Akár a Star Trek kommunikátora is lehetett volna ennek az alkotásnak a kiindulópontja - amit aztán még szépen tovább is fejlesztettek a finn Patria Aviation Oy kutatói.
Itt ugyanis már szó sincs külön kitűzőről - az "antennát" szövetbe ágyazták, így az bármilyen ruha szerves részét képezheti. Ennek megfelelően természetesen biztosított a maximális hajlékonyság és ellenállóképesség is. Láthatólag minden tekintetben meg is felelt a prototípus a várakozásoknak, mivel sikeresen lebonyolítottak már vele egy teszthívást is.
A kutatók elmondása szerint kimenő hívásokhoz ezek az antennák "Iridium műholdakkal létesítenek kapcsolatot" (amelyek elég alacsonyan vannak ahhoz, hogy ilyen kis antennával is elérhetőek legyenek), viszont - eléggé meglepő módon - bejövő hívásokat egyelőre még nem tud fogadni. Ettől függetlenül azonban a kimenő hívásoknál "a jelerősség akkor is optimális, ha az antennát bárhogyan meghajlítják", valamint a hívó fél GPS-adatainak továbbítása is zökkenőmentesen működik.
Nem egyértelmű az sem, hogy maga a tényleges telefon/GPS-egység (merthogy az is van benne) hol is kapott helyet, mivel a képen is látható szövet csak az antenna. Hasonlóképp kérdéses az is, hogy vajon a további fejlesztési munkálatok meddig tartanak még, mikorra - és mennyiért - terjedhet el, ám ez határozottan olyasminek tűnik, amire érdemes várni.































