Újabb Electronic Arts elleni per a terítéken

Veszélyben a Madden sorozat jövője?

Újabb Electronic Arts elleni per a terítéken

Raymond Fisher bíró döntésének értelmében hamarosan megkezdődhet az a per, amit kétszáz, mára már visszavonult amerikaifutball-játékos indított még 2010-ben az EA ellen, képmásuk jogosulatlan használata miatt.

Az exsportolók azt kifogásolják, hogy a játékban a nevüket, és az aktív pályafutásuk alatt használt mezszámukat leszámítva mindenben azonos „kitalált” karakterekkel lehet játszani. Ezeket a jellemzőket azonban könnyedén át lehet szerkeszteni, így a játékosok lényegében pár gombnyomás után kedvenceiket irányíthatják a pályán, miközben azok egyetlen centet sem látnak a kiadó-fejlesztő óriástól ezért cserébe.

A cég azzal védekezett, hogy a hasonlóság „nem volt szándékos”, valamint hogy véleményük szerint tettüket védelmezi az Egyesült Államok alkotmányának első kiegészítése, ami mindenki számára garantálja a szólásszabadság jogát.

A döntés után szóvivőjük megerősítette, nem nyugszanak bele a verdiktbe, mert változatlanul úgy gondolják, hogy általuk űzött gyakorlat teljesen törvényes, és abban semmiféle kivetnivaló nincsen.

A cégnek nem ez az első ilyen jellegű ügye. Egy tavaly májusban született peren kívüli megállapodás értelmében összesen negyven millió dollárt kellett kártérítés gyanánt kifizetniük a játékaikban engedély nélkül szereplő kosárlabdázóknak, és amerikaifutball-játékosoknak.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward