1. oldal

Az 1960-as években Peter Wason brit pszichológus forradalmi jelentőségű kísérlettel állt elő. Az általa kidolgozott rejtvényt, a Wason-féle négykártya-problémát (Wason-teszt, Wason szelekciós feladat) sokan máig a döntések pszichológiájával kapcsolatos legfontosabb kísérleti paradigmaként tartják számon.

Wason érdekes, gyakran kissé bogarasnak tűnő figurája volt a korabeli pszichológiának. Megközelítésének újdonságát az adta, hogy megfejtendő rejtvényként tekintett a döntési mechanizmusra, és azt egyszerre próbálta kritikusan és játékosan, de ami a legfontosabb, friss szemmel vizsgálni. Kollégáinak például állítólag azt monda, hogy majd csak azt követően ismerkedik meg a területtel kapcsolatos korábbi kutatásokkal, hogy végzett saját kísérleteivel, mert így a régebbi eredmények nem befolyásolhatják saját hozzáállását.

Azt is vallotta, hogy a kutatóknak sosem lenne szabad jól meghatározott célokkal belefogni egy-egy kísérletbe. „Kísérleteinek célja többnyire nem egy hipotézis vagy elmélet tesztelése volt, hanem a gondolkodás természetének felderítése” – írták róla volt tanítványai. „Meglepő jelenségeket akart feltárni, meg akarta mutatni, hogy a gondolkodás nem az, aminek a pszichológusok tartják.”

A Wason által kidolgozott teszt ennek a szokatlan megközelítésnek az eredménye. A kísérlet legelterjedtebb változatában az alany elé négy kártyát helyeznek le, amelyek mindegyike egy egyjegyű számot tartalmaz az egyik, és egy színt a másik oldalán. Az első és a második kártyán például egy 5-ös és egy 8-as van, a harmadik kék, a negyedik pedig zöld. (Wason szeretett menet közben csevegni alanyaival, de azt valószínűleg nem osztotta meg velük, amit 1968-as tanulmányában leírt, hogy a megoldandó logikai rejtvény „megtévesztően könnyű”.)

Van tehát egy 5-ös, egy 8-as, egy kék és egy zöld kártyánk, valamint egy állításunk: ha egy kártya egyik oldalán páros szám szerepel, akkor a másik oldalának kéknek kell lennie. A feladat a következő: mely kártyá(ka)t kell feltétlenül megfordítanunk ahhoz, hogy igazolni tudjuk az állítás helyességét? A mellékelt angol nyelvű interaktív videóban mindenki magát is letesztelheti a rejtvénnyel. (A helyes válasz és a magyar nyelvű indoklás az oldal alján olvasható.)

Aki elsőre rossz választ jelölt be, ne keseredjen el: Wason alanyainak több mint 90 százaléka ugyanígy tett. A hibák ráadásul rendszerszerűnek bizonyultak, és egy bizonyos logika szerint ismétlődtek. „Nagyon boldogtalan vagyok első döntésemmel, de ha újra kellene kezdenem, megint ugyanazokat a kártyákat választanám” – mondta Wason egyik kísérleti alanya. A szakértő a kísérlet eredményeit kiértékelő, 1968-as tanulmányában nagyon aggasztónak nevezte ezt az érvelést, amellyel többször is találkozott a résztvevőkkel beszélgetve.

A pszichológusok egészen Wason tesztjéig úgy gondolták, hogy az ember természetéből adódóan logikus, és ennek megfelelően hozza meg döntéseit is. Wason alanyainak többsége viszont nemhogy nem döntött a logika szabályainak megfelelően, de később is ragaszkodott hibájához. A szakértő ezért azon kezdett tűnődni, hogy vajon a szabály logikai struktúrája teszi nehézzé a rejtvényt, vagy a feladat megfogalmazása okozza a nehézségeket.

1982-ben a Floridai Egyetem két pszichológusa, Richard Griggs és James Cox ez utóbbi vélemény mellett tette le a voksát. Átalakították Wason tesztjét, és azt kérték alanyaiktól, hogy képzeljék magukat rendőröknek, akiknek az a feladatuk, hogy fiatalkorú alkoholfogyasztókat azonosítsanak egy kocsmában. Az absztrakt, számokra és színekre vonatkozó szabály helyét tehát egy társadalmi előírás vette át: ha egy személy sörözik, akkor legalább 21 évesnek kell lennie. (Az Egyesült Államokban legálisan csak 21 éves kor fölött vásárolhatnak és fogyaszthatnak alkoholt a fiatalok.)

A kártyákon tehát ebben az esetben italok és életkorok szerepeltek. Az átfogalmazott kísérlet során a résztvevők 75 százaléka jól oldotta meg a rejtvényt, feltárva a kontextus fontosságát a hasonló feladatoknál. A rejtvény körítése, vagyis hogy a feladat hogyan van megfogalmazva, meghatározza annak nehézségét, mondták a szakértők. Annak ellenére, hogy mindkét teszt során ugyanaz volt az alapfeladat, vagyis egy ha A, akkor B típusú állítás helyességét kellett ellenőrizni, absztrakt megfogalmazás esetén a többség kudarcot vallott, míg amikor az hétköznapi köntösbe volt csomagolva, sikerrel vette az akadályt.

Megoldás:

A helyes válasz a 8-as és a zöld kártya. A teszt alapszabálya egy ha A, akkor B [italic]típusú állítás (a klasszikus logikában ezt nevezik kondicionálásnak), amelyben az előtag igazsága maga után vonja az utótag igazságát.

Csak azok a kártyák sértenék meg tehát a szabályt, amelyek egyik oldalán páros szám van, másik oldaluk pedig zöld. Így az 5-ös és a kék kártyát nem kell ellenőriznünk, hiszen róluk semmit sem állít a szabály, így igazolni sem képesek azt. A 8-as kártyát meg kell fordítanunk, hiszen ha annak másik fele zöld, az állítás hamisnak bizonyul. Ugyanez a helyzet a zöld kártyával: ha azon páratlan szám van, a kártyára nem vonatkozik a szabály, ha viszont páros, akkor megsérti azt.[/italic]

2. oldal

De miért számítanak a feladatot leíró szavak, ha a logikai struktúra nem változik meg? Daniel Kahneman Nobel-díjas pszichológus 2011-ben megjelent könyvében ismertet ezzel kapcsolatban egy elméletet, amelyet már Wason is pedzegetett, és mások is megfogalmaztak. Az elme Kahneman könyvében felvázolt kettős modelljének lényege, hogy a feladat megfogalmazása során használt szavak jellegüktől függően eltérő kognitív rendszereket indíthatnak be. A régi, evolúciósan előbb kifejlődött, intuitív rendszer (1. rendszer) gyorsabban, az új (2. rendszer) pedig lassabban működik.

Amikor a Wason-teszttel szembesülünk, ez a két rendszer küzd meg egymással azért, hogy melyik szállítsa a választ. Aki a feladat megoldása során korábban hibázott, nyugodtan ráfoghatja az 1. rendszerre, amely előszeretettel rövidíti le a mentális folyamatokat egyszerűsítő torzítások révén. Ilyen torzítás például, hogy hajlamosak vagyunk a megoldás során azokat a tárgyakat kiválasztani, amelyek említésre kerültek a szabályban. A leggyakoribb hiba tehát ebben a konkrét esetben éppen ezért a 8-as és a kék kártya felfordítása lesz, mivel a szabályban páros számokról és kék színről van szó. Holott a kék kártya megfordítása logikailag fölösleges lépés, hiszen az sem nem sértené meg a szabályt, ha páratlan szám lenne a hátulján.

De ha ez a lépés irracionális, akkor miért hajtjuk végre mégis? Egy vonatkozó tanulmány szerint azért, mert az 1. rendszer alkalmazása gyors és jó érzéssel tölt el minket. Az absztrakt érvelés, vagyis a 2. rendszer használata ezzel szemben nehézkes és lassú. Ezért ahol csak lehetséges, a 2. rendszer engedi az 1. rendszert működni. Ez a hétköznapi nyelvre átfogalmazott, kocsmai szituációt ábrázoló tesztváltozatnál be is válik, hiszen az 1. rendszer eleve tisztában van az alkoholfogyasztási korhatárral és az ezt előíró törvényekkel. Az alany tehát ebben az esetben már a feladat elhangzása előtt ismeri annak alapszabályát, így könnyen megoldja a rejtvényt. Amikor viszont helyben ismerkedik a szabállyal, a régi rendszer kudarcot vall.

A kettős döntéshozatali rendszer létezését a Wason-teszt eredményeinek mélyebb elemzése is alátámasztja. Az eredeti tesztkérdésre az első körben helyesen válaszolók általában jobb tanulmányi eredményekkel rendelkeznek, mint a hibázók. A kutatások azt is megerősítik, hogy a 2. rendszer használata (és vele a helyes válaszok aránya) fiatal alanyok esetében erősen függ a gyermek korától és intelligenciájától. És ahogy ebből kiindulva várható, a 2. rendszer teljesítménye idős korban erősebben romlik, mint az elsőé.

Mindezen eredmények tehát szépen összecsengenek a döntéshozatal kettős rendszerének teóriájával, vagyis hogy van egy régi, autonóm módon, gyakorlatilag felügyelet nélkül működő alrendszer, amelyre idővel ráépül egy lassabban üzemelő, általános, tanult, logikus döntési mechanizmus.

Az elmélet helyességéről ugyanakkor messze nincs mindenki meggyőződve. Az evolúciós pszichológusok többsége szerint valószínűtlen, hogy két ennyire tisztán különválasztható döntési rendszer működne agyunkban. Számukra hihetőbbnek tűnik, hogy a feladat kétféle megfogalmazása azért hoz nagyon eltérő eredményeket, mert az ember evolúciója során kialakult egy szociokognitív tér is, amelybe a sörivásos változat beleesik, a számos-színes viszont nem.

Az említett szociokognitív tér szabályrendszerekre épül, és benne a túlélés a szabályok betartásával biztosítható a leghatékonyabban. A kiskorúság és az alkoholfogyasztás felbukkanása a teszt során aktiválja azt a képességünket, amely révén meg tudjuk állapítani, ha valaki megszegi a társadalmi szerződést. Leda Cosmides, a tudományterület radikálisan darwini szemléletű kutatója 1989-ben ezt a szerinte genetikailag kódolt képességet csalásdetektornak nevezte el, és kollégáival azóta is előszeretettel alkalmazzák a Wason-tesztet az emberi viselkedés társas természetének vizsgálatára.

Tavaly megjelent tanulmányukban például azt mutatták meg a kísérlet egy verziójával, hogy a szülők kevésbé gondoskodók, ha nem rokon gyermekekre felügyelnek. Ha a gondjaikra bízott gyermek nem rokonuk, az anyák és az apák sokkal inkább hajlamosak figyelmen kívül hagyni a biztonsági előírásokat, mint hogyha saját csemetéjük vagy közeli rokonuk a kiskorú, állítják Cosmides csapatának tagjai.

A két tábor sorra termeli a saját igazát alátámasztó eredményeket, döntő bizonyítékot azonban egyelőre egyik oldalnak sem sikerült felmutatnia. Az tehát továbbra is rejtély, hogy valójában mit jelentenek a Wason-teszt különböző verzióinak eltérő eredményei. Ami a kísérlet névadóját illeti, ő nyugdíjba vonulása után úgy döntött, hogy nem foglal állást a munkáját körülvevő vitákban. Helyette inkább sakkozni kezdett és a nemzetközi mesteri címig vitte. Annak azonban 2003-ban bekövetkezett haláláig nagyon örült, hogy egyszerű kísérletével mennyi új ötlet születéséhez járult hozzá.