1. oldal
A filmek megjelenését követő évtizedekben jó néhány Alien(s) játékot kaptunk, és nem hanyagoltak el minket a spin-off széria frontján sem, így a kezetek közé kaphattatok számtalan Alien vs Predator címet is. Az Alienesek között kevés igazán figyelemreméltó alkotás született, a Predatorosak viszont már hoztak egy-két értékelhető, sőt, jó darabot is. Mondom ezt persze úgy, hogy többséghez hozzá sem szagoltam, mert körülbelül minden létező platformra jöttek ezek a címek a C64-től, az Atari és ősi Nintendo gépeken át az árkád masinákig. De tudjátok mi a legjobb? Hogy ezeket mind elfelejthetjük és a kis képzeletbeli időgépünkkel visszautazhatunk 1979-be.
Mennyivel másképp képzeltük el akkor a jövőt. Azt gondoltuk, hogy idővel minden gép és szofisztikált berendezés kezelése egyre bonyolultabb lesz, a beviteli eszközök meg hülye hieroglifákkal lesznek tele és úgy általában véve minden számítógép világít majd, mint a karácsonyfa. Megmaradnak a felhasználóbaráttól fényévekre elhelyezkedő funkcionárius interfészek és a biztonság kedvéért mindenen lesznek karok, amiket vészhelyzet esetén meghúzhatunk. A kisfelbontású CRT kijelzőkön ma már mosolygunk, de az androidok, a hatalmas kereskedelmi űrhajók és a minden fölött álló óriáscégek víziói még mindig megállják a helyüket és izgalmas témát adnak a modern sci-fiknek is.
Gondoljunk csak bele, milyen lehetett volna az első és szerény véleményem szerint legjobb Alien filmet kísérő játék, ha 1979-ben olyan számítógépes fejlettségi szinten vagyunk, mint most. Körülbelül ilyen. Az Alien: Isolation egy tökéletes filmet kísérő játék. Története az első két rész között helyezkedik el, főszereplője pedig nem más, mint Amanda Ripley, Ellen lánya. Szegény Amanda 15 éve nem hallott az anyjáról, de nem adta fel a reményt és igyekszik mindent megtudni eltűnésének körülményeiről. Így hát kap az alkalmon, amikor kiderül, hogy megtalálták a Nostromo fekte dobozát és ő is bekerülhet a csapatba, amit arra küldenek, hogy összeszedjék. Azt ugyanis nem a Wayland-Yutani találta meg, hanem egy kereskedelmi hajó, az Anesidora, akik a Seegson érdekeltségű űrállomáson, a Sevastopolon állomásoznak, arra várva, hogy átvegyük tőlük a potenciálisan értékes információkat hordozó dobozt.
Nincs más hátra, mint előre, elindulunk szépen Torrens nevű hajónkkal felkutatni a rejtélyt, miközben persze minden társunknak és a mindenható cégünknek is mások a motivációi, nem emberszeretetből segítenek nekünk abban, hogy megtudjuk mi történt a Nostromoval és legénységével.
2. oldal
A Torrensről azt kell tudni, hogy nagyjából azonos időben épült, mint a Nostromo, így amikor felébredünk a hiperalvásból, ismerős környezet fogadhat minket. Ugyanolyan a hajó belső tere, sőt, még az apróbb tárgyak is visszaköszönnek, így például a madaras örökmozgó (abban az időben nagy divatja volt épp az örökmozgóknak). A 70-es, 80-as évek tárgyai visszamosolyognak ránk, de mégis az egész képes modernnek és hitelesnek hatni. A játék menüje, a betűtípusok, minden a filmet idézi, és szinte azonnal beszippant az atmoszféra. Aztán amikor átszállunk a Sevastopol állomásra, kapunk egy kis Dead Space utóérzést, ahogy az óvatlan szakemberekből álló csoport mit sem sejtve egy igazi rémálomba csöppen.
A Sevastopol neve természetesen a krími válságra hivatkozik, illetve a térségben található azonos nevű városra, mely idén februárban kikiáltotta, hogy nem ismeri el az ukrán állam fennhatóságát és Oroszországhoz szeretne csatlakozni.
Az Alien filmeknek és most a játéknak is érdekes részét képezték a mindenek fölött álló óriáscégek, azok motivációi, a korrupt, megvesztegethető vezetők és kispályás játékosok, akik néha fel sem fogják, hogy nem csak a saját életükkel játszadoznak. Fontos szerepet kap napjaink egyik legégetőbb szociológiai problémája is: az általános egymás iránt érzett közöny. Egyszerűen bámulatos, ahogy szépen lassan összeáll a kép, és kirajzolódik, hogy olykor látszólag független események milyen láncolatának kellett ahhoz végbemennie, hogy bekövetkezzen a legrosszabb. A játék ezen része egyébként főleg a mindenfelé található terminálokon olvasható levelezésekből csapódik le, érdemes őket elolvasni. Ha helyben a terminálnál nem is mertek sokáig álldogálni, bepótolhattok mindent a naplótokból, mert ha egyszer megnyitottátok a gépeken a leveleket, átkerülnek oda.
A helyszíneket és az atmoszférát tehát sikerült nagyon jól eltalálnia a tervezőknek és ehhez még hozzájön a minimalista, de nagyon hatásos zene is, amiben időnként felcsendülnek a film dallamai. A grafika egy jó közepest hoz, szépek a fény effektek, míg a mimika és bőrfelületek hagynak maguk után némi kívánnivalót.
/enyhe spoiler következik
Az Aliennel való első találkozásunk ütősre sikerült, bár szerintem nem volt jó ötlet elvenni az irányítást és átvezetőt csinálni belőle, mert abban a milliszekundumban, hogy ez megtörtént, elmúlt a rettegés.
/spoiler vége
Szerencsére nincs túl sok átvezető, így a játékban nagyon kevésszer érezhetjük úgy, hogy most fellélegezhetünk egy pillanatra, folyamatosan résen kell lennünk. Az Alien modellje meglehetősen jól sikerült, nekem csak a fogai nem tetszettek, pedig tudom, hogy a fémes színük és elrendezésük is követik az első film xenomorfját. Én magam általában nem vagyok vevő az olcsó ijesztgetős horrorokra, de ez a játék többé-kevésbé fenntartotta bennem a feszültségérzetet és sokszor alaposan megrémített. Aminek örültem, hogy nem vitték túlzásba a nyálkázást és savazást. Ha valamit utálok, akkor azok a „trutyis horrorok”, amik inkább csak gusztustalanok, mint félelmetesek.
Itt viszont néha már könyörögtem egy mentőhelyért, hogy végre enyhítsen egy kicsit a feszültségen. A mentőrendszer egyébként nagyon jó, az utolsó két állást tartja csak meg, ami bőven elég. A procedúra pedig ügyesen kitalált: nem azonnal ment, amit elérünk egy terminált, hanem pár másodpercig ott kell állni (nem csalhatunk azzal, hogy futtában mentünk, miközben a fél lábunk már a xenomorf szájában van). Visszatöltésnél pedig természetesen random helyre rakja le az alient, hogy ne legyenek használhatatlan save-jeink.
3. oldal
A Sevastopol egy jó nagy űrállomás, melynek nem csak a története érdekes, de van pár megkapó látnivaló is rajta. Igaz, sok nagyon hasonló helyszín van, de szerintem ezzel nincs különösebb gond (van benne realitás), ami pedig nagyon tetszett, hogy jókora szabadságot kapunk és kedvünk szerint járkálhatunk össze-vissza. Azzal viszont nehezen békéltem meg, hogy hiába kapunk meg „játszótérnek” egy méretes szárnyat, egy idő után akkor is azt vehetjük észre, hogy az idegen ragaszkodik hozzánk (ha jól emlékszem, akkor az 5. küldetésnél különösen igaz ez). Értem ezalatt azt, hogy következetesen mindig ott járőrözik, ahol mi vagyunk, véletlenül sem kalandozik el az adott szárny másik végébe. Sőt, még ha beindítunk egy eszméletlenül hangos gépet és ügyesen elslisszolunk a közeléből, az aliennek akkor is marad a legfőbb prioritása a környékünkön való járőrözés. Ha bezzeg ott bújunk el a hangos gép közelében, jó darabig nem tágít, éreztetve azt, hogy gyanús neki a hangzavar.
Az állomáson viszont nem az idegen az egyetlen veszélyforrás, a megérkezésünk után röviddel világossá válik számunkra, hogy egyfajta túlélő közösségek formálódtak, akik egymás ellenében próbálnak a felszínen maradni. Ezek az emberek előbb lőnek, mint kérdeznek. Ha pedig ez sem lenne elég, még androidokkal is meggyűlhet a bajunk, ami már önmagában egy talány, tekintve, hogy a robotokat általában úgy programozzák, hogy semmi szín alatt nem veszélyeztethetnek emberéletet.
Ennyi fenyegetés leküzdéséhez magától értetődően kellenek eszközök, amiben az Alien: Isolation nem is szűköl. Imádtam a filmből áthozott fegyvereket és tárgyakat, ott van például a jellegzetes formájú bénító bot (stun baton) és persze a kihagyhatatlan lángszóró is. Ezek mellett kapunk még pisztolyt és puskát is, de arra készüljetek fel, hogy nem sokat fogtok lőfegyverekkel vagánykodni, az Isolation ugyanis nem kimondottan egy akciójáték, mint mondjuk a Dead Space, ahol halomra lőhetitek a nekromorfokat. Sokkal jobban épít a lopakodásra és az elterelésre, itt minden ellenfelet komolyan kell venni, mert ha van is elég erőforrásotok, hogy kiiktassatok egy embert vagy droidot, meg kell gondolni, hogy érdemes-e áldozni rá. Túlzásba persze nem kell vinni a spórolást még normál fokozaton sem, ha alaposan körülnéztek mindenhol, bőven találtok majd cuccokat.
A fegyverek és a lőszer viszont korántsem az egyetlen megoldást kínálják a szorult helyzetekre, jó néhány féle kütyüt összetákolhattok magatoknak a jelentős mennyiségű alapanyagból, amit az állomáson találhattok. Az eltereléshez és a lopakodás elősegítéséhez nem csak a mozgásérzékelő és a világító fáklya (flare) áll rendelkezésetekre, hanem használhattok zajkeltőt, füstgránátot vagy villanóbombát, amikből max. 3 lehet nálatok (fáklyából 6). A filmekből megtanulhattátok, hogy a xenomorf nem szereti a tüzet, így elijeszthetitek például egy molotov koktéllal is. Ha szét akartok csapni a droidok vagy emberek között, akkor segítségetekre lehet a csőbomba, az EMP vagy a már említett molotov is.
A tárgyak, a tárgykészítő rendszer, a lopakodás és lövöldözés mellett persze van néhány melléktevékenység is, amivel jobban ki lehet tölteni azt a 25-30 óra játékidőt, amit az Isolation nyújt. Természetesen vannak gyűjthető tárgyak, ezek között már említettem a terminálos levelezéseket, de rálelhetünk még Nostromós logokra és dögcédulákra is. Ha mindent meg akarunk találni, alaposan szét kell néznünk, ami első végigjátszásnál komoly összeszedettséget követel meg a részünkről, hiszen minden zugban veszély leselkedik ránk és nem biztos, hogy lesz energiátok azzal foglalkozni, hogy még az ezredik szobába is benézzetek menekülés helyett.
4. oldal
A játékmechanikák tárháza itt még nem merül ki, kapunk ugyanis minijátékokat. Ezek meglehetősen jól sikerültek, méghozzá azért, mert egyiket sem kell túl sokat játszani, így nem unjátok meg őket. Kizárt, hogy úgy érezzétek magatokat, mint a BioShock első részénél, ahol indokolatlanul sokat kellett nyomni ugyanazt a hackelős játékot.
Az Isolation előtt nem tudok mást, csak a kalapomat emelgetni, mert nincs túl sok olyan horror játék, amit úgy ki tudnak ilyen sokáig húzni, hogy közben végig fenntartsák a feszültséget és a játékélmény minőségét. Ha végigvittétek az alapjátékot, még egy kis rájátszás is van, két kisebb sztori DLC és egy kihívás mód képében. A sztori DLC-kben egy nagyon kellemes (már amennyiben feltételezzük, hogy bármi olyan dolog, ami Alienekkel kapcsolatos, lehet kellemes) meglepetéssel rukkolt nekünk elő a fejlesztőcsapat, ugyanis újra átélhetünk bennük néhány jelenetet a ’79-es filmből. Ezek természetesen a Nostromo fedélzetén játszódnak, ami ugye nem sokban különbözik a Torrenstől. Itt választhatunk, hogy a legénység melyik tagjával próbálkoznánk életben maradni, mindegyik egy kicsit más felszerelést kap (nekik nem áll rendelkezésükre Amanda egész tárháza).
A kihívás módról az első tudnivaló, hogy csak a játék végigvitele után érdemes csak vele foglalkozni, ugyanis belerondíthat az élménybe, ha előre veszitek (igazából jobb, ha ezt a bekezdést át is ugorjátok inkább, amúgy sem fontos része a játéknak). Ez a mód engem túlzottan nem is fogott meg, ennek oka pedig az, hogy a megmérettetés abban áll, hogy időre kell teljesíteni feladatokat. Ez persze nem áll messze az Alien filmektől, ahol sokszor szorította Ripleyt az idő, de mégis. Valahogy kiöli belőlünk az idegentől való félelmet, ha leredukáljuk egy egyszerű akadállyá. Rákényszerít, hogy lopakodás helyett néha futkározzuk, hogy aztán ha előjön az alien, fújjunk egy kis tüzet a pofájába és folytassuk mondjuk az ajtó hackkelését. Egyetlen pálya van és 3 feladat, amiből az első két mellékeset akár bukhatjátok is. Tartozik hozzá egy ranglista, amiből PC-n látszik, hogy milyen gyorsan sikerült megmókolni valakinek a játékot, mivel a világelső másfél másodperccel van az élen. Teljesen reális…
Összességében a játék mégis kiváló, szerintem egyértelműen az eddig megjelent legjobb Alien cím. Ha szétszedjük, és egymagukban vizsgáljuk az egyes részeit, akkor sok darabjára ráfogható, hogy nem épp csúcsminőségű, de a lényegi dolgok bőven hozzák a kötelezőt, sőt többet is. Nagyon jól össze van rakva, a sztori és a körítés fenomenális, Amanda karakterében pedig egy Ellenhez hasonlóan erős női főszereplőt kaptunk. A horror élmény abszolút megvan, úgyhogy az Alien: Isolation egy emlékezetes darab, ami nem kis dicséret az éppen hatalmas AAA kategóriás játékdömping közepette. A SEGA-nak sikerült szépíteni a Colonial Marines hatalmas kudarca után.
Platformok: PC, PS4, Xbox One, PS3, Xbox 360
