Meglepő fordulat a Huawei ügyében

Már úgy fest, hogy a britek szerint sincs túl nagy fenyegetés.

Meglepő fordulat a Huawei ügyében

A Huawei egyre kacifántosabb ügyében nemrégiben arról számolhattunk be, hogy a németek úgy vélik, a cég nem jelent olyan kockázatot, hogy bármilyen komolyabb intézkedésre lenne szükség. A vállalatnak csak gondoskodnia kell arról, hogy az kínai kormány valóban ne férhessen hozzá az általa birtokolt információkhoz. Ez a döntés minden bizonnyal nagy megkönnyebbülést jelentett a Huawei számára, most pedig ismét olyan előrelépés történt, aminek köszönhetően megint fellélegezhet a cég.

A brit kormány hosszas vizsgálódást követően állítólag úgy határozott, hogy képes lesz kezelni a Huawei Technologies hálózati eszközeinek a biztonsági kockázatát. Ez alapján az angolok valószínűleg nem látnak túlzottan komoly rizikót abban, hogy a kínai fél által szállított eszközök is a részét képezzék az új generációs, 5G hálózatoknak. Itt még egyébként nem hivatalos információról beszélhetünk, hanem a Financial Timesnak sikerült kettő névtelenségbe burkolózó forrást megszólaltatnia, akik rendkívül közeli kapcsolatban állnak a Huawei vizsgálatában fontos szerepet betöltő Nemzeti Kiberbiztonsági Központtal.

Azzal, hogy már Nagy-Britannia sincs a Huawei ellen olyan vehemenciával, mint korábban, nem lenne meglepő, ha egy a Huawei számára kedvező hullám indulna el Európában – vagy akár világszerte is –, és más országok is felülvizsgálnák a korábbi döntéseiket. A Financial Times hasábjain megjelentek alapján az egyik szakember elképzelhetőnek tartja, hogy a britekre hivatkozva más nemzetek is lehetővé fogják tenni a távközlési szolgáltatóik számára a kínai berendezések használatát például az 5G infrastruktúra kiépítése során, ha ehhez megfogadják a britek által javasolt óvintézkedéseket.

Galéria megnyitása

Az újabb fejlemények tükrében már elképzelhető olyan forgatókönyv is, hogy szép lassan egyedül marad majd az Egyesült Államok a kínai telekommunikációs óriással szemben. Az viszont borítékolható, hogy az USA nem fogja magát meggondolni, mert már egy pert is indított a Huawei ellen – meglehetősen régi vádakkal. De egyre nyilvánvalóbb, hogy csak politikai érdekek vannak a harc mögött, semmilyen bizonyítéka nincsen arra, hogy nemzetbiztonsági kockázatot jelentene a kínai vállalat, és információkat szolgáltatna ki a kínai hatóságok számára.

A Huawei egyébként továbbra is tagad minden vádat, de a mostani hírt addig nem szeretné kommentálni, amíg az nem nyer hivatalos megerősítést. A jelek szerint véletlenül sem szeretne elhamarkodott kijelentéseket tenni. A vállalat egyébként már egy olyan oldalt is létrehozott (angol nyelven), ahol kérdések és válaszok formájában lehet tájékozódni a szövevényes üggyel kapcsolatban. Itt az érdeklődők szinte minden felmerülő dologgal kapcsolatban tájékozódhatnak.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward