Ratchet and Clank: A Crack in Time

A duó visszatér, hogy ne maradjanak elvarratlan szálak. Megint az akció, humor, dráma, logika négyes dominál. A PS3 egyik gyöngyszeme!

Ratchet and Clank: A Crack in Time

1. oldal

Hosszas várakozás előzte meg az új Ratchet részt, hiszen anno a Tools of Destruction befejezése legalább akkora kitolás volt, mint amilyeneket manapság a sorozatokban évadzáró részekként láthatunk. Bár megjelent egy mini-folytatás Quest for Booty néven, az alig vitte előre a történetet, így nem igazán elégítette ki a rajongók kíváncsiságát. Pár hete azonban megérkezett a Crack in Time, ami pontot tesz a dolgok végére. Aggódnia azoknak sem kell, akik esetleg lemaradtak volna az előzményről és nem áll szándékukban bepótolni, mert a játékban van egy tömör összefoglaló, amiből kiderül, hogy miért tartunk ott, ahol.

Az új történet ott indít, ahol a Booty abbamaradt. A kis Zoni-k felbéreltek egy doktort, hogy az megjavítsa Clank-et, akire valamiért nagy szükségük van. Azonban naívságuk áldozatává váltak, mert a felkért személy nem más, mint Ratcheték régi ellensége, Dr. Nefarious, akit még az Up your arsenal-ban küldhettünk egy hosszabb űrtúrára, egy aszteroida felületén, remélvén, hogy ez egy pár ezer évig tartó vakáció lesz neki. Nos, mint a képlet mutatja, sajnos nem, és az sem túl meglepő, hogy nem igazán áll szándékában Clank-et megjavítani, viszont szüksége van rá, hogy bejusson a Great Clock (ami az univerzum kellős közepén van, +/- 15 méter) központi irányítótermébe.

 

Eközben Ratchet még mindig Clank után kutat, immár Qwark kapitánnyal, a helyi hős celebbel, akinek ugyebár nagyobb a szája, mint a képességei, de hát abból kell gazdálkodni, ami van, legalább mi jót derülhetünk a megjegyzésein. A játék két szálon fut, az egyikben (ebből van kevesebb) Clank-et, alias XJ-0461-et irányíthatjuk, ezeken a pályákon jóval több a logikai elem, míg Ratchetnél az akció dominál, és hozzá kerültek az űrhajós részek is. Az alapkoncepció a szokásos, különböző bolygókat fogunk végigjárni kalandozásaink során, ahol haladhatunk a történetben, de a Tools of Destruction-nel ellentétben, itt már nem fix útvonalak kötik össze ezeket (amiket egyszer végig kellett lövöldöznünk). Az univerzum most szektorokra van felosztva, és mindegyikben szabadon repkedhetünk, de csak 180 fokban (tehát olyan mintha egy nagy körlapon mozognánk). A legtöbb űrcsata azonban így megkerülhető, a kötelezőek száma eléggé minimális. Az óriási területek miatt az űrjelenetek messze nem olyan látványosak, mint ToD-ban voltak, ám a szabad útvonalválasztás mellé extraként kapunk négy választható rádióadót, amin különböző számok szólnak. A kalózrádiót mindenkinek ajánlom Rusty Pete műsorai hatalmasak, és akármit hallgatunk, néha be-becsúszik egy reklám Qwark legújabb filmjéről, ami hasonlóan nagy blődség.

II. oldal

Szinte minden szektorban vannak opcionális küldetések is, amiket érdemes megcsinálni, nem tartanak sokáig (némelyikhez azonban felszerelés kell, így ne lepődjünk meg, ha eleinte nem tudunk mit kezdeni velük). A legnagyobb újítás viszont az az űrben, hogy akárhol is járunk, mindig lesz pár hold a környéken. Ezek mini-pályák, amiken a gyűjtögethető cuccok közül szerezhetünk be egy-egy példányt.

Mint minden Ratchet epizódban, itt is óriási fegyverarzenálra tehetünk szert. Vannak visszatérő cuccok is (ezekre kedvezményt kapunk, ha van egy ToD mentésünk, amiben már megvettük őket), de a felhozatal nagy része új ötlet. Mindenhez jár egy kis ismertető videó, amin megtudhatjuk, hogy miért is olyan nagyon jó ez a fegyver (hiszen a nevéből csak tippelni lehet, jól jön egy kis reklám). Ne sajnáljuk rájuk a csavarokat (itt ez a pénz), mert ha olyan trófeákra is hajtunk, amik összegyűjtött csavarszámot várnak el, azok nem az aktuálisat nézik, hanem az összes eddigit. Annak nagyon örültem, hogy Mr. Zurkon visszatér, mert a beszólásai nem kis színt visznek a játékba. A kis robot óriási arcot kapott, és kegyetlenül osztja azokat az ellenfeleket, akik szerinte kevesebbek nála (szóval mindenkit). Másik visszatérő kedvenc a Groovitron, ami nem más, mint egy diszkó gömb. Feldobjuk, és a környezetében mindenki táncra perdül, még a főellenfelek is, úgyhogy ne sajnáljuk, már csak a látványért megéri.

Az ellenfelek leöléséből és rejtett tárgyak megtalálásából kapott XP most is csak Ratchet életerejét növeli, a fegyvereket úgy tápolhatjuk, hogy mindegyiket sokat használjuk. Az alap játékban maximálisan ötös szintig vihetjük el őket, ekkor új nevet és kinézetet is kapnak (pl. Mr. Zurkon the Destroyer). Fegyvertől függően nő a sebzés, a gyorsaság, a cipelhető lőszermennyiség, stb. Három különlegesség is van a repertoárunkban, amikkel további trükköket is megtehetünk, ezek a Constructo fegyverek. A különböző módosításokat felkutatva kedvünk szerint változtathatjuk őket, és még át is festhetjük őket teljesen. Nagyon sok az ötletes pusztító eszköz, így nem is szeretném lelőni az összeset. Na jó, egyet még de, ha végigtoljuk az arénát megkapjuk a csodafegyvert, amivel majommá változtathatjuk a ránk rontó seregeket. Kihagyhatatlan, ugye? Egyébként nem minden fegyver használható jól, de szerencsére elég kevés az, amit nem sűrűn fogunk elővenni.

A nehézség szinte tökéletesre van belőve, a választható fokozatokban mindenki megtalálja a számára megfelelő szintet.  Ebben a rajzfilmes világban MI-re ne nagyon számítsunk, a főellenfél harcok nagyrészt szkripteltek, az átlag ellenfél meg legtöbbször jön és lő, bár van, amikor megcsillan benne az értelem szikrája és fedezékbe vonul. A fokozatok pont ezért a HP és sebzés változásában merülnek ki, de ez is elég nagy fejfájást tud okozni keményebb szinteken. Az irányítás is egyszerű és nagyszerű, mindössze ha a hoover boots-szal repkedünk egy kicsit könnyű kisiklani elindulásnál, és néha éles irányváltásokat csinál landolás után, aminek hatására eltűnhetünk a semmiben. De már nem látok gombafelhőket, ha erre gondolok, szerencsére csak egy jelenetben okoz ez problémát. A csaták alatt minden kézre áll, úgyhogy csak egy tipp az új játékosoknak: a sok oldalazás (L2 nyomvatartása mozgás közben) életet ment!

III. oldal

Az új rész sem úszta meg aréna nélkül, és hol máshol lehetne ez berendezve, mint az Agorian Battleplexen. Az agoriai elég erőszakos nép, elvileg az egyetlen a galaxisban, ami miután elérte az értelmes szintet, képtelen volt továbbfejlődni, évezredek óta ilyen kőagyú. Sajnos a kommentátor ezúttal nem Qwark, így némi plusz humorról le kell mondanunk, de a harcok így is élvezetesek, és sok különböző kihívással találkozhatunk majd, melyek mindegyike szép jutalmakkal kecsegtet. Kommentátor helyett meg érdemes a közönséget hallgatni, hogyan változik meg a véleményük rólunk a kezdeti puhány szőrcsomóról valami felemelőbbre. Az aréna előtti csarnokban megcsodálhatjuk az eddigi győzteseket (természetesen mind agoriai) és játszhatunk a játéktermi részben egy kis mini-játékkal, a Captain Qwark egyik filmje alapján készült „My blaster runs hot!”-tal. Ha ketten ülünk a gép előtt itt elő is vehetjük a másik kontrollert.

Technikailag a Crack in Time nagyon hasonló az első részhez. Ugyanaz a grafikus motor hajtja és ez látszik is, ám ehhez a környezethez ez tökéletes, végigjátszva már nehéz is elképzelni, mit lehetne változtatni rajta (mondjuk nagyon ritkán pixeles lesz). Cserébe kapunk fix 60fps-t, mert az Insomniacos srácok ebből nem szívesen engednek. Legalábbis eddig így volt, de nemrég megjelent egy közlemény tőlük, hogy ezt mostantól elfelejtik ezen a konzolgeneráción, mert ők is szeretnének egy kicsit ráhajtani a grafikára (Resistance 3-at szimatolunk a levegőben). A bolygók elég változatosak, a pályatervezők kitettek magukért: a dzsungelektől kezdve, a hi-tech városokon át a kietlen, lepusztult helyekig lesz itt minden. Az egyetlen kivétel a holdak felszíne, amik kinézetükben elég egyszerűek, de erre szükség volt, hogy az űrben teljesen kilőhessék a képből a töltést. Bizony, töltőképernyőt csak szektorváltáskor, vagy űr <-> nagy bolygó váltáskor fogunk látni, és szerencsére akkor sem zavaróan sokáig.

A szinkronhangokról is csak pozitívan lehet nyilatkozni. A főszereplőkét már hallhattuk nem egyszer, ott csak tartani kellett a szintet, de az új szereplők is remekül helyt állnak. A zenék passzolnak az adott területhez (egyetlen szám volt csak, ami kicsit elütött), az űrben pedig még válogathatunk is a rádióadók között, amiknek bár egyenként nincs óriási választéka, így együtt szép nagy kínálatot raknak elénk.

A hosszra sem lehet panasz, az első végigvitel 10-20 óra játékidőt biztosít, attól függően mennyire akarjuk kimaxolni (és végigvitel után indíthatunk Challenge Mode-ot is). Van négy fő gyűjtögethető dolog: a Zoni-k (az űrhajónkat upgradelik, és ha összegyűjtjük mindet, akkor kapunk egy extra helyet a legnehezebb boss harccal), az arany csavarok (most is kosztümöket adnak, visszatér Mustachio is), a már említett Constructo módosítások a Constructo fegyverekhez, és a Ryno V tervek, amikből ha megszerezzük mindet, akkor a csempész elkészíti nekünk a fegyvert. A Ryno V pedig nem más, mint a legerősebb fegyver az ismert univerzumban. Annyira erős, hogy be is tiltották, úgyhogy ha kérdezik, nem tőlem tudtok a létezéséről.

IV. oldal

A történet nagyon szerethető, és bár a világ nagy része a humorra épít, azért kapunk eleget drámából is, hogy komolyan is vegyük a fő szálat. Maximalistáknak van gyűjtői változat is (Magyarországon nem kapható, rendelni kell), de elég gyenge a plusz felhozatal. Kapunk egy 3D-s hatású borítót, egy artbookot (skill extrákkal úgyis kilockolhatjuk a képeket, és az art”book” blu-ray tok méretű), és hozzáférést az Insomniac archívum bolygóhoz, ahol megnézhetjük a játék végén a kimaradt dolgokat, sok magyarázatot, és néhány filmet, például arról, kik is az agoriaiak (vicces, ahogy a designer grimaszolgat magának a tükörben ötletekhez). Bár a bolygó szórakoztató, a sima változatban is kilockolható, úgyhogy végül marad a 3D-s hatású borító (ergo a Collector’s tényleg csak maximalista rajongóknak van).

Összefoglalva tehát, az új Ratchet and Clank ismét hozza azt a szintet, amit megszokhattunk az Insomniactól. Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki szereti az akciójátékokat (némi logikai feladattal megfűszerezve), mert egy üde színfolt a humorával, és rajzfilmszerű világával, az apró hibái könnyen elnézhetőek. Ráadásul nagyon csalódni sem lehet benne, mert demo van ehhez, és az előző részhez is PSN-en. Aki még csak most akar ismerkedni a játékkal annak javallott is inkább beszerezni a Tools of Destruction-t és a Quest for Booty-t, hisz már jó ideje kaphatóak, így szépen lemászott az áruk. A Ratchet fanokat pedig valószínűleg nem nagyon kell győzködni, tudják ők mi kell nekik. Úgyhogy már csak egyetlen dolog érthetetlen: ez a kilencedik RaC játék, és még mindig jó!

[bold]Platformok: PS3

Tesztelt platform: PS3[/bold]

 

Launch trailer kedvcsinálónak

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward