Letaszítaná a trónról az iTunest az Artklikk Kft. a Carnation Zrt., a Port.hu Kft. és a Wondeer Kft. A Mobilitás és Multimédia Klaszter segítségével egymásra talált négy cég által kifejlesztett új alkalmazás, amely mobilinternetezésre alkalmas készülékeken keresztül biztosít zenehallgatást, a tervek szerint számonként mindössze néhány forintért. A Wondeer fantázianevű alkalmazás felhasználói több ezer dalt tartalmazó zenei adatbázis repertoárjából választhatják majd ki a kívánt zeneszámot. A megoldás újdonsága, hogy - a jelenleg széles körben elterjedt fájlletöltés helyett - a zeneszám streaming formátumban érkezik a megrendelő mobiltelefonjára, így az jogilag nem kerül a birtokába. A tervek szerint a felhasználók a szolgáltatást havi átalánydíjért vagy dalonkénti tranzakciós díjért vehetik igénybe. Az alkalmazás várhatóan jövő tavasszal kerül kereskedelmi forgalomba, és a fejlesztők 2010 végére már több tízezer felhasználóra számítanak világszerte. A projekt költségvetése 560 millió forint, amelynek egyik felét a tagok adják, a másikat pedig az akkreditált klasztertagok innovációját támogató európai uniós támogatás teszi ki.
TOP 5 AZ IPON-ON
4 hozzászólás

StevyXIX
Kezdeményezés jó, csak nem fogok alacsony bitrátás MP3-at hallgatni a gépemen, hordozható zenelejátszókon megint nem játszik a dolog, ki fogja ezt hallgatni konkrétan?

TheDj
konkurencia? :)
Hát kezdjük ott, hogy iTunes tudtommal nincs is magyarországon, kivéve persze a gépre telepített ugyanilyen nevű program...Éppen ezért nem tartom teljesen érthetőnek, hogy miért olyan jó az iPod és iPhone...hozzáteszem: itthon... Mivel nincs iTunes hálózat az eszközökhöz, gyakorlatilag nincs is kihasználva a gyártó által beleépített dolgok fele...
Egyébként a kezdeményezés nagyszerű. Csak arról nem szól a fáma, hogy a mobilszolgáltatók felé fizetni kell a mobilinternetért; a zenék streamelése közbeni adatforgalom. Így azt hiszem az a "néhány forint" egy kicsit több lesz.
"2010 végére már több tízezer felhasználóra számítanak világszerte"
Világszerte? Hajjajj.. :) Egy élő közvetítés belföldről is nehézségeket okoz, nem tudom hogy fogunk streamelni így mondjuk Ausztráliába. Persze ez már mellékes; ha jól átgondolják és a pénz tényleg oda megy,ahová kell még ez sem tartom kizártnak...
Hajrá.

downhill
"a zeneszám streaming formátumban érkezik a megrendelő mobiltelefonjára, így az jogilag nem kerül a birtokába"
a jog elég butácska.

littleguy
VISSZA A HIRHEZMint minden más hasonló kezdeményezés, nekem tetszik. Hogy életképes lesz-e hosszútávon, az már az ár kérdése, de szerintem sokaknak tetszene úgymond az online rádiózás, csak saját zenékkel :)
Hogy mennyi felhasználó kezdi el használni, az pedig csak promóció, marketing, és kínálat függvénye (no meg ismét csak az ár...)





























