„Megbillent” bolygórendszerre akadt a Kepler

A Kepler−56 két belső bolygójának pályasíkja szokatlan módon 45 fokos szöget zár be a csillag egyenlítői síkjával.

„Megbillent” bolygórendszerre akadt a Kepler

Különleges, „ferde” bolygórendszerre akadt a NASA Kepler űrtávcsöve, amelyben a bolygók pályasíkja a központi csillag egyenlítői síkjával 45 fokos szöget zár be. A Naprendszer bolygói egy, a Nap egyenlítője mentén, vele egy síkban elrendeződő por- és gázkorongból alakultak ki, így mindannyiuk pályája ennek a korongnak a síkjában kezdte. Azóta persze történt egy s más, de a bolygópályák még napjainkban sem térnek el különösebben ettől a síktól. A legnagyobb inklinációval, azaz pályahajlással éppen saját otthonunk, a Föld rendelkezik, amelynek pályasíkja 7,2 fokos szöget zár be a Nap egyenlítői síkjával. Akadnak persze a Naprendszerben is olyan égitestek, amelyek pályája nem ennyire „rendezett”, de ezek jellemzően vagy nagyon kis tömegűek, vagy elég messze esnek a Naptól. A Pallas nevű aszteroida inklinációja például majdnem 35 fok, a Plutóé 17 fok, az Erisé pedig 44 fok.

Összességében tehát elmondható, hogy néhány könnyen magyarázható kivételtől eltekintve a Naprendszer bolygói olyan pályákon mozognak, ahogy azt a keletkezési elméletek tükrében várnánk. Ezért is volt nagyon meglepő, amikor öt évvel ezelőtt felfedezték az első olyan exobolygókat, amelyek jelentős mértékű orbitális inklinációval rendelkeztek, sőt akadt köztük olyan is, amely a központi csillag forgásával ellentétes irányú, úgynevezett retrográd keringést folytatott. Az elmúlt években felfedezett ilyen bolygók esetében azonban általánosan elmondható volt, hogy saját rendszerükből is „kilógtak”, vagyis a többi bolygó a megszokott, alacsony inklinációjú pályákon, a csillaghoz igazodó irányba keringett. A szakértők tehát joggal vélték úgy, hogy vagy olyan égitestekről lehet szó, amelyeket a formálódást követően fogott be a csillag, vagyis nem az adott rendszerben keletkeztek, vagy pedig valamiféle véletlen esemény (például egy ütközés) állíthatta szokatlan pályára ezeket a bolygókat.

A 2800 fényévnyire található Kepler−56 rendszere azonban még meglepőbb képet mutat. A központi csillag két, egymáshoz képest egyforma pályasíkkal rendelkező bolygója ugyanis 45 fokos orbitális inklinációval rendelkezik, holott meglehetősen nagy tömegűek és közelebb keringenek csillagukhoz, mint a Merkúr a Naphoz. A központi csillag nagyjából négyszer nehezebb és kilencszer fényesebb a Napnál. Az egyenlítői síkot a csillag fényességének varianciái alapján állapították meg a szakértők.

A pályasíkok ilyen mértékű ferdeségének titkát kutatva a szakértők a hawaii Keck távcsővel is megvizsgálták a rendszert, és sikerült is kideríteni, hogy mi állhat a háttérben. A kutatók elmondása szerint egy távoli, de jelentős gravitációs tényezőt jelentő égitest (feltehetően egy harmadik bolygó) hatása érződik a csillagon, és ez billentette meg a bolygópályákat is. A két bolygó pályája pedig azért képes egy síkban maradni, mert rezonáns keringési idővel rendelkeznek: egyikük pontosan kétszer annyi idő alatt kerüli meg a csillagot, mint a másik, így rendszeresen megközelítik egymást, és közben úgy hatnak egymás pályájára, hogy az az észlelt, erősen dőlt állapotban marad.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward