A barátságos és közkedvelt Pókember karakterének egyik alapvetése az volt, hogy kedvelhető legyen. A tragédiából, traumából építkező és felelősséget vállaló hős lélekben ugyanaz a srác maradt, aki előtte volt. Elég sok változatát megismerhettük már a Pókembernek, de a fősodorban egy elbizonytalanodó, állandó anyagi gondokkal küzdő „átlagos” fiatal férfi maradt, akiből a 90-es években rengeteget szóviccelő humorbombát (is) faragtak. Mostanra ismét visszatért az „olyan, mint mi” jelleg, de a világ is nagyot változott.

Míg pár évtizeddel korábban, a képregényekben kevésbé volt feltűnő Peter Parker magánélete, az új, főként videojátékos vonal majdnem akkora hangsúlyt helyez erre a részre, mint a szuperhősködésre. Így kapjuk meg azt a komplexnek szánt karaktert, aki igyekszik megtartani a munkahelyét, miközben foglalkozni szeretne a párkapcsolatával, segíti barátait és Miles Moralest – egyfajta mentoráltként – életeket ment, tépelődik, szupergonoszokkal, szektákkal és bűnözőkkel veszi fel a harcot. Mindeközben pedig sejthetjük, ha bármi is jól alakul épp az életében, az csak azért történik, hogy még nagyobbat szóljon, amikor ráomlik.

A végére pedig a Pókembert inkább sajnálni lehet, aki sehol nem képes teljes emberként ott lenni, állandó rohanásban van, rengeteg probléma nyomasztja, miközben igyekszik támogató, közkedvelt és barátságos lenni. Vagy ez a felgyorsult, állandóan ezer féle dologgal bombázó, saját életünkből is ismerős lehet? Úgy tűnik a Marvel’s Spider-Man 2 annyira közel hozza hozzánk a főszereplőket, amennyire csak lehetséges.

A trailer elég sok fontos csavart lelő és ha belevesszük az első félórás játékmenetet, akkor szinte az egész történetet előre tudhatjuk. Feltűnik Venom, a fő rosszfiú mellette Kraven lesz (róluk film is kijött 2024-ben) és persze ahol egy szimbióta feltűnik, ott potenciálisan több is fel fog. Peter legjobb barátja, Harry is komoly szerepet kap és Miles a fősulis felvételije mellett apja gyilkosával is újra szembe találja magát. Mégis, a játék sokat foglalkozik a jó útra tért, vagy a bűneiket megbánó szupergonoszokkal is, talán pont azért, mert a gonosz ott is elszabadul a második részben, ahol nem számítanánk rá.

Összességében a kiszámítható és a sejthető között ingázik a fő történetszál, miközben az események és az érzelmek terén is hullámvasutazik velünk egyet. Mivel már mindkét főszereplő megkapta a maga játékát, így ez egy közös rész, ahol külön történetszálat kaptak a Pókemberek. Ezeket a küldetéseket és a személyükhöz kötött gyűjtögetéseket (pl. Prowler) csak az adott szereplővel tudjuk végigjátszani, a játék többi részén pedig eldönthetjük, hogy kit preferálunk és külön jelzi is a log, hogy melyik kihez (kikhez) tartozik.

A harc, a fejlesztések, a ruhák és a kütyük terén is szintet lépett a játék. Ez egyfelől változatosságot jelent és azt is, hogy még több harci és szuperképesség, valamint kütyü kombó lett a játékban, ami kissé megosztotta a közösséget. Volt, akinek nagyon tetszett és a minél több, annál jobb elvet vallotta, mások viszont túl gyorsnak és hektikusnak érzik a harcrendszert, főként, mert gombokkal váltunk/aktiválunk különböző skill sorokat.

Tényleg kell hozzá egy kis gyakorlás és konkrétan olyan érzésem is volt, hogy be kell melegedni a harcban, mert ahogy nő a tempó, úgy a reflexeink és a speciális képességeket aktiváló kombinációk is egyre természetesebben jönnek elő, vagyis hozzászokunk a gyors váltásokhoz és kombinációkhoz. Az ebbe a sorozatba tartozó Spider-Man játékok szerencsére eddig is jól nyúltak a harchoz, egyszerre lett taktikus, gyors, élvezetes és komplex, ezt pedig, habár tényleg kicsit már a határt feszegeti, sikerült megtartani.

A grafika tekintetében –már, ami a látványvilágot illeti – nem lehet panaszra okunk, de sajnos ez a mondat sem áll meg így önmagában, pedig mindenki jobban járna, ha csak ennyit kellene mondanom a témáról. A Spider-Man 2-nél is belefutunk abba a jelenségbe, hogy egy hatalmas kiadó félkész játékot dob piacra, mert hát nagy franchise, jó a híre a sorozatnak, jó lesz az úgy. A biztosítékot pedig nem az veri le, hogy kisebb hibákba lehet belefutni, ezt a játékos közösség is egész jól viseli általában.

De, amikor a menüben már crashel a játék, amikor egy homokvihar/homokfelhő megjelenítést glitchekkel tud csak néhol megjeleníteni, amikor 15 perc játékidő után (és van, hogy kb. 30 percenként) crashel, plusz az első bossfight közben, vagy a menüben az esti fényekkel kivilágított lakóházak képe tele van fény-glitchekkel, az már egy másik szint. Ahogy az is, hogy nyomozásra, fórum böngészésre és beállításokkal való ügyeskedésre megy el az idő játék helyett, mire kijön egy javaslat, hogy a Ray Tracinget kapcsoljuk egyelőre ki.

Nem azért vett valaki olyan videokártyát, ami ezt tudja és nem azért fizetett egy AAA-s játékért, hogy ezt a technológiát kihasználja – azért tette mindezt, hogy kikapcsolhassa az opciót – remélem átmegy a szarkazmus. És különösképp dühítő, mert a God of War játékokban nem volt ilyen gond, még az előző Spider-Man részekben sem. És persze lehet magyarázatot keresni rá, hogy a Nixxes el volt havazva a Last of Us 2 port miatt és hasonlók, de a Sonyt nézve akkor is egy óriási stúdióról van szó, akinek lenne, - kellene, hogy legyen – erőforrása ezekre. És mégis egyszerűbb patchekre hagyatkozni és kivárni, amíg a morgás abbamarad, hiszen úgyis sokan megveszik a játékot.

A küldetések életszerűek, érdekesek, izgalmasak és néha belecsöppenünk olyan jelenetekbe is ahol az utca embere kér segítséget, vagy apróságnak tűnő feladattal bíznak meg minket, a játék viszont itt is tud mélységet mutatni - viszont bugok miatt sajnos itt is megakadhatunk kicsit. Egy egyszerű mellékküldetésben (Find Grandpa) hősünk elemzi az elveszett nagypapa gyógyszerének kémiai összetevőit, hogy a nyomára bukkanjon, a puzzle játék sikerül is, de a célig vezető kis csík, amit a nyom mutatna nem jelent meg, úgyhogy választhattam, a park átfésülése és aközött, hogy rákeresek a küldetés megoldására.

De olyan is előfordul, hogy kapom a jelzést, hogy épp bűnözők randalíroznak valahol és ahogy odaérek, a hangeffektek még hallhatóak (pl. kigyulladt épület). De hogy, hogy nem, a jelzés eltűnik, nem spawnolnak le az ellenségek és az sem lehetett gond, hogy közben elmúlt a jelzés, mert azonnal arrafelé mentem, egy perc sem telt el. Szóval ezek apróságoknak tűnnek, de mivel én teszteltem az első részt és a Miles Morales játékot is, így látom, hogy egyre rosszabb állapotban jönnek ki a részek és ez nem jó jel és trendként is szomorú.

Sajnos viszont az eddig kiadott három patch sem oldotta meg a dolgokat PC-n, a rettenetesen sikerült port még mindig toldozott-foltozott félkész játék érzetét adja, ami nagy kár, mert a történet, a karakterek és az akció jól össze lett rakva, látszik, hogy ott nem spóroltak. Bár nem szeretem ezt a megoldást, de itt én is kénytelen leszek kétféle pontszámot adni a játékra.

Megérdemelné a 80% körüli értékelést, mert tényleg hozza azt, amit elvárunk tőle és akik a szuperhősös, Marveles, akciójátékokat eddig szerették, azok ezt is imádni fogják. A port állapota viszont legalább 30%-ot levon az egészből, mert elénk rakhatják a világ, tartalmilag legjobb játékát is, ha hemzsegnek benne a bugok és szó szerint 15-30 percenként crashel. Aki teheti várjon vele, had dolgozzon a Sony még kicsit azon a játékon, amit piacra kész állapotúnak mondott 3 hete…