Galéria megnyitása

Amikor még a Wii is gyerekcipőben járt pattant ki az oroszok fejéből, hogy ez a mozgásérzékelés dolog mind szép és jó, csakhogy egyhelyben kell állnunk hozzá. Mindenképpen szükség van egy analóg karra, hogy irányítsuk karakterünket, mert mi nem sétálhatunk helyette. Egyrészt elveszítene minket szem elől a gép, másrészt előbb utóbb lecsókolnánk a falat, vagy átesnénk valamin. Pedig micsoda érzés lenne, ha mi magunk sétálgathatnánk a virtuális térben, nem igaz? Nos, a VirtuSphere erre nyújt megoldást. A ~3 méter átmérőjű gömb ahogy mozgunk benne, fordul velünk, így 360 fokban akármilyen irányban mehetünk. Persze játékok szempontjából csak egy kétdimenziós síkban mozoghatunk, tehát ugrálni és tigrisbukfenccel próbálkozni a gömbben nem érdemes, mert fájni fog. A technológia úgy működik, hogy a játékos kap egy VR szemüveget, amin át a játékot látja, és egy puskát a kezébe vezérlő gyanánt. Utána már lehet is futni és durrogtatni. A kinti kollégák beszámolója szerint szokni kell a dolgot, eleinte mindenki csak óvatosan lépked, mert attól fél, hogy el fog esni, de ettől még szórakoztató a dolog. És hogy mit hoz a jövő? Talán egy teljes ruhát, hogy ne csak sétálni tudjunk. Addig is nézzétek meg a videókat, hogy mit nyújt a gép, ha pedig a pontos specifikáció érdekel valakit, akkor irány a hivatalos honlap.

A Kotaku élménybeszámolójához katt ide.

 

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

35 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
_DiEGO_
_DiEGO_
2010. márc. 15. 23:28
#35

Szerintem egy szélesebb futópad és ezt mozgatná az elektronika körkörösen amerre épp forditod a fegyót vagy épp a fejed, arra fordul alattad a futópad és végül is csak előre futsz ... pár infra érzékelő és mozgási sebességed , guggolás , hajolva menet/futás máris adott . 15-20% dontéssel még a lejtő/emelkedő érzet is kiváltható lenne. Egy 60-70% -os emuláció már ezzel szép siker/élmény lenne ....

lasco
lasco
2010. márc. 15. 21:12
#34

Én nekem egy egyszerű elképzelésem van.Egy régi technologiát a gpst használnám fel.Csak a fejegység maradna meg a fegyver.A map peddig maga lenne a világ csak a fejegység alakitabá át a játékhoz megfelelően.

myckie2
myckie2
2010. márc. 15. 17:42
#33

Én inkább a fejre csatlakoztatott érzékelős megoldást részesítem előnyben.

myckie2
myckie2
2010. márc. 15. 17:40
#32

És tudod milyen az ha a gömb-ben véletlen orra esel nem kellemes ha közbe játszol és folyik a vér az ember orrából :S

dongo84
dongo84
2010. márc. 14. 23:16
#31

Mondjuk az előrehaladásnál vagy az oldalazásnál fura lenne, hogy a 3D-ben pl egy síkon haladok, de a gömb formájából adódóan szinte mindig egy magasabb pontra lépnék a valóságban mint ahol a vízszintesnek lennie kellene.....így tanuljon meg valaki célozni CS-zni. :D

dudika10
dudika10
2010. márc. 14. 22:44
#30

YuGabe: bocs, de én ezt nem találtam a cikkben.

Ha meg nem átlagfelhasználóknak készül akkor pláne nincs semmi értelme. Ahelyett, hogy az ember elmenne 1x egy játékterembe, hogy otthagyjon 4-5ezer forintot pár óra játékért egy ilyen vacakban, ugyan annyiért elmegy airsoftozni ugyan annyi időre. Hidd el nekem, hogy az sokkal élethűbb.

myckie2
myckie2
2010. márc. 14. 19:47
#29

nekem eszembe jutott, csak én nem ilyen módszerre gondoltam :D

gebana
gebana
2010. márc. 14. 17:16
#28

tegye fel a kezét, akinek ez még nem jutott eszébe! :) még bőven a wii előtt. de végre valaki meg is valósítja. ;)

YuGabe
YuGabe
2010. márc. 14. 15:20
#27

dudika10: igen, mivel nincsen ára. Nehéz megérteni, hogy nem átlagfelhasználóknak szánták? Nemtom miből készültetek, de azért csak fel lehet fogni, nem? Játéktermekbe és más nyilvános helyekre, ahol profitrészesedést kérnek - magyarul még ára sincs. Fail.

myckie2
myckie2
2010. márc. 14. 15:14
#26

Ezzel a gömbel nyomni a gta IV et milyen klafa lehet csak a szép + a kormány hiányzik belőle xD

myckie2
myckie2
2010. márc. 14. 15:13
#25

Én csak egyszer késtem kockulás miatt :D de akkor is azt mondtam neki hogy elaludtam ....

dudika10
dudika10
2010. márc. 14. 12:47
#24

Ritkán írok, de akkor legalább hülyeséget:

Bár nyílván ez a gömb nem csak FPS-ekhez használható, de ott látom igazán értelmét. Viszont az árából napi 8 órát lehet paintballozni vagy airsoftozni 10 éven keresztül szerintem.

Szóval én inkább maradok a paintballnál vagy airsoftnál.

axe
axe
2010. márc. 14. 12:44
#23

Ha valaki azér késne, mer kockult reggel, rajta röhögnénk évvégéig :D. Meg a tanárok is.

Xeon
Xeon
2010. márc. 14. 12:16
#22

Hmmm, valahogy kombinálni kéne a natalal...

Xcepter
Xcepter
2010. márc. 14. 11:36
#21

FRANCIA IDEGEN LÉGIÓ :D Ott láthattok mindent amitől kifordul az ember gyomra !

Benes
Benes
2010. márc. 14. 11:14
#20

myckie2 - Miért, te azért késel, mert kockultál?:/ Már rég rossz :D

myckie2
myckie2
2010. márc. 14. 11:08
#19

Ez tényleg jobb kifogás lenne a tanároknál, hogy miért késtél? Gyúrtam tanárnő :D

Szerzetes
Szerzetes
2010. márc. 14. 10:45
#18

Mókás lehet ha nem teszik rendesen a helyére az ajtót :D

Egyébként mi lenne ha mondjuk a szemüvegre tennének pár érzékelőt, a gömb alá pedig egy elektromos teret? Szerintem ki lehetne számítani a játékos magasságát, így az ugrás és a guggolást is.Tennénk még kettő a csípőjére is, és akkor már ki is lehetne hajolni.

Várom már a játéktermeket ahol ilyennel lehet osztani az ellent és kibérelni lan partykra :)

Sytyx
Sytyx
2010. márc. 14. 9:41
#17

Ha valaki nagyon vágyik átélni egy csatát géppityuval, az elmegy katonának és kéreti magát (vagy valahogy eljut) Afrikába. Ott lehet lövöldözni, bár a Game Over maradandó hatással bír xD

gery84
gery84
2010. márc. 14. 9:17
#16

Mivan akkor ha fel akarsz ugrani valahova? :P

Vagy le akarsz feküdni? :$ :D

YuGabe
YuGabe
2010. márc. 13. 22:47
#15

Talán ha a linket megnéznétek, akkor nem beszélnétek otthoni felhasználásról, mivel játéktermekbe, bevásárlóközpontokba ajánlják, ráadásul ingyenes, csak profitrészesedést kérnek.

axe
axe
2010. márc. 13. 22:38
#14

Most őszintén. Nincs jobb dolog mint gyúrás közben codozni vagy codozás közben gyúrni is :D.

cooldaddy
cooldaddy
2010. márc. 13. 22:30
#13

Ezekután már nem csak egy sűrített levegős palackkal pucolom a gépet, hanem felkenek még egy fél kiló gépzsírt is a görgőkre.:D

Menthix
Menthix
2010. márc. 13. 22:28
#12

Első ránézésre baromság ;/

Második ránézésre még nagyobb baromság;/

Axe, neeeeeeeeeeeeeeeeee xDxD

Hány éves vagy, 10? xD

Benes
Benes
2010. márc. 13. 22:11
#11

És akkor ha sprint után eltaknyolok, elveszítem abszolút az egyensúlyom, hisz a szemüvegben még vízszintes van, de már rég borultam...össze-vissza töri magát az ember ha kicsit belelendül :D

Volt egy úgynevezett végtelenített talaj koncepció, az talán egy fokkal jobb, hisz ki tudják rögzíteni a "játékost" és ezzel akár a gugolás és ugrást is lehetne érzékeltetni, de ez sem a szobába lett tervezve :(

/ 2
Vissza az oldal tetejére