GOOGLE MONOPÓLIUMMAL VÁG VISSZA AZ MS

Nem csekélyebb ellenváddal védekezik az ellene felhozott vádakkal szemben Redmond, mint azzal, hogy amennyiben az Európai Bizottság továbbra is folytatja a rá irányuló trösztellenes eljárást, azzal csak a Google-t fogja még jobban megerősíteni - vagyis még inkább monopolhelyzetbe állítani.
Németh Gábriel
Németh Gábriel
2009. máj. 11. 16:30
Google monopóliummal vág vissza az MS

Galéria megnyitása
Nem csekélyebb ellenváddal védekezik az ellene felhozott vádakkal szemben Redmond, mint azzal, hogy amennyiben az Európai Bizottság továbbra is folytatja a rá irányuló trösztellenes eljárást, azzal csak a Google-t fogja még jobban megerősíteni - vagyis még inkább monopolhelyzetbe állítani.

Ezt pedig azért állítják, mivel mind az Operának, mind pedig a Mozillának konkrét megállapodásai vannak érvényben a Google-el, ezért a böngészőiknél egyöntetűen a Google lesz alapértelmezett kereső. Mi több, a Google még közvetlenül PC-gyártókkal is megállapodhat abban, hogy az ő keresőjét állítsák be alapértelmezettnek a gépeken, még jobban megerősítve így a piaci részesedését.

A 27 tagország közti versenyhelyzetet szabályozó Európai Bizottság még januárban indította el az eljárást a Microsoft ellen, a böngészők közti választás lehetőségének, és ezáltal a fejlesztésük visszafogásának vádjával (amit egyszerűen azzal realizáltak, hogy minden Windowsnál alap az Explorer, mint böngésző) - "kissé" megkésve, ha figyelembe vesszük, hogy az MS 1995 óta folyamatosan így tesz.

Ez tehát a védekezésük egyik része, amit még akár további hasonló írásos "megjegyzések" is követhetnek még, ám a tényleges - lényegi - meghallgatásra júniusban kerül majd sor, a Bizottság előtt.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

14 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
StevyXIX
StevyXIX
2009. máj. 12. 12:31
#14

Hát azért Google-ba is van lóvé rendesen, bizonyos keresésre a te oldaladat dobja ki előbb, mint pl a konkurenciáét az is zsetonba van már, nem babra megy a játék :).

homeware
homeware
2009. máj. 12. 12:20
#13

Vajon miért is használ mindenki googlet? :)

Nahát, micsoda rejtély...

...talán mert a többi keresőben azok jelennek meg találatként amikért fizetnek a hirdetők és/vagy kamu találatokról van szó? A google az egyetlen értelmes kereső, ami működik is, ezenfelül még piszkosul gyors is. Ezt tudva, azt hiszem nem véletlen, hogy ez az alapértelmezett kereső néhány böngészőben.

d311c
d311c
2009. máj. 12. 11:10
#12

Prohlep jár nagyon közel az igazsághoz, csak valószínű az egész per teljesen jogászos:

  • Nem azért perelnek amiért igazán kéne.

  • Senki sem érti, hogy miért pont ez a vád.

  • Senkit sem érint (az M$-t kivéve) a kimenetele igazán.

  • Ők dögre keresik magukat bárki nyer.

Közben az EU összes országa kellene együtt kimondja, hogy áttérünk open source megoldásokra. Ami használt extra windóz program volt azt akár újrafejlesztetjük, úgyis van rá pénz a nem megvett licenszdíjakból.

M$ meg (be)kapkodhatja a levegőt ezek után...

StevyXIX
StevyXIX
2009. máj. 11. 20:56
#11

(pluto @ 2009 May 11, 18:30) Komolyan azt a hülyét aki kitalálta ezeket a Microsoft vádakat biztos rohadt fontosnak érzi magát, pedig egy nagy rakás <mod>. Neharagudj Ipon a hszemért, de már nagyon kiakaszt ez a téma.Nem haragszunk csak ne káromkodj (igen legkisebb káromkodás is káromkodás).

prohlep
prohlep
2009. máj. 11. 18:54
#10

Auchen: "linux ill. más op. rendszerek arra nem valók amire legtöbben használják a gépet ( játékra, szövegszerkesztésre, 3d munkákra ) tehát rá vannak kényszerülve a windows-ra és emiatt az explorer-re, javítsatok ki ha nem igaz".Megtisztelő nyitottságod arra ösztökél, hogy javítási kisérletemet ne higgyen én sem tutti frankónak.Játék és 3d esetén windows-os szoftver vásárlása az elsöprően gyakori.Szövegszerkesztés, mérés vezésrlés, tudományos munka, stb, ezekre a Linux nagyon bevált.Expolrerre nem volnánk rákényszerülve, ha LENNE ELEGÁNS PROGRAMCSOMAG KEZELŐJE A WINDOWS-nak.XXXX csomagot, akár a debiánosok írták, akárki más, debiánban a simaapt-get install XXXXparanccsal installálunk, és előtte semmi Internet Exploreres böngészés, meg hogy most tényleg akarod-e, meg hogy most tényleg indítanánk a letöltést, stb.Win7-ről szóló egyik korábbi írás bemutatta, hogy a Win7-nek sem lesz elegáns csomag telepítő rendszere, hanem csak olyan "felhasználó barát".apt-get install XXXXparancsban az az elegáns, hogy automatizálható a rendszer újraépítése vagy klónozása, mertapt-get install XXXX_első XXXX_második ... XXXX_ezredikparanccsal a szűz rendszerrel egy kardcsapással felrakod az összes számodra fontos dolgot (kivéve egy két nem teljesen szabad szoftvert, ahol ennél picit ügyesebben kell csinálni, persze totál jogszerűen).Fallen: "És amúgy az MS miért ne a saját böngészőjét tenné alapértelmezettnek?"Kérdéseddel igazat mondasz. Noha elég elfogult linuxos vagyok, de ezt a vádat én sem értettem soha.Ugyanis a becstelenség nem az Internet Explorer alapértelmezettsége, hanem az, hogy 1: nincs ANTI-VERSENY EXTRA ADÓ az olyan gépeken, amelyekre az egyik fajta oprendszer előre telepítve van, és nem kérhető UGYANOLYAN KEDVEZMÉNYES OEM ÁRON a másik két fajta bármelyikével.2: nincs ANTI-VERSENY EXTRA ADÓ az olyan cégek adóztatása során, akik illyen-only vagy olyan-only FELHASZNÁLÓI szoftvereket írnak/forgalmaznak.E két kulcskérdéshez képest lényegtelen apróság az Internet Explórer kérdése.OPRENDSZER ANTI-DISZKRIMINÁCIÓS TÖRVÉNYRE ÉS BÜNTETŐTÖRVÉNYRE VOLNA SZÜKSÉG.pluto: "Komolyan azt a hülyét aki kitalálta ezeket a Microsoft vádakat biztos rohadt fontosnak érzi magát, pedig egy nagy rakás ..."Nem!, aki kitalálta és életben tartja ezt az Internet Explórer "problémát", az nagyonis bölcsen okos.Addig sem a tényleges visszaélésről megy a vita, nem arra figyelnek az emberek, esetleg emiatt észre sem veszik, nem tudatosul bennük.Az igazi probléma egy néhány perccel korábbi hozzászólásomban van részletezve.

nattila77
nattila77
2009. máj. 11. 18:40
#9

Fallen: AUDI-s példa teljesen butaság :)

tudsz az AUDI-ra ingyen egy jobb visszapillantót tenni?

akadályozza az AUDI az utángyártott visszapillantók használatát?

balasetveszélyes, rossz a gyári visszapillantó?

ha fenti kérdéseket őszintén megválaszolod, rájössz h rossz párhuzam

pluto
pluto
2009. máj. 11. 18:30
#8

Komolyan azt a hülyét aki kitalálta ezeket a Microsoft vádakat biztos rohadt fontosnak érzi magát, pedig egy nagy rakás <mod>. Neharagudj Ipon a hszemért, de már nagyon kiakaszt ez a téma.

hsc416
hsc416
2009. máj. 11. 18:06
#7

@Fallen: ez az Audis példa nagyon ott van. Tetszik.

És nem mellékesen: igen.

Fallen
Fallen
2009. máj. 11. 18:01
#6

És amúgy az MS miért ne a saját böngészőjét tenné alapértelmezettnek? Gondoljatok bele: beperelem az Audit, mert hogy merészelik a saját visszapillantó tükreit rátenni a kocsira, és nem ajánlanak fel nekem opciót?? Nem felháborító?

Te ha fejlesztenél valamit, amibe pont passzol egy régebbi/másik terméked. Azt tennéd bele, vagy szétnéznél a piacon, és mindenki másik termékét is belepakolnád? Perszehogy nem.

És a Linux? Rohaggyonel, hogy Mozilla van benne. Vagy a Mac OSX, vagymi, nem értek hozzá. Ő hogy meri sajátját használni? lol

hsc416
hsc416
2009. máj. 11. 18:00
#5

Persze, hogy mindenki a google-t használja.

De, pl ha nincs böngésző az op. rendszerben akkor, hogy a kékbe töltöd le a kedvenc böngésződ? Szóval valaminek kell lennie benne. Mert persze én vagy egy hozzáértőbb megoldja de egy teljesen kezdő felhasználó egy szűz gépen? Szerintem ebbe is bele kéne gondolni nem csak fúj IE.

ossyni
ossyni
2009. máj. 11. 17:37
#4

az emberek mindíg elfelejtenek valamit....

Vajon miért a Googlét szeretik az emberek a legjobban???

és miért nem a microsoft.com vagy bármi más pl:yahoo vagy istennyila.com

-szerintem mindenki tudja a választ!

StevyXIX
StevyXIX
2009. máj. 11. 17:21
#3

De meddig tart letölteni a kedvenc böngésződet? 20 másodperc, felrakod és kész.Ez az egész azok miatt van akiket nem is érdekel a böngésző így azt használják ami adott vagyis IE-t, vagy egyáltalán is értenek a géphez (az mellett, hogy lehet nem is érdekli őket, milyen böngésző fut) így szintén marad az alap.Talán cégek esetén lenne értelme ilyenről beszélni, van hogy le van tiltva, hogy bármit is telepítsen a jóember a gépre így IE-t fog használni, bár munkahelyen ne netezzen naphosszat :D, ha meg kattingat párat, ugyan kit érdekel, hogy IE, Safari, Mozilla vagy bármi mást néz addig a pár percig még megnézi a maileket vagy hasonlókat.MS-t meg megértem, fogadni mernék fordított esetben, ha azt mondta volna win7-be nem lesz alapba benne az IE akkor közellenség lenne miatta (és most nem védeni akarom, csak azt hogy mindenbe bele lehet kötni, támadási felület mindig van).Engem nem érdekel mi van alapba van rajta, sőt legyen is rajta, úgy is letöltöm és azt használom ami nekem tetszik, amíg ebben nem korlátoz semmi addig ennek az egésznek sincs sok értelme.

Ludi
Ludi
2009. máj. 11. 17:11
#2

Senki pártján nem állok, de Windows telepítése után az első dolgom, hogy letöltöm az Operát és beállítom kezdőlapnak a Google-t, szóval az ellenük felhozott vád és a védekezés is szerintem túlzás.

Auchen
Auchen
2009. máj. 11. 16:53
#1

VISSZA A HIRHEZszerintem ez üres érv mivel igaz, hogy a google a monopol kereső de ebben az esetben van választása az embernek, az op. rendszereknél nehezen lehet választani mivel a linux ill. más op. rendszerek arra nem valók amire legtöbben használják a gépet ( játékra, szövegszerkesztésre, 3d munkákra ) tehát rá vannak kényszerülve a windows-ra és emiatt az explorer-re, javítsatok ki ha nem igaz

Vissza az oldal tetejére