Szerzői értékelés

Olvasói értékelés

57

Egy-egy példány képviseltette magát a Blade, a Turbo és az Xtreme szériából, ami számszerűsítve egy 10 000, és két 20 100 mAh-es darabot jelentett. Előbbi szokványos, utóbbi kettő viszont már elég kiugró tartalékot jelent egy utazás során, de a cég kínálatában még található 32 000 mAh-e verzió is az igazán extrém felhasználásra vágyóknak.

Galéria megnyitása

Első alkalommal mikor kézhez kaptam a termékeket, elfogott az érzés, hogy hm, ezekben van munkaóra. Igényes, letisztult designt követő csomagolásban érkeztek, a kibontás után magukat az akkukat kézbe fogva pedig szintén a minőség volt az első dolog, ami eszembe jutott. Mindegyikről elmondható, hogy fekete színt és gumi védőborítást kaptak, formájuk és méretük pedig a mobiltelefonra hasonlítótól a fél literes sörös dobozzal összekeverhetőig tart.

Viszont a harmadik dolog, ami eszembe jutott róluk, az az, hogy bizonyos dolgokban viszont nem követték ugyanazt az analógiát a tervezők, amit nem értek. Az egyik dobozát felül nyitjuk ki, a következőét a hosszabbik oldalon, a harmadikét pedig a rövidebb oldalon. Maximum arra foghatjuk ezt, hogy különböző szériák képviselői, viszont a csomagolás színei megegyeznek, tehát ebből arra következtetnék, hogy megközelíteni is egy irányból kell őket.  Ez apróság, de nekem megtöri az egységességet.

Kézbe fogva a termékeket ismét prémium érzetet keltenek, hiszen ugyanazt az anyagot kapták védőborításként, ami az ujjlenyomatokat nem gyűjti, viszont még nedves kézzel is biztos tapadást nyújt. A tartozékok terén is mondhatjuk, hogy nagy a hasonlóság: microUSB és USB Type-C kábelt a két nagyobbhoz kapunk, a legkisebb esetében viszont be kell érnünk MicroUSB kábellel, de jár hozzá TypeC-re átalakító, így minden ma elterjedt portot etethetünk. Apple Lightning kábelt vagy átalakítót viszont nem kapunk egyikhez sem, ami egy amerikai székhelyű márkától picit furcsa, főleg úgy, hogy a termékdobozok oldalán rendre Mac vagy Iphone termékeket hoznak fel példaképp.

Galéria megnyitása

Sorrendben haladva a legkisebb 10 000 mAh-es mobiltelefon méretű darabon a korábban említettek mellett találunk még egy szokványos USB 3.0-nak látszó dugaszt is, ami felett viszont az a felirat díszeleg, hogy iSmart 2.0. Ez a cég saját, 2015-ben levédetett szabadalmának 2016-ban frissített verziója, az erre a portra csatlakoztatott eszközökkel képes kommunikálni is és nem csak úgy vaktában tolja beléjük a naftát, hanem pont annyit, amennyire szükségük van. A telepet magát MicroUSB-n és a TypeC-n keresztül is tölthetjük, utóbbi esetében zölden világítanak a töltésjelző pöttyök, alapvetően pedig fehéren. A bekapcsológomb a töltésjelző pöttyök mellett, azok folytatásaként helyezkedik el. Sötétben nagyjából lehetetlen kitapintani, annyira belesimul a készülékházba, ami design szempontjából ötös, használhatóság szempontjából kettes.

Galéria megnyitása

A 10.000mAh kapacitás azt jelenti, hogy a tesztre használt Mate20 Pro és P30Pro készülékeket két és félszer képes feltölteni. Ami a dobozra van írva, azt maradéktalanul hozzák a telepek, tehát jár a pipa.

A következő modell a Turbo széria 20 100mAh-es verziója, amely formájával az előzőleg tesztelt modellt követi, csak kicsit vaskosabb kiadásban. Ez már kapott egy szolid márkajelzést is az előlapjára jobb oldalt középre, a kistesón ilyet nem találunk. Ennek a kimeneti bemeneti arzenálja a következőképpen alakul: a microUSB és TypeC mellett egy Qualcomm Quick Charge 3.0 és egy iSmart2.0 certifikált USB 3.0 aljzatot találunk. A bekapcsológomb itt a termék előlapjának bal alsó sarkában, egy süllyesztett gomb formájában kapott helyet, mellette sorakoznak a kék töltésjelző pöttyök. Ezen különbségek megint csak a korábbi érzéseimet erősítették, hogy két teljesen különböző tervezési filozófiát látok egy gyártótól származó termékek esetén, amik ugyanarra a célra készültek, csak a méretük más. Nem teljesen tudom követni.

Galéria megnyitása

A hármas fogat legkülönlegesebb darabja, az Xtreme Series 20 100 mAh verziója nem csak a kapacitása miatt különleges. Ennek már külön töltő adaptere van, ami piskótakábelen át szolgáltatja a 19V 1,6 Amperes töltőáramot a telepnek, kimenetek terén pedig megtaláljuk a szokásos iSmart2.0 USB és a TypeC kimenetünket. MicroUSB az nincs, viszont ami van, attól ez a telep már nem is csak powerbank, hanem egy hordozható konnektor. Ez pedig egy maximum 65 Watt leadására képes, 2 és 3 pólusú EU szabvány csatlakozó, amin át notebookokat is tölthetünk. Ezt már nem sok powerbank mondhatja el magáról, és ettől lehet nagy segítségünkre a Ravpower Xtreme. Kapacitása ellenére is bőven hordozható méretű, bár zsebben azért nem, de egy háti- vagy sporttáskában gond nélkül magunkkal vihetjük.

Galéria megnyitása

Hogy megint beleköthessek a designba, bár ez egy álló helyzetben használatos kütyü és ezen is megtaláljuk a Ravpower feliratot a termék alján középen, a bekapcsoló gomb most egy kidudorodó megoldás lett a termék tetején a kimenetek mellett. A töltésjelző pöttyök ugyan szintén kékek, de most a termék elejére középre kerültek, nehogy véletlenül valami hasonlóság legyen az előző két testvérrel.

Galéria megnyitása

Összesítve tehát megismerkedhetünk háromféle powerbankkal, amik három különböző teljesítményszintet képviselnek és lefedik a szükségleteinket az egyszerű mobiltelefonok töltésétől egészen a kisebb notebookokig és tabletekig is. Ha a design elemeket összefésülik a tervezők a későbbi revíziókban, akkor elmondhatjuk, hogy egy igazán teljes termékpalettával rendelkező márkát ismerhettünk meg.

Galéria megnyitása

Összefoglalás

Szerzői értékelés

Ravpower márkájú külső és hordozható akkuk tesztje.
Minőségi anyaghasználat, sokszínű csatlakozók és tartozék kábelek a lehető legjobb kompatibilitáshoz.
Nekem a design kesze-kusza volt a termékeket egymáshoz hasonlítva.

Olvasói értékelés (2 db)

Az értékeléshez kérlek jelentkezz be!
Bejelentkezés
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére