Tales of Monkey Island, első rész...

A Monkey Island széria a kalandjátékok valódi krémje, hisz akármelyik részt vesszük is alapul, nem kell csalódnunk. A sorozat történetével már korábban foglalkoztunk itt az iPonon, de azóta befutott a felújított első rész és az ötödik résznek is felfogható Tales of Monkey Island első fejezete is. Míg előbbitől tudtuk, mit várhatunk, a Tales-szel kapcsolatban voltak fenntartásaink. A várakozással töltött sok-sok év nagyon magasra emelte a lécet, és a rajongókat az epizodikus megjelenési forma is aggasztani kezdte.

Tales of Monkey Island, első rész...

Oldal I.

A Monkey Island széria a kalandjátékok valódi krémje, hisz akármelyik részt vesszük is alapul, nem kell csalódnunk. A sorozat történetével már korábban foglalkoztunk itt az iPonon, de azóta befutott a felújított első rész és az ötödik résznek is felfogható Tales of Monkey Island első fejezete is. Míg előbbitől tudtuk, mit várhatunk, a Tales-szel kapcsolatban voltak fenntartásaink. A várakozással töltött sok-sok év nagyon magasra emelte a lécet, és a rajongókat az epizodikus megjelenési forma is aggasztani kezdte.

"Yikes!"

Most viszont itt a játék, kézbe vehető... akarom mondani letölthető, mert dobozban egyelőre nem jelent meg. A Telltale Games a pár éve már sikerre vitt (Sam & Max, ugye) formulája alapján öt rövidebb részre vágva adatja ki az új Monkey Islandet, és a mostani, Launch of the Screaming Narwhal című fejezet még csak a sztori elejét fedi le. Hogy jó ötlet volt-e a sorozatos kiadás, az idő dönti el, de ha eddig bevált a csapatnak, akkor szerintem most sem kell félteni a portékájukat. Pláne úgy nem, hogy akárcsak az összes TTG játék, az új Monkey is jó lett.

A történet szerint Guybrushnak ismét az élőholt kalózkapitánnyal, LeChuck-kal gyűlik meg a baja. A kissé oszló pasas meg van győződve róla, hogy Guybrush szerelmét és feleségét, Elaine-t valójában neki szánta a sors, és annak rendje és módja szerint el is rabolja a lányt, hogy beteljesítse szerelmüket. Ezt Guybrush persze nem nézi tétlenül, és kisvártatva a szörnyeteg nyomába ered, akit kisebb bénázások közepette le is győz. Legalábbis ezt hiszi. Viszont a szellemölő woodoo-recept megváltoztatásának mellékhatásaként LeChuck nem csak hogy nem hal meg (újra), hanem emberré változik, s ha mindez még nem lenne elég, a hajó is felrobban, hála botcsinálta hősünk tevékenységének. Guybrush egy számára ismeretlen szigeten, Flotsamen tér magához, ahol is a szelek mindig visszafelé fújnak, így lehetetlen hajóval elhagyni. Lehetetlen, mi? Persze a Monkey Island játékokban nincs ilyen, szóval tessék szépen próbálkozni!

Oldal II.

"A nevem..." - na jó, ezt már úgyis tudjátok

A Tales of Monkey Island szerencsére nem esett messze a fájától, és elődeihez hasonlóan megmaradt point 'n click kalandjátéknak. Manapság a műfaj második reneszánszát éli, ám ahogy az általában lenni szokott, a Screaming Narwhal is átesett némi modernizáláson. Az első és legfontosabb újítás a 3D-s megjelenítés, ami ugyan már az Escape from Monkey Islandben is megjelent, de ott még nagyon komoly hiányosságokkal küzdött, és egyedüli hibaként nyomott súlyos bélyeget a kisebb népszerűségre szert tett negyedik részre. Itt a Telltale a Sam & Maxben is bemutatott grafikus motorjára támaszkodott, és az irányítást is átalakította, hogy a térbeli környezetben könnyebben navigálhassunk. Maga az engine jól muzsikál, hisz nem elég, hogy piszok gyors, de még szép grafikára is képes, ami egy eredetileg rajzfilmes stílusban indított sorozat esetében különösen fontos. A modellek jól néznek ki, a hátterek - azaz most már inkább pályák - szintúgy, és mindezt betetézi a klasszikus Monkey Island-hangulat, ami csak úgy süt az egész designról.

A látvány tehát teljesen rendben van, noha maga Guybrush kissé furcsa volt a 4. rész aranyosra vett figurája után. A fejlesztők állítása szerint a második játékban hasonló szereplőt akartak viszontlátni a monitoron, és szó mi szó, Guybrush eddig csak ott nézett ki ténylegesen kalóznak. A gépigény mehet a levesbe, a játék az én itthoni gépemen (AMD X2 4400+; ATI HD3870; 6 giga RAM) repesztett az 1080p-s felbontásban (van 16:9 támogatás). Maga a vizuális hangulatkeltés tehát jelest érdemel, és még a történet is tetszetősnek hat, noha sok dolog még rejtve marad a többi epizód megjelenéséig. Viszont valami nem hagyott nyugodni...

Igen, az irányítás. Az addig oké, hogy már nem is point 'n click a point 'n click, mert Guybrusht ezúttal közvetlenül az egérrel navigálhatjuk, de hogy ez ilyen pocsékul menjen, az már kicsit sok. Nem végzetesen rossz, meg lehet szokni, de mivel a kameranézetek most is rögzítettek, ezért nem egyszer előfordult, hogy beleakadtam a dolgokba. Ilyenkor Guybrush megpróbálja magától kikerülni a tárgyakat, vagy csak simán tartani az irányt, de ezzel inkább csak árt, mintsem segít. Egyszerűen nem értem, miért nem volt jó a régi rendszer, hisz egy könnyű útkereső algoritmus összeütésével nem lett volna gond. Amúgy Guybrush mozgatása már csak azért is vicces, mert emberünk derekánál ilyenkor egy kis piros nyíl jelenik meg, pont ott... igen, ott. Legalább a jobb egérgomb nyomásával tudunk futni. Egyébként a WASD módszer is működik, de nem sokkal célravezetőbb, higgyétek el. Mindezt még elfogadtam volna, ha legalább a tárgyrendszer jól működik, de sajnos itt is vannak problémák. Az inventory-ablak néha nagyon nehézkesen akar kimászni a képből, és a felszedett tárgyak kombinálása is évekig tart, mert nem elég egymás fölé vinni őket, hanem egy kis "gépben" kell őket összeszuszakolni.

Oldal III.

"Elaine elkobozta az összes puskaporom, miután véletlenül kilőttem az anyósom hajóját."

Maga a játékmenet maradt a régi, vagyis tárgyakat veszünk fel, használunk, kombinálunk, és néha beszélgetünk is. Természetesen rengeteg logikai fejtörő van a játékban, amik néha jók, néha humorosak, máskor pedig idegtépően nehezek. Sok kalandjátékkal játszottam már, de a "találj ki a dzsungelből" részeken állandóan fogtam a fejemet. Oké, lehet, hogy akkor és ott épp én voltam figyelmetlen, viszont egyes tárgyak használatára akkor is problémás rájönni. Az ember csak áll bután, és végső elkeseredésében mindent összepróbál, hátha kisül valami jó a dologból. Ez általában beválik, de jobban örültem volna, ha valamivel logikusabb, vagy inkább lenyelhetőbb fejtörőket kapunk. Egy szó mint száz, a Tales of Monkey Island nem kezdőknek van, még akkor sem, ha a közelünkben álló szereplők szeretnek a szánkba rágni ezt-azt.

Persze a helyzet azért nem olyan rossz, sőt, az egész abszurditás valahol pozitívumnak is felfogható. Az egész játékból dől a klasszikus LucasArts-humor, minden egyes párbeszéd és feladvány poént rejt. Guybrush méterenként elereszt egy utalást a régebbi részekre, és jól ismert szereplők is vissza-visszaköszönnek, hol részben, hol egészben. A hangulat tehát szuper, mondhatni a legjobb, amit ebből a stílusból ki lehet hozni. Egy percre sem felejtjük majd el, hogy Monkey Islandet játszunk, és ami a legjobb, azt sem lehet megmondani a programról, hogy nem maga a majom-guru, Ron Gilbert készítette. Emiatt pedig tényleg elismerés jár a Telltale srácainak.

Oldal IV.

Ni csak, LeChuck!

A zene és a hangok olyannyira jók, hogy sokáig úgy gondoltam, nem is írok róluk, mert egyszerűen nem lehet mit a "kiváló" szón kívül. Az ismertebb szereplők szinkronja a régi játékokból már ismerős lesz, de az újak is nagyon ott vannak, szóval a füleink ki lesznek elégítve. Van tehát minden, ami egy jó kalózkalandhoz elengedhetetlen: jó sztori, utánozhatatlan zene, gyönyörű grafika, és mesés hangulat. Mi kell még? Nos, talán egy kész játék. Az epizódonkénti megjelenéssel nem lenne bajom, de a befejezés pofátlan nyílt poénja a legdurvább tévésorozatok évadzáróit is keresztben lenyelné, és ez biz bosszantó, nem is kicsit. Mindezt tetézi, hogy itt mindig egy teljes hónapot kell várni a folytatásra, szóval a türelmetlenebbeknek (mint én) azt javaslom, hogy várják meg, míg az összes rész a boltokba kerül. Pláne, hogy ez a rész csupán 3 órás. Jó, van valami kincskeresős minijáték, hogy kitolja a játékidőt, de azért az nem az igazi.

Összességében annyit mondhatok a Tales of Monkey Island első részéről, hogy mestermű a maga módján, ami az összes bosszantó aprósága ellenére kötelező vétel a kalandjátékok szerelmeseinek. Talán meglepő lesz a magas pontszám, hisz nem egy hibát megemlítettem a cikkben, de úgy gondolom, hogy ha valakik ennyire sokat tesznek bele egy játékba, s az végül ilyen hangulatos és jó lesz, akkor megérdemlik, hogy elnézőek legyünk velük szemben. S ki tudja? Még van pár epizód előttünk...

Chocho

(Rövid áttekintő a felújított Monkey Island-ről a következő oldalon)

The Secret of Monkey Island: SE

The Secret of Monkey Island: Special Edition gyorsteszt

Az ötödik felvonás(ok) mellett afféle hangulatfokozóként a LucasArts volt olyan jó, és elkészítette a klasszikus első rész magas felbontású változatát is. A játék egy az egyben megegyezik az eredeti Monkey Island-del, annyi különbséggel, hogy a grafika egészen 1080p-ig felhúzható, azaz teljesen újra van rajzolva. Hogy ez jó-e? Nos, részben igen, mert így a mai fiatalság is képet kaphat a hőskor nagyágyúiról, ráadásul az F10 billentyű lenyomása után a játék visszaváltozik az eredetire, hangok és minden nélkül. A magam részéről ezt a változatot jobban élveztem, ugyanis az új grafika nem igazán nyerte el a tetszésemet.

Az eredeti játékban csak a felület volt rajzfilmszerű, ha ugyanis közelről mutatott valakit a kamera, akkor az teljesen valósághű embernek látszott. Ezt sokan furcsállták a sok vicc közepette, de mégis adott valami pluszt a hangulatnak, és éreztette az emberrel, hogy ez a szereplőknek igenis valóság, komoly dolog. Az új rész rajzai azonban meseszerűek lettek, Guybrush például olyan laza, hogy majd' szétesik. Pedig ha látta valaki a régi arcát, az tudja, hogy nem ilyen volt. A hátterek viszont tényleg gyönyörűek, Svindlerrel pont arról beszélgettünk, hogy de jó lenne felesben is váltani a grafikát.

Az irányítás is változott picit. Az új módban már nincs alul fekete sáv, hanem az egér két gombja jelöli a választási lehetőségeket. Nekem ez sem tetszett annyira, a régi sokkal használhatóbb volt, nem is beszélve a sok poénról, ami származhatott belőle. Összességében tehát jópofa lett ez az újrafeldolgozás, de nekem, mint a klasszikus nagy rajongójának, nem tetszett annyira. Ennek ellenére az újaknak ajánlom a megvásárlását, mert ha másért nem is, legalább az ismerkedés kedvéért illene végigjátszani.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward