret is lehet módosítani.

A kép módosítható forgatással, vágással, beállítható akár vízjegy is, az ilyen alapfunkciók sem voltak meg eddig. A vízjegy használata a streamereknek mindenképpen érdekes lehet. Arra is képes az új EOS Webcam Utility Pro, hogy különböző képeket áttetsző módon egymásra tegyen, a beállításait pedig lehet kezelni billentyűzetkombinációkkal.

Galéria megnyitása

Az újdonságra a Canon havi 5 dolláros árat szabott, aki pedig előre kifizet egy évet, az megspórolhatja két hónap árát. Ebben az esetben 60 dollár helyett csak 50 dollár kell leszurkolni, és egy éven keresztül minden további nélkül használható az EOS Webcam Utility Pro. Ami ezen a ponton mindenképpen fájó, az az, hogy ezért a pénzért csak Full HD minőséget kap az ember, a 4K Ultra HD nem támogatott. Abból ítélve pedig, hogy ezt most nem húzta meg a Canon, jó eséllyel ennek hardveres akadálya lehet.

Régen egy ilyen funkció még valószínűleg megvásárolható lett volna, mondjuk 30 dollárért cserébe, és onnantól az emberek tudták volna használni az extraopciókat. De napjainkra már szinte mindenhol az előfizetéses modell megy, és még egy ilyen területen is ezzel kell számolni.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére