1. A résztvevők

Manapság nem nagy művészet több száz GB-ot megtölteni, legyen szó akár nagyfelbontású filmekről vagy hobbi fotósok nyersanyagairól. Több mint fél éve már, hogy megjelentek az első 2 TB-os merevlemezek, de ennyi idő kellett hozzá, hogy olyan árcédula lógjon rajtuk, amely láttán a felhasználók elgondolkodnak egy esetleges beruházáson. Jelenleg a másfél terabájtos HDD-k rendelkeznek a legjobb ár/kapacitás aránnyal, de már elég közel merészkedtek a legnagyobbak hozzájuk, pont elég közel ahhoz, hogy érdemes legyen a négy legolcsóbbat egymásnak ereszteni.

Bizonyára nem árulunk el nagy titkot azzal, ha kijelentjük, hogy ezeket a mágneses meghajtókat elsősorban (de nem kizárólag) tárolásra veszik az emberek. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem használják egyúttal rendszer vinyónak is, hiszen nem mindenki engedheti meg magának, hogy a spórolt pénzéből a 2 TB-os HDD mellé vegyen még egy jóval kisebb kapacitású darabot csak a Windows-nak vagy a Linuxnak. Éppen ezért, bár nem kulcsfontosságú tényező, azért mégiscsak számít, hogy milyen valós sebességeket tudnak kipréselni magukból ezek a szerkezetek. Mielőtt belevetnénk magunkat a nagy számháborúba, ismerkedjünk meg tesztünk négy szereplőjével.

A táblázat alapján bátran kijelenthetjük, hogy elég vegyesfelvágottra sikerült a társaság, nyílván a nyers számokra gerjedők idő előtti barátságot kötöttek a Hitachi 2 TB-os meghajtójával, de az ördög mindig a részletekben bújik meg, nincs ez másként most sem.

Kezdjük a sort a Hitachi-val, ha már szóba került. A cég nem olyan régóta gyárt merevlemezeket, hiszen 2003-ban vásárolták meg az IBM ide vonatkozó üzletágát és vették át a DeskStar HDD-k gyártását. Bár sebességben az élbolyhoz tartoztak, a sorozatos meghibásodások miatt a DeathStarnak (Halálcsillag) csúfolt meghajtók egy jó időre beárnyékolták a Hitachi nevét. A cég tavaly augusztusban büszkén mutatta be a világ első, kereskedelmi forgalomba szánt 2 TB-os merevlemezét. A vezetők nagyon büszkék voltak a 7K2000-re, hiszen állításuk szerint a hatalmas kapacitást és a lehengerlő teljesítményt sikerült megalkotniuk ebben a HDD-ben. Jelenleg ez a legolcsóbb két terás meghajtó, így ha igazat mondtak, akkor gyakorlatilag a többi három terméket teljesen felesleges volt elhoznunk. Felépítését tekintve a legnagyobb DeskStar eltér a többiektől, hiszen eggyel több tányért, szám szerint ötöt tartalmaz. Nyílván ez volt az egyetlen megoldás annak érdekében, hogy a 7200-as fordulatszámot tartani lehessen, bár amit nyerünk a réven, azt valószínűleg el fogjuk veszíteni a vámon. A 32 MB cache teljesen hétköznapi méretnek számít, a fele akkora meghajtókra is ráaggatják manapság. Zajszintjét tekintve a Hitachi megoldása csak a sor végén való kullogásra volt jó, hiszen mind írás, mind olvasás alatt elég nagy lármát csapott, ráadásul a szokásosnál valamivel magasabb frekvencián. Rezonálási hajlama közepesnek mondható, csak a legolcsóbb házakat képes megremegtetni. A véletlen elérési műveletek produkálják mindig a legnagyobb zajt és ebben a 7K2000 sajnos nagyon rosszul teljesített. Nagyobb méretű fájlok másolása közben ráadásul olyan hangot produkált, mintha két másodpercenként próbálna picit korrigálni a fej, ami hosszútávon elég idegesítő tud lenni. A kérdésünk egyik felére tehát megkaptuk a választ, a Hitachi ugyan tényleg a legolcsóbb 2 terás lemezzel büszkélkedhet, de egyben a leghangosabbal is.

Ár szerint haladva a Samsung EcoGreen F3 következik a sorban, amely paraméterei alapján egyértelműen az F2 családba kellene, hogy tartozzon. Az F3-mal elsőként akkor találkozhattunk, amikor megjelent az egy tányéros 500 GB-os modell, amely máig az egyik leggyorsabb merevlemeznek számít a piacon (és amelyet a tesztben is felhasználtunk bizonyos műveleteknél). Nem sokkal később megérkezett a kéttányéros változat 1 TB-os kapacitással és most itt a dupla akkora, négy tányérral, viszont alacsonyabb fordulatszámmal. A cég F2-es másfél terás meghajtója a legjobb ár/teljesítmény mutatóval rendelkező zöld merevlemez a piacon, így sokat vártunk a papíron egy generációval újabb és 500 GB-tal nagyobb HDD-jüktől is. Sajnos a rezonanciát nem sikerült csökkenteni, így házba beszerelve az F3 eléggé tud búgni. Olvasás és írás közben már jobb a helyzet, nincsenek olyan zavaró tényezők, mint a Hitachinál, persze halknak még a Samsungot se mondanánk, mindenesetre egy fokkal jobb a helyzet. Seekelésnél sajnos az F3 is elég hangos, de itt is egy nagyságrend a különbség, úgyhogy a két olcsóbb merevlemez közül akusztikailag mindenképpen a Samsung F3-ja bizonyult jobbnak.

Pár ezrest ugorva elérkezünk a Seagate zöld vinyójához, amely se nem 5400-at, se nem 7200-at pörög, hanem egész pontosan 5900-at. Felépítését tekintve passzol az előbb látott Samsung F3-hoz, a cache memória is megegyezik. A másfél terás Barracudák botránya után az emberekben kicsit megingott a bizalom a márka iránt, de félre kell tenni a nézeteltéréseket, ugyanis ez a Seagate nem az a Seagate. A 2 TB-os LP Eco egy jó merevlemez, még ha nem is tökéletes. Bekapcsoláskor és fejkalibráláskor van egy sajátos hangja, amellyel össze kell barátkozni, de azután a mindennapos használatban nagyon halk társunk lesz. Egyedül seekelésnél tudtunk a kellemesnél nagyobb zajt kicsikarni, írásnál és olvasásnál az általunk felállított mércét a nagy Barracuda teljesítette, gyakorlatilag elsőként a mezőnyből. Rezonálásra nem annyira hajlamos, így tárolásra már egy fokkal jobbnak tűnik az előbb látott két modellnél.

A mezőny legdrágább tagja kétség kívül a Western Digital legújabb, Advanced Formatot támogató Caviar Greenje, amely a négy versenyző közül egyedüliként tartalmazott 64 MB cache memóriát, ettől függetlenül a Samsung és a Seagate négytányéros felépítését követte. Papíron van viszont egy nagy előnye a WD meghajtójának, nevezetesen a StableTrac technológia, amelynek lényege, hogy a tányérokat nem egy, hanem két helyen rögzítik, csökkentve ezzel a rezonanciára való hajlamot. És tényleg, a valóságban működik a dolog, ugyanis messze ez volt a leghalkabb merevlemez az összes közül, gyakorlatilag se írás, se olvasás, se seekelés közben nem produkált értékelhető vagy egy méterről akár észlelhető zajt. Mondanunk sem kell, hogy rezonanciától szinte totálisan mentes, így a tesztek előtt kőkeményen beskatulyáztuk első számú esélyesként. Van viszont egy hátránya is a remek HDD-nek, amely az Advanced Format technológia velejárója: Windows Vista és Windows 7 alatt érzi igazán jól magát, Windows XP-hez és Linuxhoz jumperelni kell, illetve külön programot használni a rendes támogatáshoz.

2. Tesztek

A teszteket az alábbi konfiguráción végeztük el:

Alaplap: Asus P5E64 WS Evolution

Processzor: Intel Core 2 Quad Q6600

Memória: 2x2 GB Geil Value DDR3-1333 CL7

Videokártya: Sapphire Radeon HD5750 1 GB Vapor-X

Operációs rendszer: Windows 7 Home Premium 64 bit

SATA kezelés: AHCI kikapcsolva.

Igyekeztünk minden olyan területet és programot érinteni, amely valós képet adhat a nagy kapacitású merevlemezek teljesítményéről. Kezdjük a sort a szintetikus tesztekkel, azok közül is az ATTO Disk Benchmarkkal.

A kis fájlok kezelésével a Hitachinak nagyon meggyűlt a baja, amit nem igazán értettünk, ugyanis ezt a pocsék teljesítményt később egyetlen tesztprogramnak se sikerült reprodukálnia a 7K2000-en. A 64K-s tesztben a mezőny már viszonylag egyben van, a Hitachi és a Seagate az, amelyeket összességében a leggyorsabbak között találhatunk, a Samsungot csak a lassabb olvasási teljesítménye húzza le egy kicsit. A Western Digital a mezőny végén foglal helyet, de lemaradása nem jelentős.

A CrystalDiskMark három dolgot mér. Az első a szekvenciális sebesség, amely nagy méretű fájlok kezelésénél jön ki. A második és a harmadik teszt egyaránt véletlenszerű műveletekre épül, előbb 512, majd 4 KB fájlmérettel. Jól látható, hogy utóbbiban mindegyik vinyó elég lassú volt, habár a különbségek egymáshoz viszonyítva százalékosan kimutathatók lennének, mi mégsem foglalkozunk vele, ugyanis lesz erre a célra egy sokkal jobb teszt is. A szekvenciális sebességnél furcsálltuk, hogy a papíron a mezőny végén lévő Western Digital képes volt mindenkit maga mögé utasítani, legalábbis ami az olvasást illeti, írásban ugyanis helyre állt az ATTO-nál látott rend. A Hitachi megint nem szerepelt túl jól, a véletlenszerű írásnál alaposan elmaradt a mezőny többi tagjától, könnyen elképzelhető, hogy az öttányéros felépítés is lassító tényezőként hat a teljesítményére.

HDTach-ban átlagos olvasási sebességet mértünk, ahol gyakorlatilag a fordulatszámok döntötték el a meccset.

3. Tesztek (folyt.)

A szintetikus programok után a mindennapos használat során felmerülő feladatokra helyeztük a hangsúlyt. A PCMark Vantage a legfontosabb műveleteket járja végig, talán ez az első olyan program, amely valós képet ad a merevlemezek sebességéről.

A Hitachi és a Seagate nagyon egymásra talált, a tesztek többségében ők végeztek az élen. A Samsung és a Western Digital más dimenzióban mozogtak, ráadásul egyértelmű győztest nehéz lenne hirdetni közöttük, talán a WD kiegyensúlyozottabb tempóra képes.

A kifejezetten tesztelésre használt alkalmazások listája ezzel véget ért. A maradék pár tesztet a mindennapos műveleteknek szenteltük, elsőként egy több mint négyezer zeneszámból álló mappát másoltuk át a már említett 500 GB-os Samsung F3-ról mind a négy versenyzőre. Meglepő módon a Hitachi csak harmadik lett a sorban, ráadásul alaposan lemaradva az első két helyezettől. A WD ismét kibérelte az utolsó helyet, a 17 GB-nyi zene átmásolása több mint másfélszer annyi időbe telt neki, mint az első helyen végzett Samsungnak.

Következő tesztünkkel azt próbáltuk érzékeltetni, hogy milyen sebességre számítsunk, ha ezeket az óriási kapacitású merevlemezeket egyben rendszermeghajtóként is használjuk. Létrehoztunk mindegyiken két partíciót, az egyik 40 GB-os volt, a másik pedig a maradék. A kisebb meghajtóról nagyjából 80 darab 100 MB-os (tömörített) fájlt másoltunk át a nagyobbikra. Meglepő módon az eddig jeleskedő Seagate alaposan lemaradt, a mezőny többi három tagja viszonylag hasonló tempóra volt képes, de a Hitachi most se tudott az élen végezni. Ez a teszt azt hivatott megmutatni, hogy mi a helyzet akkor, ha az internetről letöltött dolgainkat átmenetileg a rendszer partíción tároljuk (mondjuk a Letöltések mappában), és utána a tárolásra szánt nagyobbik partícióra másoljuk át, ahol már rendszerezve lesz minden.

Harmadik tesztünknél a tömörítő programok játszották a főszerepet. A két legnépszerűbb alkalmazást is megvizsgáltuk, hogy valós képet kapjunk arról, mennyi ideig tart egy nagyjából 8 GB-os fájl kicsomagolása 100 MB-os darabokból. Ehhez mindegyik meghajtóra átmásoltuk az előbb már említett tömörített állományokat és ugyanoda végeztük el a kicsomagolást is. Szinte már nem is számít újdonságnak, hogy a Hitachi lemarad az első helyről, a Seagate és a WD viszont megint egy külön osztályt képviselnek. A két alkalmazás ugyanazt a képet mutatta, viszont megdöbbentő volt, hogy a 7-Zip mennyivel gyorsabb a WinRAR-nál. Ennek azért van jelentősége, mert bár a különbségek jól láthatók, ha csökken a végrehajtási idő, akkor ezek a különbségek kezdenek, ha nem is eltörpülni, de lényegesen csökkenni.

Végezetül felfűtöttük, amennyire csak tudtuk mind a négy vinyót, hogy megnézzük, melyik milyen meleg. Nem meglepő, hogy a 7200-at pörgő Hitachi végzett az élen, legalábbis rossz értelemben. A két leghűvösebb a Seagate és a Samsung volt, míg a Western Digital képviselte a számtani közepet. Fontos tudni, hogy ezek szabad levegőn, 23 fokos helységben mért eredmények, házba beszerelve legalább 3-4 fokkal magasabb értékekre kell számítani, ha pedig rossz a szellőzés, akár még többre. Tovább ronthatja a helyzetet, ha egymás mellé pakolunk több vinyót, ilyenkor ezek értelemszerűen egymást melegítik.

4. Értékelés

Viszonylag nehéz összegezni a látottakat a tesztek sokrétűsége miatt, de annyit biztosan kijelenthetünk, hogy a ma nálunk járt négy merevlemez közül a Hitachi DeskStar 7K2000 az, amiben a legnagyobbat csalódtunk és ezért semmiképpen nem kapja meg ajánlásunkat. A többiektől eltérő felépítése és magasabb fordulatszáma csak nagyon ritkán tudta előnyhöz juttatni, cserébe olykor teljesen megmagyarázhatatlan lemaradásokat produkált, ráadásul zajszintje és hőmérséklete a legmagasabb volt a mezőnyben. Sokkal jobb helyzetben van a nála két ezer forinttal drágább Samsung F3 EcoGreen, amely a mindennapos használat során előforduló műveleteknél kivétel nélkül az élen végzett. Szintén ez volt a Seagate mellett a leghűvösebb is. A szintetikus teszteknél ugyan nem alkotott kiemelkedőt és zajszintben is elmaradt a legjobbaktól, de árához képest abszolút pozitív összképet nyújt a Samsung négytányérosa, ezért ajánlott vételnek kiáltjuk ki.

A Seagate és a WD prezentálta messze a leghalkabb merevlemezeket, utóbbi ára viszont erősen ingadozik (42-46 ezer forint között), amely némileg megnehezíti az értékelést. Ha rendszermeghajtóként és úgy általában véve sebesség terén sincsenek nagy igényeink, viszont totális csendet akarunk (és Windows Vista-t vagy Windows 7-et használunk), úgy a Western Digital legújabb Caviar Greenjét nekünk találták ki. A Seagate-tel nem sokat nyerünk, hiszen partíciók közötti másolgatásnál ő volt a leglassabb és csak a több tonnányi mp3 fájlok kezelésénél tudta alaposan odaverni a WD 2 terását. Szintetikus tesztekben, ha az átlagot nézzük, akkor jobban szerepelt, de a valós alkalmazásoknál ebből ritkán tudott értékelhető előnyt kovácsolni. Ettől függetlenül egyik HDD-vel sem teszünk rossz lóra, de kétség kívül a Western Digital biztosítja ma a leghalkabb 2 terás merevlemezt a felhasználók számára. Mindent egybevéve mindkettő ajánlott vétel, ha tudjuk, mi a célunk velük.

A tesztben szereplő Samsung F3 EcoGreen-t a Cédrus Kft-től, a Seagate Barracuda LP Eco-t és a Western Digital Caviar Green-t az Oázis Computer Kft-től kaptuk tesztelésre, köszönjük!