Saját árnyékát is lencsevégre kapta a Rosetta

Február 14-én a Rosetta minden eddiginél közelebb merészkedett a Csurjumov−Geraszimenko-üstököshöz, és a felszín érdekességei mellett saját árnyékát is lefotózta.

Saját árnyékát is lencsevégre kapta a Rosetta

Február 14-én a Rosetta űrszonda minden eddiginél közelebb merészkedett a 67P/Csurjumov−Geraszimenko-üstököshöz. A manőver ideje alatt készült felvételeket fokozatosan hozzák nyilvánosságra, ahogy azok megérkeznek a nagy távolságban levő szondától, és feldolgozásra kerülnek, mindennél részletesebb képet adva a nukleusz felszínéről. Az egyik legutóbb közzétett fénykép különösen izgalmasnak tűnik, mivel az űreszköz saját árnyékát is lefotóztaaz égitest fölött elhaladva.

Az említett felvétel az „űrkacsa” hasának egyik szélső régióját ábrázolja, közel az Imhotep és az As nevű területek határához. A 228 x 228 méteres részt 6 kilométeres távolságból, 11 cm/pixeles felbontással fényképezte le a Rosetta OSIRIS nevű kamerája. A két hete végrehajtott manőver során az űrszonda azon túl, hogy minden eddiginél jobban megközelítette az üstökösmag felszínét, előre eltervezett szándékkal egészen sajátos szögből vette szemügyre azt. A megközelítés idején ugyanis az üstökös magja, a szonda és Nap egy rövid időre egy vonalba rendeződött. Erre azért volt szükség, hogy az égitest felszínének alakzatait szinte teljesen árnyékmentesen is meg tudja figyelni az űreszköz, így az eddiginél pontosabb méréseket tudjon végezni azok fényvisszaverő képességével kapcsolatban.

„Az ebből a nézőpontból rögzített képek jelentős tudományos értékkel bírnak” – mondja az OSIRIS-csapat vezetője, Holger Sierks. Az eredmények egyebek mellett kulcsfontosságúak lesznek a felszínt borító anyag szemcseméretének megítélése során.

Az akció eredményeként a Rosetta egyúttal saját árnyékát is képes volt lencsevégre kapni, ami szintén érdekes eredményekkel szolgált. Az árnyék meglehetősen elmosódott, és egy fényesebb sáv veszi körbe. Az alaktalanság oka, hogy a Nap ebből a távolságból (347 millió kilométerről) már egyáltalán nem tekinthető pontszerű fényforrásnak. Központi csillagunk korongja a felvétel készítése idején nagyjából 2,3-szor kisebb átmérőjűnek látszott az üstökösről, mint a Földről. A fényforrás korong természetéből adódó elmosódott, félárnyékos szélek meglehetősen szélessé váltak képen, mivel az árnyék és a szonda közt 6 kilométeres távolság volt, összességében mintegy 20 méterrel növelve meg az árnyék nagyságát. Ha az elhaladás során az üstökösön álltunk volna, nem lett volna olyan pillanat, amikor a Rosetta teljesen kitakarja a Napot, ezért nincs az árnyéknak egy sötétebb magja.

A Rosetta nem az első űreszköz, amely hasonló körülmények közt sikeresen rögzítette saját árnyékát. 2005-ben a japán Hajabusza is lefotózta az Itokawa kisbolygó felszínére vetülő képét, mivel azonban ez utóbbi szonda mindössze 32 méterre haladt el a felszín fölött, árnyéka jóval élesebbnek és sötétebbnek bizonyult.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward