Total War: Rome II – Te is fiam, Brutus?

Bár a Total War érzés még mindig meg van benne, a Rome II meglepően átlagos és hibákkal teli játék lett.

Total War: Rome II – Te is fiam, Brutus?

1. oldal

Közel egy évtized múlt el azóta, hogy utoljára római hoplitákat és légiósokat vezényelhettünk egy Total War játékban, ennyi idő telt el ugyanis a Creative Assembly Rome: Total War című alkotásának megjelenése óta. A fejlesztők büszkeségének számító sorozat a mai napig a PC-s játékosok egyik legnagyobb kedvence, pedig a különböző történelmi korokat feldolgozó részek minősége itt-ott bizony hullámzóra sikerült. Mielőtt bárki vasvillát és fáklyát ragadna, ez nem azt jelenti, hogy rossz játékokat készítettek volna a derék britek, hiszen a japán témát feldolgozó részek, valamint a Rome és az Empire című felvonás is nagyszerűen sikerült, ugyanakkor kár lenne tagadni, hogy a Napoleon: Total War, annak kiegészítője, valamint a Rome két expanziója (Barbarian Invasion, Alexander) is hagyott némi kívánnivalót maga után. Ettől függetlenül nem rendült meg bizalmunk a fejlesztőkben, hiszen a 2011-ben debütált Shogun 2-vel bebizonyították, hogy még mindig tudják, mi kell egy lebilincselő és jól összerakott stratégiai játékhoz. 2012-ben aztán robbant a bomba, a csapat ugyanis bejelentette, hogy dolgozik a sokak által a széria legjobbjának tartott Rome folytatásán. Természetesen egymás után érkeztek a különféle ígéretek a játékkal kapcsolatban, a fejlesztők a legnagyobb, legjobb mesterséges intelligenciával megáldott és legszebb Total Warként jellemezték alkotásukat. Dübörgött tehát a „hype gépezet”, aminek köszönhetően a mi elvárásaink is az egekbe emelkedtek. Aztán megjelent a játék, és ismét kiderült, hogy csak annak szabad hinni, amit a saját szemünkkel látunk.

Mielőtt részletekbe menően kiveséznénk a Rome II-t, érdemes tudni, hogy mi az iPonnál a játék végleges verzióját teszteltük, melyhez a fejlesztők a megjelenést követő héten egy nagyobb javítást is kiadtak. Nem mondhatjuk tehát azt, hogy egy még fejlesztés alatt lévő tesztverziót kaptunk, a programban lévő hibák sajnos a megjelenéskor is fellelhetőek voltak. A társadalmi célú felhívást letudva lássuk mi fán terem az új Total War. Az alapok változatlanok maradtak, tehát továbbra is egy olyan stratégiai játékról van szó, amelyben egy világtérképen (egészen pontosan Európa térképen) körökre osztott keretek között kell irányítanunk birodalmunkat, felvirágoztatva frakciónkat, miközben grandiózus, helyenként több ezer katona részvételével zajló valós idejű csatákat vezényelhetünk le. A játékmódokat illetően sok újdonságot nem fogunk találni, indíthatunk hadjáratot, belevethetjük magunkat egy-egy történelmi csatába, vagy összeállíthatunk magunknak egy saját ütközetet. Csupa olyan lehetőség, amiket a korábbi részekben már láthattunk, de ezt nem érdemes felróni hibának, hiszen ezekkel is rengeteg időt el lehet tölteni. Természetesen az említett hadjárat alkotja a játék gerincét, ebben ki kell választanunk egy népet, és meg kell hódítanunk vele Európát, magunk mögé utasítva a többi birodalmat. Az alapjátékban összesen hét kultúra (pl. római, gall, karthágói, macedón) közül választhatunk, melyek további frakciókra oszlanak, így több mint egy tucat lehetőség közül szemezgethetünk. A felhozatallal önmagában meg voltunk elégedve, ám az már bántotta a csőrünket, hogy a sokak által kedvelt görög nemzeteket kivágták a játékból. Így aki netán Spártát akarja irányítani, annak ki kell csengetni egy kis pénzt, az ugyanis csak DLC formájában érhető el. Ejnye Sega, ezért nem fognak megdicsérni a játékosok.

Visszatérve a hadjáratra, ezen a téren vegyes kép fogadott bennünket: akadtak olyan területek, ahol sikerült javítani a korábbi részekben látott formulán, de akadtak baklövései is a fejlesztőknek. Az egyik legnagyobb újítás, hogy most már nem önálló települések alkotják a birodalmunkat, hanem a fejlesztők provinciákra osztották fel Európa térképét (mely ezúttal is hatalmasra sikerült). Minden ilyen provincia 3-4 régióból áll, melyek lényegében megfelelnek a városoknak. Ezeket természetesen most is tudjuk fejleszteni, ám az új kezelőfelületnek hála, ha most rákattintunk egy lakott településre, rögtön feltűnik az egész provincia menüje, amelyben annak minden városát szemmel tarthatjuk. A megreformált felhasználói kezelőfelület legnagyobb pozitívuma, hogy rengeteg magyarázó ablak kapott helyet rajta, nincs olyan gombja, vagy menüje a programnak, amihez ne jelenne meg egy kis szöveg, így a játékkal most ismerkedők sem vesznek el az új Rome-ban. Ám akadnak kevésbé átgondolt részek is a kezelést illetően, nekünk például nem tetszett, hogy a Shogun 2-höz hasonlóan a városokban már megépített épületeket (és az általuk nyújtott bónuszokat) nem láthatjuk, csak azokat, amiket még felhúzhatunk. Az elérhető különleges „nyersanyagok” (bor, üveg és társai) számbavételéhez pedig fel kell hoznunk a taktikai térképet, és ott levadászni az ikonjaikat, ugyanis nincs egy külön menü, ahol láthatjuk, hogy miből mennyi áll rendelkezésünkre. Eltűnt a generálisok és a speciális egységek (bajnok, kém, méltóság) képességfája is, ami miatt elég nehéz előre tervezni, hogy mivé akarjuk gyúrni katonáinkat. Fejleszteni természetesen továbbra is lehet őket, de mindig csak a soron következő skillt láthatjuk, nem az egész fát. Bár a változásoknak köszönhetően átláthatóbbá és egyszerűbbé váltak a menük, sajnos néhány információ és lehetőség elveszett az új kezelőfelület bevezetésével.

2. oldal

A játékmenet további változásait illetően talán az az egyik legnagyobb újítás, hogy ezúttal minden kör egy évnek felel meg, és nem az évszakok váltakoznak, ahogy a korábbi Total War részekben. Kissé értetlenül álltunk-e változás előtt, hiszen pozitívuma nincs a dolognak, ugyanakkor most már nem tudjuk kihasználni az eltérő évszakokból eredő előnyöket-hátrányokat. Hogy valami pozitívumot is említsünk, az egységek mozgatását most már többféleképpen is végezhetjük. Lehet rejtőzködni, hajthatjuk erőltetett menetben a csapatokat, és ki is zsákmányolhatjuk a környéket. Utóbbival csökkenthetjük a fenntartás költségeit, ugyanakkor a lakosság nem lesz boldog a katonák „áldásos” tevékenységétől. De nem csak a stratégiai térképen történtek változások, néhány újdonság fellelhető a valós időben zajló csatáknál is. Természetesen a lényeg nem változott, a hangsúly továbbra is a hatalmas seregek összecsapásán van. Rengeteg egység áll a rendelkezésünkre, köztük olyan ínyencségekkel, mint a harci kutya és az elefánt, de sajnos helyenként szükség van egy kis kiegyensúlyozásra. Az említett elefánt például nevetségesen erős lett, pár ilyen egység több ezer katonával képes elbánni, ami azért a valóságban nem így lenne. Megmaradtak a harcokat befolyásoló különböző időjárási körülmények is. Az eső mindig a védekező félnek kedvez, hiszen a rohamozó katonák nehezebben mozognak a nedves talajon, a ködben pedig nagy hátrányban vannak az íjász egységek. A taktikai harc tehát továbbra is ugyanolyan változatos és élvezetes, mint eddig, de a fejlesztők azért ezen a téren is elkövettek egy-két bakit. Bevezették a győzelmi pontokat, ami azt jelenti, hogy ha a pályákon lévő előre kijelölt területeket meg tudjuk tartani adott ideig, akkor mi nyerjük az ütközetet. Hasonló működött a Shogun 2-ben is, ám ott nem a győzelem függött ezektől a pontokból, hanem különféle bónuszokat adtak az épületek, ha elfoglaltuk őket. A legnagyobb baj ezzel a koncepcióval, hogy néhány térképen olyan helyekre kényszerít bennünket a program, amiket semmi értelme elfoglalni, hiszen nincs stratégiai jelentőségük. A Total War csatáiban mindig a szabadságon, a taktikusan elhelyezett egységeken és a terepadottságok kihasználásán volt a hangsúly, ám most kénytelenek vagyunk bizonyos pontokra koncentrálni, mert ha csak egyetlen ellenséges katona elfoglalja azokat, akkor rövid idő alatt vége a dalnak.

Ezek a hibák, bár bosszantóak tudnak lenni, eltörpülnek a játék komolyabb hiányosságai mellett, és sajnos azokból is van néhány. A mesterséges intelligencia például mindig a széria rákfenéjének számított, és ezúttal is a gyengébbik arcát mutatja a program ebből a szempontból. Ami a stratégiai térképen tevékenykedő AI-t illeti, hihetetlenül passzívan viselkednek az ellenséges frakciók. Mi elsősorban közepes nehézségi szinten teszteltük a játékot, és szinte sosem támadtak meg bennünket, illetve nem üzentek hadat, mindig mi voltunk a kezdeményezők. Ennek köszönhetően a hadjárat elején úthenger módjára lehet átmenni az ellenálláson. De még ha meg is támadnak, sokszor alig pár egységet vonultatnak fel ellenünk, amiket még a város saját védelme is le tud győzni. Próbaképpen beleszagoltunk a magasabb nehézségi fokozatokba is, ahol már egy fokkal jobb volt a helyzet, de nem tapasztaltunk akkora javulást, mint amire számítottunk. Azt ajánljuk, hogy a Total War veteránok nyugodtan kezdjék nehéz, vagy legendás fokozaton a játékot. További rossz hír, hogy a csatákban tevékenykedő AI sem mindig áll a helyzet magaslatán. Időnként a győzelmi pontok is képesek megzavarni a védekező gépi ellenfelet, ilyenkor csak ülnek a katonák az adott területen, és várják, hogy pozícióba állva lerohanjuk őket. Ki kell javítani azokat a bugokat is, amik miatt néha előre-hátra szambáznak az ellenséges légiók, mintha nem tudnák eldönteni, hogy most akkor megtámadjanak-e minket, vagy sem. Mi tagadás, rettentő bután néz ki, ahogy ide-oda szaladnak a katonák.

Az egyjátékos módon tehát van még mit dolgozni, de mi a helyzet a multival? Pozitívum, hogy továbbra is van kooperatívan játszható hadjárat, ami már a Shogun 2-ben is jó móka volt. A rossz hír, hogy érthetetlen okból ezúttal már nem tudunk saját avatárt készíteni magunknak, aki végigkísér bennünket hódító hadjáratunkon. Most csak kiválasztunk egy frakciót, és belevetjük magunkat a harcba, ami persze ettől függetlenül nagyon élvezetes, főleg ha egy haverral együtt tesszük ezt, aki nem unja meg pár kör után a játékot, és több tucat óráig együtt játszik velünk. Az igazi problémát a lag okozza, ami egy-egy komolyabb csatánál hihetetlenül nagy méreteket ölt. Amikor nagyon sok egység van a pályán (ami egy Total War játéknál gyakran előfordul), szinte nem telik el úgy 10 másodperc, hogy egy pillanatra ne merevedne ki a kép. Még rosszabb a helyzet a saját csaták esetében, ami a másik multis játékmód. Ezekben ugyanis nyolc játékos is egymásnak eshet, ami jelen pillanatban elviselhetetlen lagot okoz. A kelleténél gyakrabban fordulnak elő fagyások is multi közben, úgyhogy kétségtelen, hogy szükség van még pár javítócsomagra, amíg teljes mértékben élvezhető lesz a Rome II e funkciója.

3. oldal

Ezzel el is érkeztünk a grafikai megvalósításhoz, ami a széria esetében mindig a játékok erőssége volt. Összességében tetszett, amit látunk, de van pár gyenge pontja a látványvilágnak. Kezdjük a pozitívumokkal, például az Európa térképpel, ami sokkal kidolgozottabb és változatosabb lett, mint bármelyik korábbi részben, legyen szó akár a tengerről, akár a hegyekről és az erdőkről. Nem festenek rosszul a csataterek sem, különösen a lemenő nap mellett vívott harcok és a tengeri ütközetek nagyszerűek. Ugyanakkor, ha belekezdünk egy csatába, rögtön látni fogjuk, hogy az egységek kidolgozottsága még Extreme beállításon is elmarad a Shogun 2-ben látottól. Ha teljesen ráközelítünk a katonákra, vagy bekapcsoljuk a filmszerű látványt biztosító kameranézetet, akkor észrevehető, hogy mosott textúrák borítják a páncélokat és pajzsokat, pedig az előzetesen kiadott képek alapján nem erre számítottunk. Arról nem is beszélve, hogy a program rendkívül optimalizálatlan. A cikkben látható képeket a legmagasabb grafikai beállítás mellett készítettük, de így játszhatatlan volt a Rome II. Ahhoz, hogy a tesztgépen (AMD Phenom II X4@3,2 GHz, 8 GB memória, Radeon HD6870) elfogadható sebességgel fusson a játék, le kellett vennünk a látványjavító effekteket, és a megjelenített egységek számát is a minimumra kellett állítanunk. Sajnos a program rendkívül CPU igényes, aminek köszönhetően a körök közötti váltás akár két percig is eltarthat, hála a térképen lévő rengeteg frakciónak. Hogy valami pozitívumot is említsünk, a hangzás ezúttal is első osztályú lett, legyen szó akár a kor stílusát tökéletesen megragadó zenékről, akár a hangeffektekről.

A rengeteg jól hangzó ígéret ellenére sajnos nagy csalódást nyújtott a Total War széria legújabb része. Néhány patch után remélhetőleg megszűnnek majd az AI baklövései, és bízunk benne, hogy a játék optimalizációján is gőzerővel dolgoznak a fejlesztők, ám jelen állapotában még a sorozat rajongóinak sem ajánljuk a Rome II-t. Pedig érződik a játékban rejlő potenciál, a hibái ellenére is élveztük birodalmunk irányítását és a hatalmas csatákat, nyugodtan mondhatjuk, hogy az alapok ezúttal is rendben vannak. Ám sok olyan pillanatban volt részünk, amikor össze kellett ráncolnunk a szemöldökünket egy-egy bug, vagy bosszantó játékelem miatt. Reméljük a fejlesztők és a kiadó is tanult az esetből, ugyanis ez a széria ennél jóval többet érdemel.

Platformok: PC

Galéria megnyitása grid_on

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward